A polgár helye

KÖNYVESHÁZ

Márai Sándor naplójában leírta, úgy érezte a Magyar Tudományos Akadémián elmondott székfoglaló előadása után, hogy a szakosztályelnök tudományos szigorúsága lényegében ezt jelenti: „Márai, Márai, maga sok rossz fát tett a tűzre. De az Akadémia türelmes, az Akadémia nagylelkű. Még jó útra térhet.” Akadémiai tagnak az írót a legendás nyelvtörténész, Pais Dezső terjesztette be, ő volt a szakosztályelnök Márai székfoglalója idején (1943-ban). Fried István új kötete egyik tanulmányában föltárja, miért érezte Márai Sándor azt, hogy a hivatalosság az elismerés mellett olyan irodalomnak látta akkor már gazdag és sokrétű munkásságát, amilyet voltaképpen nem tudott és akart összeegyeztetni a saját világlátásával, ízlésével. Ennek talán legfeltűnőbb jele, hogy az akadémiai ajánlásban nem szerepel Márainak szinte máig legismertebb műve, az Egy polgár vallomásai. Az az akadémiai szépirodalmi nézetrendszer, amely akkor a műveket befogadta vagy nem fogadta be, nehezen tudott mit kezdeni e regénnyel. Az Egy polgár vallomásai ugyanis regénybe foglalt szociográfia, rokonságban a Puszták népével (Illyés műve) vagy az Egy ember életével (Kassák könyve), és kevéssé helyezhető a formaművésznek kinevezett Márai életművébe.
Külön tanulmányban foglalkozik a szerző a polgár és a polgárság szociológiai hitelességű családrajzával: az Egy polgár vallomásaival, amelynek első része a történelmi Magyarország vidéki városában élő polgárcsaládot mutat be. Megismerhető belőle a polgári életmód és szemlélet „az egyes családtagok botladozásaitól a titkolt, ám Márai előadásában kibukó torz viszonyokig, a cselédek helyzetétől a szobák furcsa használati rendjéig […], az Apa szertartásos reggelijéig”. Fried István megállapítja, hogy a polgár és a polgárság hagyományosan szociológiai jelentésköre nemigen felelt meg a Márai által elgondolt polgárságfogalomnak. Mint társadalmi csoportot elválasztja a munkásságtól és a parasztságtól, viszont egyben láttatja a művészekkel és a körvonalazatlan értelmiséggel. Fried a híres balettművésszel, Grete Wiesenthallal kapcsolatos Márai-írások és saját kutatásai alapján utal a Monarchia kultúrájának az író műveiben több helyütt megjelenő elemeire is, így A gyertyák csonkig égnek bécsi jeleneteinek világára. (Márai egyébként unokaöccse a balerinának.) Az író családtörténetei végül is azt tárják az olvasó elé, „miként történhetett meg az, hogy a polgárlét elemeire hullott szét; hogyan lettek a szavak hűtlenek az emberekhez, és az emberek hogyan lettek hűtlenek a szavakhoz”. A tanulmány Márai egyik művéből (Judit… és az utóhang) idézi: „Azt hitte, valahogy mindenki elpolgárosodik, az egyik lefele, a másik fölfele, ha ő, a polgár a helyén marad ebben a világban, ahol minden és mindenki tótágast áll.”
Van még Fried kötetében fejtegetés Márai Sándor költészettanáról, az emigráns Márai helyzettudatáról, az író Kosztolányi-képéről. Kosztolányi és Márai közötti finom összerezdüléseket tár föl a szerző a Márainál a tenger című részben. Minthogy Márai maga úgy tartotta, a siker talán csak félreértés, ezért is érdeklődésre tarthat számot az író német utóéletének értelmezéséhez fontos szempontokkal hozzájáruló tanulmány. A gyertyák csonkig égnek sikerének egyik oka: Márai rábukkant egy üres helyre, amelyet a vele párhuzamba állítható osztrák művek hagytak meg, s így a német olvasó ismerős és ugyanakkor ismeretlen világgal találkozott, hiszen az Osztrák–Magyar Monarchia irodalmának rekvizitumai nála más környezetben és más összefüggésekben jelennek meg.
Napjaink irodalmához is hozzá tudja illeszteni a tanulmányíró Márait, amikor Kertész Imre naplószerű feljegyzéseinek és a Márai-naplóknak szemléletbeli összefüggéseit boncolgatja. Fried Istvánnak e könyve immár a negyedik Máraival foglalkozó munkája, s talán ez a rövid bemutatás is jelzi, hogy a szerző számos eredeti nézőpontú vizsgálattal járul hozzá annak az írónak a megismeréséhez, aki 1948-ban emigrált, akinek akadémiai tagságát 1949-ben megszüntették (posztumusz 1989-ben állították vissza), és aki ugyancsak halála után kapott Kossuth-díjat 1990-ben. Életében és halálában volt siker és félreértés…
(Fried István: Siker és félreértés között – Márai Sándor korszakok határán. Tiszatáj Könyvek, Szeged, 2007. Ára: 1980 forint)