Két év után került sor a második tárgyalásra tegnap a Mátraholding Rt. által felszámolás alatt álló Baumag Stratégiai Fejlesztő Szövetkezet (BSFS) és társai ellen indított perben. A per tárgya a BSFS és kapcsolt vállalkozásai között létrejött üzletrész-adásvételi szerződések, illetve részjegyjegyzések megsemmisítése, melyekkel a Mátraholding véleménye szerint mintegy húszmilliárd forintot vontak el a szövetkezetből. A tegnapi tárgyaláson ismertették az ügyben készült igazságügyi könyvszakértői véleményt, mely szerint az említett ügyletekkel összesen 15,4 milliárd forint áramlott ki a BSFS-ből. A felszámolóbiztos szerint a vezetés ezen tranzakciókkal – amelyekkel a BSFS áttette vagyonának jelentős részét más szövetkezetekhez és gazdasági társaságokhoz – szándékosan ürítette ki a kasszát. Azt követően, hogy meghallgatták a könyvszakértőt, s mindkét fél feltette kérdéseit, a bíróság tegnap úgy döntött, hogy nincs szükség további bizonyítási eljárásra, s
így április harmadikán kihirdeti az ítéletet.
Ma egyébként a bíróságon folytatódik a Baumag elleni büntetőeljárás. A rendőrség által kért szakértői vizsgálat azt állapította meg, hogy a cégcsoport működése során négy és fél milliárdos veszteséget halmozott fel, emellett pedig mintegy tízmilliárd forintot még vagyoni elemekben sem találtak meg. A könyvszakértők szerint a szövetkezet több mint 31,8 milliárd forintntot nem fizetett vissza a szerződésekben vállalt határidőre a befektetőknek. Mindeközben – a Baumag szövetkezet felszámolójának nyilatkozata szerint – a szövetkezet összvagyona alig 200-220 millió forintra tehető. A nyomozók szerint a szövetkezet a fizetőképességét illetően megtévesztette a befektetőket, bevételei ugyanis leginkább csak a tagok befizetéseiből voltak. Vagyis addig tudta fizetőképességét fenntartani, amíg a befizetők többen voltak a kilépő tagoknál. Amint ez az arány megfordult (ez 2003-ban következett be), az egész rendszer összedőlt.
A felszámolónál 7215 magánszemély és 35 jogi személy jelentett be visszaigazolt hitelezői igényt, amelynek kamat nélküli együttes összege 20,288 milliárd forint. A több ezer feljelentés nyomán a rendőrség háromszáznál is több ingatlant, több autót, 23 üzletrészt és 57 bankszámlát zárolt, azt azonban nem lehet tudni, hogy ezek milyen értéket képviselnek.

Így született meg a rendszerváltoztatás legendás beszéde 1989-ben