Az jó hollandusokrúl (2.)

Vita
Ezt nagyon tudják a hollandok. Veleszületett jártasságuk ez, amelyet aztán szorgalmasan gyakorolnak az iskolában is. Már-már művészi fokon űzik.
A szomorú az egészben csak az, hogy a világ soha nem fogja megtudni a hollandok eme tökéletes képességét. Mert igazából csak hollandul gyakorolják a kifejezésnek ezt a magas fokú szabadságát, amelyben azért benne van egymás megbecsülése is. Ha angolul szólnak az emberhez, bármilyen jól beszéljék is második anyanyelvüket, nem tudják olyan finoman kifejezni magukat, mint hollandul. Igazából csak belülről lehet megvizsgálni a vita dinamikáját, a kölcsönhatásnak ezt a kifinomult formáját. Tehát meg kéne tanulni hollandul. Németből és angolból nem nehéz. Csak azt furcsállom, miért nincs egy holland nyelviskola valamelyik tévében. Hisz annyi más nyelven van. Nem lennék holland nyelvvédő semmi pénzért.
Hollandul csak akkor szabad megszólalni, ha igazán magas fokon tud az ember. Ha angolul folyékonyan beszélsz, anyanyelvi beszélőnek tartanak, s akkor már a fél világért se mukkannának meg hollandul. Ha eljátszod, hogy nem tudsz angolul, akkor legalább egy kicsit meg kell tanulnod hollandul előbb.
Az esélye, hogy archív adások („uitzendingen”) vitaműsorait lásd, csekély. Azért ma is akadnak mesteri vitaműsorok a tévében. Húsz férfi és nő vitázik az egyikben szenvedélyesen. A holland történelemből ered a politikai vitának az a formája, amely a vezetés helyett a konszenzusra törekszik. De ott mindegyik fél tisztelhető, sőt tisztelendő. A „polder” (a víztől elhódított, gáttal védett terület) politikai lélektana a vitákban is megjelenik. A helyi döntések (mondjuk a vízművekről) a többiek létét, jólétét is befolyásolják.
A polderpolitika
A gáttal védett folyókkal kéne kezdeni. Ha a dagály bejut a folyó vizébe, az a környező talajvízbe jutva sóssá tenné a földet, és a halálát jelentené a fűnek és a veteményeknek. Víztározókra van szükség, ha magas a tenger, és a tengertől elhódított földek becsövezésére. Ezzel meg lehet akadályozni, hogy só jusson a termőföldbe.
Vegyünk egy parasztot egy polderen. Mondjuk üvegházakat szeretne építeni. Igen ám, de ez megváltoztatná az esővíz lefolyásának módját, ami eltérő talajvízmagasságot eredményezne, az egész közösséget veszélyeztetve evvel. Nagy vízfelületre lenne szükség, hogy ellensúlyozza az építmények káros hatásait.
Mit jelent ez? Vitát. Sok vitát. És végül megállapodást.
(Van egy pici falu, talán Zandijk volt a neve, utánanézek majd. Út csak befelé vezet, onnan már a tenger az úr. Gyönyörű, mesebeli házakban élnek a népviseletbe öltözött emberek. Aztán egyszer suhogást hallasz. Bicikliznek haza a legdivatosabb dzsekikben az iskolás gyerekek.)
Én csak kicsi tud holland…
Néderlandiában nem kell rövid társalgást folytatni közömbös apróságokról a csapossal, a szomszéddal stb. Nem várják el, hogy hollandul tudj. (Csak az ír kocsmákban van kiírva, ott is angolul, hogy „ne meséld el az élettörténetedet”.) Ám ha megszólalsz hollandul, kegyetlenül megkritizálnak. Ez van. És igazuk is van. A holland az egyik legkifürkészhetetlenebb kultúrája a Nyugatnak, de néha idegesítő tud lenni. Ők viszonylag jól beszélnek angolul. De nem minden akcentus nélkül. Hollandiában lehetetlen nem megtanulni angolul. Hat évig az iskolában. Közben a média nyolcvan százaléka angolul szól, esetleg föliratozva.
Hollandul csak akkor lehetne megtanulni egy gyüttmöntnek, ha az ember visszautasítaná, hogy angolul beszéljen, akár lingua francaként, közvetítő segédnyelvként is. A hollandok meg vannak győződve róla, hogy a született angolul beszélők nem beszélnek hollandul. Sajnos ez igaz. Ők viszont udvariasak. Ha a született beszélő angolságával szólalsz meg, akár brit, akár amerikai angolul, véged van.
A leggyakrabban általam hallott szó a bennszülöttek szájából: a „kijk”, „kijken”, „kijker”. Az első betekintés/vélemény, a második néz/bámul, a harmadik néző/kukkoló.
Kijk eens! Nézd csak!
Nagyon ritkán előfordulhat, hogy egy holland eljátssza, hogy az angol nem oké. Pedig oké. Mindenütt vannak nehéz emberek. Nem ők a repülő hollandik (vitorlástípus is), de a legendabéli tengeren bolygó hollandiak se.
Hollandul inni
Igazi férfi először is lenyom egészben egy nyers heringet a torkán, fölülről a szájába lógatva. Jó, ez inkább a vidékre jellemző, és meg is lehet rágni. Csak az férfiatlan. Én bort nemigen ittam, csak ha vendégségben, fogadáson megkínáltak. Azok mind jó borok voltak, és egyikük se holland. Még szép.
Némelyik kocsmában meg lehet vadulni a várakozástól. Ha üres a poharad, nem hoznak újat. Ez nem a drága Prága. A hab bizony vastag. Ez nem Dublin dublőre. Ezért válasszuk inkább azokat a helyeket, ahol a pulthoz lehet ülni.
A Heineken (és az általa már fölvásárolt Amstel) hazájában nagyon kicsik tudnak lenni a poharak. A „fluitje” körülbelül 200 centiliter. Kevesebb, mint egy magyar korsó fele. (Ma már itthon is megy a négydecis, de az igazi az ötdecis – mínusz hab.) Egy „Amsterdamertje” 225 centiliter. Nincs mese, be kell menni egy kicsit vadabb zenét nyomó söröldébe, és nyomatékosan „large beer”-t kérni, a „pint”-ot (ejtsd: pájnt) kevésbé értik. Ja, és nem elfelejteni: „pils”-t kell kérni. De ha azt mondod: „A large glass of Heineken” – minden oké. Ne próbálkozzunk a mug-gal, a jar-ral és társaikkal, nem minden csapos beszéli anyanyelvi szinten az angolt. Nem is azért van ő ott.
Én mindig iszom hozzá oude (ó) jenevert is, amely testes, halványsárga színű borókapálinka – úgy lecsúszik, mint a méz. Ha nincs oude, jöhet a színtelen jonge (fiatal). Az is csúszik, nem kaparja a torkot, csak nem olyan krémes, mint az ó. A holland gyümölcspálinkák megállnák a helyüket idehaza is, bár nem olyan erősek, mint nálunk a Mátrabüdöskisalsón kétszer kifőzött rézeleje szilvórium.
Voltam olyan sörözőben, amelyben méterre lehetett inni a sört. (Akkor jött a bónusz.) Az egymás mellé tett korsókat mérték le. Na, itt nem kellett szólni a kocsmárosnak, hogy hozza az újat.
Egy darabig csíptük egymást. Már ettünk is nála. Kisebb dumák is voltak köztünk, ami itt nem szokás, már mondtam. Aztán egyszer nem köszönt vissza, és én az ilyesmire háklis vagyok. Talán mert mint turistát kedvelt, de mivel minden évben látott, azt hihette, hogy én is itt eszem a bevándorlók édes kenyerét. Azóta nem megyek be hozzá. Ez van.
Cafékban sört inni botorság, hatszor annyiba kerül, mint az üveges vagy a dobozos sör, és még roszszabb is.
Jut eszembe: az oude jenevert gyönyörű, matt kőcserepekben is kapni, ami később ragyogó, egy szál virágnak való váza is lehet. Egyszer egy fekete nő megátkozott, ott tört össze a reptéren a zacskóban. (A Schipholon történt persze, amely akkora, mint egy kisváros. A második világháborúban ezt választották jelszónak az ellenállók, mert a németek képtelenek voltak kiejteni.) Visszamentem a vámmentes boltba. A másodikon nem fogott az átok. Ma is megvan. A kőcserép.
Holland káromkodások
Nem nagyon hallani, először is. A hollandok „asocial”-nak tartják. Nem úgy van, mint nálunk, ahol egy szép kacskaringós káromkodásban még szerelmet is lehet vallani. Kicsit a huszármiatyánkban fantáziátlan németekre hasonlítanak. Bár azért valamivel ebben is jobbak náluk. Káromkodni az „vloeken”. Nomenverbum, mert a káromkodás az „vloek”. Egyet fizet, kettőt kap.
A legcsúnyább káromkodás a „Godverdomme”. Kábé: az isten verje meg! vagy az istenfáját neki! Kerülendő. A holland az egyik legszekulárisabb nép Európában, de Istent meg a szenteket nem szeretik lerángatni az égből. Rendes társaságban még részegen se lehet kiejteni.
„Gatverdamme”, röviden „Gatver”, az előbbi kicsinyítése, finomítása. Van egy „undorító” jelentése is. A „gat” azt jelenti, lyuk.
A „lul” annyi, mint fütykös, az „eikel” a golyó, a „klootzak” a herezacskó. Mind a három külön-külön annyit tesz, hogy kedves édesanyád sokat sétál a szabad levegőn, vagy be van zárva egy bizonyos házba. Te meg egy seggfej vagy! Stb.
A „kut” az bizony annyit tesz, egyenesen és átvitt értelemben is, hogy lyuk. A magyar „kút”-ból való származtatása téves. Nem olyan durva, mint a „wijf”, aki szintén sokat van vízszintes helyzetben, amíg nem lesz belőle egy „trut”, vagyis tehén. De ha azt mondod egy könyvre, hogy ez egy „kut boek”, az csak annyit tesz, hogy a szerzőnek valami más szakmával kellett volna próbálkoznia. Lehet, hogy próbálkozott is, de az se ment neki.
A „smeerlap” disznó, rohadék, a „sukkel” az amcsi „sucker” mintájára balek, palimadár, undorító féreg.
A hollandusok ezek használatát is megvitatják.
A holland bürokrácia
Ha valami papír kell, bekerülsz a huszonkettes csapdájába. Ha az idegenrendészetre kell menni (egyszer elkísértem puszta kíváncsiságból egy havert), máris nagy bajban vagy.
Ha munkát szeretnél vállalni, akkor kell egy adószám, de azt csak akkor kapod meg, ha van hivatalos lakóhelyed. És vice versa. Innen oda, onnan ide küldenek, kedvesen.
Egy dolgot nem szabad tenni: türelmetlennek lenni. Vigyél magaddal könyvet, különben tanulmányt írhatsz a végén a várakozók bőrszínbeli eltéréseiről és különböző várakozási szokásairól. A haverom a végén azt mondta:
– Csak azt akarom tudni, mit kell tennem.
A hivatalnoknő felállt, elment a szoba másik végébe a kollégáival beszélgetni. Amikor visszajött, akkor azt mondta, hogy ma már nem… És elküldte – egy másik hivatalba. A srác különben bedobóember volt egy lokál előtt. Zsebbe fizettek. Mikor meglett az engedély a CWI-től, a foglalkoztatási hivataltól hosszú-hosszú hónapok múlva, már nem kellett neki.