(mi a garancia…)

Én nem tudom, de lassan megtanulom és megértem, hogy a pénz semmiféle formában nem érti a tréfát, kerüli az együttérzést, s miközben pénzt fial, néha a fair playtől is elrugaszkodik. Köztudott, hogy szegény hazánkban a bankok és egyéb pénzintézetek (az állami egészségbiztosítási intézmények kivételével) roppant gazdagok, profitjuk nemegyszer elképesztő. Az ember néha arra gondol: ha a kormány úgy tudna bánni a pénzzel, mint az OTP, hazánk lenne a posztszocialista Svájc. Ám amíg az üzleti szférában derék, hazudós miniszterelnökünk sikert sikerre halmozott, a közjogi méltóság szintjére emelkedvén kifogyni látszott az országot és népet gyarapító ötletekből, és kommunista elődjeit követve elsinkófálta, amit lehetett.
De most őt hagyjuk.
Inkább elbeszélem, az igazság minden mozzanatához ragaszkodva, miként védi egy honi pénzintézet ügyfeleinek érdekeit. A kitűnő hírnevű OTP egyik leányvállalatáról, a Garancia Biztosítóról van szó. Tehát: X. Y. magyar állampolgár 2003. szeptember 7-én ötmillió forint értékben három évre szóló életbiztosítást kötött a Garanciánál, mégpediglen az OTP egyik fiókjában, egy ottani szakember tanácsára, aki pénzügyekben járatlan hősünket megtakarításainak befektetésére ösztönözte. Az életbiztosítás tíz százalék feletti évi hozammal kecsegtetett, ám mondandóm szempontjából ez szinte lényegtelen.
Az ügyfél kötvényt nem kapott. Az első évben tájékoztatták a hozamról, majd a biztosító elnémult, s csak 2006. augusztus 17-én jelentkezett egy levéllel, amelyben felhívta a biztosított figyelmét arra, hogy biztosítása szeptember 8-án lejár, s tájékoztatta „a lejárati szolgáltatás igénybevételének módjáról és körülményeiről”. „A szerződés megszüntetését és a lejárati szolgáltatás teljesítését a biztosítási évforduló előtt írásban kell kérni.” „A Különös feltételek szerint a lejárati szolgáltatás teljesítésére vonatkozó igénybejelentést követően az arra jogosult személynek – a teljesítéshez bekért utolsó dokumentum beérkezését követő tizenöt napon belül – átutaljuk a lejárati szolgáltatás összegét a megadott bankszámlára.”
Történetünk alanya az adott időpontban külföldön tartózkodott, így csak szeptember 11-én tudta igényét bejelenteni a biztosítónál. Eközben érvénybe lépett az a passzus, mely szerint „a szerződés lejáratának napjától… a lejárati szolgáltatás összegét kamatmentes számlán kezeljük”. Ötmillió-nyolcszázezer forintról volt szó, amely kamatmentes számlán nyilvánvalóan a biztosítónak kamatozott. Ez az időszak a Garancia szokásrendje szerint eleve tizenöt nap, ami ötszázalékos évi kamatot feltételezve tizenkétezer-ötszáz forintot jelent. Ám lúzernek tekinthető ügyfelünk csak tizenegyedikén jelentkezett, ráadásul kötvény nélkül, amit nyilván a biztosító, de mindenképpen az OTP-s ügyintézők hibájából nem kapott meg. Evégből közölték vele, hogy pénzére egy teljes hónapot kell várnia (mínusz huszonötezer forint!). Szerencsétlen hősünk türelemmel várt, ám a pénz október 12-én sem érkezett meg a számlájára. Ekkor telefont ragadott, s szemrehányásokkal illette az ügyfélszolgálati hölgyet, akivel az egyes gomb benyomása után sikerült kapcsolatba kerülnie. A hölgy fél órán belüli visszahívást ígért, amely időben megtörtént, s a kissé ideges hangú telefonbeszélgetés után huszonnégy órával a pénz megérkezett az ügyfél bankszámlájára, amelyet az OTP kezelt.
Nos, ilyen egyszerű szert tenni huszonötezer forint pluszprofitra, szabályosan és törvényesen. Hogy mi történik akkor, ha a szabályok is csorbát szenvednek, én nem tudom…