Zincsenko, a nagy visszatérő

A „narancsos” forradalom egyik emblematikus alakjaként ott állt a Függetlenség terén, a „Majdanon” Viktor Juscsenko mellett. A győzelem után a köztársasági elnök titkárságát vezette, mígnem egy évvel ezelőtt betelt a pohár, és kemény szavakkal figyelmeztetett arra, hogy rossz irányba fejlődnek a dolgok. Ezt követően háttérbe vonult, mígnem néhány nappal ezelőtt éppen a pragmatikus kiigazítás jegyében Viktor Juscsenko az Ukrajnában komoly befolyást jelentő elnöki tanácsadóvá nevezte ki. Olekszandr Zincsenkóval a nagy visszatérés pillanataiban beszélgettünk.

2006. 10. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy évvel ezelőtt viharos sajtóértekezletén korrupcióval, az oligarchikus rendszer továbbélésével vádolta meg a „narancsos” tábort. Milyen út vezetett a „Majdantól” a szakításig?
– Sokan azt hitték, hogy az életünk a „Majdan” után egy csapásra megváltozik. Ma már tudjuk, hogy egy ugrással ez nem sikerülhetett. Azon a bizonyos sajtóértekezleten Ukrajna fájó pontjaira tapintottam rá. Világossá tettem, hogy az az út, amelyiken elindultunk, sehová sem vezet. Az azóta eltelt egy év szintén nagyon nehéz, kínokkal terhes volt. Vegyük csak a választásokat, vagy ezt a furcsa koalíciót. Az elnök döntései azonban az utóbbi időben alapvetően különböznek az egy évvel ezelőttiektől. Úgy is mondhatnám, az a sajtóértekezlet, az akkori szakítás volt az ára annak, hogy megváltozzon a gondolkodás. Ide eljuthattunk volna rövidebb úton is, ehelyett egy elveszett évvel fizettünk a tétovázásért. Most a politikai élet minden szárnyán kijózanodást észlelek, nem utolsósorban annak köszönhetően, hogy az elnöki adminisztrációba az elmúlt hetekben látványosan pragmatikusabb emberek érkeztek. A politikai erők közeledése elkerülhetetlen, az élet kényszerítette ki. Figyeljük csak például meg, milyen ellentétek feszültek még négy hónapja a Mi Ukrajnánk, Julija Timosenko Tömbje és a Régiók Pártja között. Azóta azonban kirajzolódtak egyfajta minimális konszenzus kontúrjai, a párbeszéd elkezdődött. Donyeckben és Nyugat-Ukrajnában is sokszínűbb ugyanis a gondolkodás, mondhatnám, a valóság, mint az adott régiót úgymond képviselő pártok retorikája, s a politikai paletta szereplőinek minden érdeket figyelembe kell venni. De még továbbmegyek. A pártok is átalakulóban vannak, köreiken belül is egymástól jól elkülönülő vélemények rajzolódnak ki. A legjobb példa erre talán a Mi Ukrajnánk, amely messze nem azonos egy-egy vezetőjének nézeteivel. De valahol transzformációjának közepén járnak a kommunista párttól a centrum felé Moroz szocialistái is, a Régiók Pártja pedig az oligarchikus berendezkedést levetkőzve válik mind európaibbá. Nem utolsósorban a mögötte álló, az európai tőzsdékre igyekvő, mindinkább nyugati menedzserekkel dolgozó cégek nyomására.
– Mostani visszatérése az elnök környezetébe mindenképpen az ön igazát bizonyítja, az a bizonyos sajtóértekezlet végső soron lökést adott a változásoknak, egy évvel ezelőtt azonban egyszer sem éreztette csalódottságát Viktor Juscsenko?
– Az elnök természetesen felelősséget visel az országban történtekért, azonban Viktor Juscsenko sem gép, amely monoton egyhangúsággal zakatol. Így a mi beszélgetésünk is másképp nézett volna ki tavasszal, s más most a véleményem. Akkor sokkal többet beszéltem volna a zsákutcákról, amelyeket világosan láttam, míg ma, véleményem szerint jó irányban haladnak a dolgok. Nem mondom, hogy minden tökéletes, az oligarchák még mindig túl közel vannak a politikához, a bírók még mindig megvehetők, s így felelnek meg az önálló hatalmi ág kritériumainak, a trendek azonban kimondottan pozitívak. A folyamat visszafordíthatatlan. Mutatja ezt Janukovics kormányzása is, aki éppúgy elment például Brüsszelbe, mint elődje. A „Majdan” célkitűzéseiért persze tovább kell harcolni. Még akkor is, ha fáj, hiszen – sporthasonlattal – ezek a változás fájdalmai. Ha nem csináltunk volna semmit, most nem lenne izomlázunk! Most kell megszenvednünk azt is, hogy a függetlenségért, hála istennek nem kellett sok vérrel fizetnünk. Nem szabad elfelednünk azt sem, hogy miért is mentek ki két éve az emberek az utcára? Az oligarchikus rendszer miatti elégedetlenség, a szólás szabadságának megvonása, a demokratikus intézmények hiánya, a polgári társadalom gyengesége, s nem a zászlók színe hajtotta ki őket térre. A Mi Ukrajnánknak jobban meg kellene értenie a donyeckiek, míg a „régiósoknak” a nyugat-ukrajnaiak érdekeit. Sok tehát a teendő, a cél még messze van, de ebben a munkában kész vagyok segíteni.
– Feladat tényleg van elég, s megoldásukhoz jól jönne egy kis politikai stabilitás. A nagykoalíció azonban már aligha jön létre, hiszen a Mi Ukrajnánk hosszú vajúdás után minisztereivel együtt végleg a kilépés mellett döntött. Hogyan lehet így kormányozni?
– Reálisan kell értékelni a helyzetet és nem formálisan, hanem a lényegre koncentrálva kell koalíciót építeni. A bel- és külpolitikai célokat világosan megfogalmazta a nemzeti egységről aláírt megállapodás, amely azonban sajnos a gyakorlatban nem működik. Én közelíteném egymáshoz a mind az öt parlamenti pártban meglévő hasznos erőket, az éles szembenállás, a mindenki mindenki ellen politikája ugyanis kimondottan rossz Ukrajna számára. A most hatalmon lévő kormánynak is olyan reális cselekvési tervet kell meghatároznia, amely az össztársadalmi konszenzus keretei között marad. Így koncentrálnia kell a gazdasági növekedésre, amely persze csak piaci alapon s nem parancsuralmi módszerekkel érhető el.
– Már azt is nehéz volt elképzelni, hogy a két nagy ellenfél összefog, a Mi Ukrajnánk és a kommunisták közös kormányzása pedig még meglepőbb lett volna. No, de az egymást kioltó személyes ambíciók miatt ugyanígy irreális a két, immár ellenzékben lévő „narancsos” erő konstruktív együttműködése…
– Nagyon pontosan fogalmazott. Két alapvető ellentétet láthatunk a verhovna rada jelenlegi pártjai között. Az egyik a kommunisták és a Mi Ukrajnánk között feszülő ideológiai, a másik pedig a „narancsosok” közötti, alapvetően személyi okokkal magyarázható szembenállás, amely olyan erős, hogy mint láttuk, a választások után három hónap alatt szétrobbantotta egy kényelmes és logikus koalíció megteremtésének lehetőségét is. Alapvetően akadályozták bizonyos személyes ambíciók a nagykoalíció megalakítását is. A NATO, a föderalizáció vagy az orosz nyelv kérdése csak az álca, a felszín, amely lehetőséget ad a politikai erők számára önmaguk konszolidálására. Az igazi érdekellentétek azonban jóval inkább kirajzolódnak a költségvetés bizonyos pontjainak, így például az áfa visszatérítésének tárgyalásakor. Mindezek csakis úgy hidalhatók át, ha egy minimális konszenzuson alapuló tervet tűz ki maga elé a politikai elit. Ennek egyik sarokpontjának kell lennie egy reális jövő évi költségvetés kidolgozásának.
– Ha a büdzsé helyzetét nézzük, akkor azért az önök kommunistái, s általában az új kormány felelősségteljesebbnek tűnik, mint a mi liberálisaink és posztkommunistáink. Miként értékeli Viktor Janukovics kabinetjének eddigi működését? Beigazolódtak-e azok a félelmek, amelyek Ukrajna kelet felé fordulását vetítették előre?
– E kérdés megválaszolásához érdemes megnézni az ukrán politika alakulását a 90-es években. Leonyid Kucsma 1994-ben két jelszóval, az Oroszországhoz közeledéssel és az orosz nyelv hivatalossá tételével nyerte meg a választásokat. S megvalósított ebből bármit is? Nem. Ugyanígy kampányolt Janukovics is, s mint látszik, ebből sem lesz semmi. A választók vágyai és a hatalomba kerülő politikusok előtt kitáruló realitás ugyanis e kérdésekben nem esik egybe. Ezért az orosz nyelv vagy az orosz kapcsolatok erősítésének kérdésében Janukovics jóval óvatosabb lesz, mint azt a kampányból ítélve bárki is gondolhatta volna. Nem hagyhatja ugyanis figyelmen kívül az európai integrációs folyamatot. Már csak azért sem, mert a mögötte lévő üzleti körök érdekei ezt kívánják. Vegyük például legfőbb támogatóját, Rinat Ahmetovot, akinek cége egyáltalán nem Oroszország, hanem nyugat felé mozog, ha úgy tetszik, Európába integrálódik.
– Nem segíti ugyanakkor a szegény és fiatal Ukrajnát, hogy az ország sok tekintetben kiszolgáltatott a geopolitikai játszmáknak…
– Ukrajnát nem kell sajnálni, geopolitikai helyzete kiváló. A kelet–nyugati tranzitutak szinte mindegyike az országon át vezet. Ez politikai, gazdasági és pszichológiai értelemben véve is hatalmas lehetőség, amelyet ki kell használni.
– A posztszovjet térségben kiéleződött, a befolyásért zajló geopolitikai játszmák azonban felgyorsították az északi és déli alternatív útvonalak kiépülését. Ezzel pedig a helyzet Ukrajna kárára kezd változni…
– A piacgazdaság alapvetően a kereslet-kínálat törvényén alapul. Így aztán, ha örökké valamilyen politikai modellben, oroszban vagy amerikaiban gondolkodunk, akkor tényleg szegények maradunk, s egyik irányban mindig izolálódunk. Bipoláris geopolitikai helyzetünkből adódóan a mi érdekeink csak úgy érvényesülhetnek, ha mindkét irányban nyitottak maradunk.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.