A kolozsvári Bolyai-ügy

Bár a mindennapossá vált belpolitikai botrányok és a napról napra kétségbeejtőbb hazai helyzet egyre inkább kiszorítják látóterünkből a határon túli közösségek problémáit, a Bolyai-egyetem ügyének alakulására mindenképpen érdemes odafigyelni. Egyrészt, mert a kétnyelvű táblák kihelyezése Hantz Péter és Kovács Lehel részéről végre-valahára egy előremutató gesztus volt egy olyan területen – az erdélyi magyarság ügyében –, amelyet hagyományosan a sóhajtozás, a trianoni kopjafák állítása, illetve a román miniszteri és államtitkári székek utáni lihegés jellemez. Másrészt, mert a Bolyai-ügy kitűnően szemlélteti mind a ravasz és alattomos, ám céltudatos és eredményes román, mind a lelkiismeretlen, megalkuvó és kártékony erdélyi magyar politikát.
Elég felidézni, ahogy néhány hete Mihai-Razvan Ungureanu román külügyminiszter levélben tájékoztatta Göncz Kingát arról, hogy júniusban hatályba lép a Babes–Bolyai Egyetem szenátusának határozata, amely alapján ki lehet helyezni magyar nyelvű táblákat az intézetben – majd két nappal később a román diplomácia „helyesbített”, és közölte: mégsem lehet magyar felirat a kolozsvári egyetemen, mi több, a magyar tanárok elbocsátása indokolt volt.
Ugyanilyen jellemző az is, ahogy Leonard Orban, az Európai Unió többnyelvűségért felelős román biztosa – akinek magyar származását, noha egyetlen szót sem tud magyarul, az utóbbi időben valóságos divattá vált hangsúlyozni – néhány napja liberális európai parlamenti képviselők panaszára reagálva közölte: az egyetem ügye nem tartozik az unió hatáskörébe, ezért az Európai Bizottság nem kívánja annak részleteit kommentálni. Orban azt is elmondta, hogy szerinte a magyar kisebbség jogait általában véve tiszteletben tartják Romániában. Hogy a románok számára nem csak pusztán a kétnyelvű táblák elutasításáról van szó, nem kérdéses. Valódi céljuk nem más, mint hogy csírájában elfojtsanak minden, a magyar felsőoktatás megerősödése és önállósodása irányába mutató kezdeményezést. Tisztában vannak vele ugyanis, hogy egy önálló magyar egyetem olyan szervezőerő szerepét töltené be a magyar közösség körében és olyan mértékben erősítené az erdélyi magyarság tartását, hogy azt mindenáron meg kell akadályozni.
A román nemzetpolitikának emellett alapvető stratégiai célja, hogy a magyarságot a hatalom minden szintjéről kiszorítsa. Azt akarják, hogy a magyar nyelv használhatatlanná és értéktelenné váljon Erdélyben, ehhez pedig rendkívül fontos, hogy a felsőfokú végzettséget igénylő munkakörökben – például a hivatalokban, a bíróságokon – minél kevesebb magyar töltsön be állást. Ezért lényeges, hogy Romániában ne képezzenek magyar nyelven szakembereket, illetve az is, hogy Erdélyből továbbra is tömegével érkezzenek a magyar fiatalok a magyarországi egyetemekre, s minél többen maradjanak is Magyarországon. A románok célja, hogy a fontos közigazgatási és más tisztségeket románok töltsék be, és a magyarokban minden egyes ügyintézés alkalmával tudatosuljon az alá-fölé rendeltségi viszony.
De azért is nemzetpolitikai érdeke a románoknak az önálló magyar egyetem elképzelésének meghiúsítása, mert az egyetem – mint homogén magyar közeg – nagymértékben csökkentené a fiatal értelmiségiek körében a vegyes házasságok számát, márpedig a vegyes házasságok létrejötte a magyarok asszimilálásához vezető legfontosabb lépés. Ezért döntő számukra, hogy a magyar fiatalok román egyetemeken, román többségű városokban tanuljanak, hiszen a román környezet automatikusan generálja a vegyes házasságokat. Egy további fontos román érv a magyar egyetem ellen, hogy az értelmiség képzése növeli a kulturális fogyasztók számát: ha több a magyar diplomás, valószínűleg többen fogják látogatni a magyar színházakat, többen fognak vásárolni magyar könyvet, újságot. Vagyis könynyebb elsorvasztani a magyar kultúrát, ha nem hagyják kibontakozni a magyar nyelvű felsőoktatást.
Végezetül ne feledjük: a Bolyai-egyetemről szóló vita színhelye Kolozsvár, a magyar történelem szempontjából szimbolikus jelentőségű város. Kolozsváron 1920-ban még 80 százalék felett volt a magyarok aránya, míg ma már a 20 százalékot sem éri el. A románok számára pedig stratégiai fontosságú, hogy bebizonyítsák az erdélyi magyarságnak: az egyik legfontosabb bástyáját zúzzák porrá.
Amennyire érthető a román soviniszták magatartása, legalább annyira érthetetlen a magyaroké. Markóékban a botrány kitörését követően nemhogy a kormányból való kilépés lehetősége nem merült fel – pedig egy kormányválság minden valószínűség szerint nemcsak az erdélyi magyar egyetem, hanem az erdélyi magyarok ügyét is a nemzetközi érdeklődés középpontjába hozta volna –, de a legkisebb konfrontációt sem vállalták a románokkal az elbocsátott oktatók ügyében. Az RMDSZ, illetve az RMDSZ-es sajtó csupán kínos távolságtartással szemléli az egyetem körüli eseményeket.
Hasonlóan érthetetlen az is, hogy Nagy László és Magyari Tivadar annak ellenére elfogadták a románok által felkínált – decemberben megüresedett – rektorhelyettesi posztokat, hogy egyetlen sem valósult meg azon feltételek közül, amelyekhez az egyetem magyar tagozatának tanácsa a tisztségek betöltését kötötte. Decemberben ugyanis még azt mondták, addig nem jelölnek új rektorhelyetteseket, amíg vissza nem vonják Hantz Péter és Kovács Lehel elbocsátását, valamint a rektor nem ad biztosítékot a magyar tagozat működési szabályzatának elfogadására és a magyar feliratok kihelyezésére.
A rektorhelyettesi posztok elfogadása után az egyetem magyar tagozatának tanácsa nyilatkozatot adott ki, amelyben a Bolyai Kezdeményező Bizottság akcióit „megfontolatlannak, megtervezetlennek, zavarkeltőnek és manipulatívnak” nevezte, és azt állította, hogy az ilyen kezdeményezések „ellehetetlenítik a magyar tagozat önállósítása érdekében tett egyetemen belüli erőfeszítéseket, megrontják a kommunikációs kapcsolatokat, ártanak az egyetem és azon belül a magyar tagozat megítélésének”.
És itt elérkeztünk egy nagyon súlyos ponthoz. Mert lehet hivatkozni a kis lépések taktikájára, lehet beszélni kompromisszumkeresésről, egy valami azonban tény: az ilyen elvtelen magatartás az európai kisebbségpolitikában teljesen ismeretlen. Az RMDSZ passzivitása, a rektorhelyettesi posztok elfogadása a külső szemlélő előtt ugyanis olyan látszatot keltenek, mintha az ügy rendeződött volna, noha – és ez a lényeg – semmiféle előrelépés nem történt, ha csak azt nem számítjuk annak, hogy Magyari Tivadar, aki Hantzék akciója előtt dékánhelyettes volt, ma rektorhelyettes.
Európa-szerte több kisebbség is autonómiával rendelkezik, és az is igaz, hogy a katalánoktól a belgiumi németeken át a lappokig több kisebbségnek is saját egyeteme van. Ezzel együtt ugyanakkor az is vitathatatlan, hogy olyan politikai érdekképviselete, mint a Markó Béla vezette RMDSZ, egyetlen kisebbségi közösségnek sincs. És az is tény, hogy ahhoz, amit Nagy László vagy Magyari Tivadar a rektorhelyettesi poszt elfogadásával tettek, Dél-Tirolban, Katalóniában vagy Finnországban sem lehetőségük, sem merszük nem lett volna. A Bolyai-ügy sajnos tökéletesen jellemzi az erdélyi magyar érdekképviselet utóbbi 17 esztendejét. A románok természetesen tűzzel-vassal védik érdekeiket, ám amit a felelős helyzetben lévő magyar emberek tesznek, az csak a románoknak használ. Bár meglehet, hogy éppen ez a cél.