Gumicsont a Budaházy-ügy

No persze, nagyon hálás téma a nyomozó hatóság elől hónapokon át sikeresen bujkáló Budaházy György március 15-i őrizetbe vétele egy véletlenszerű rendőrségi igazoltatás során.
Amit a letartóztatás után szinte azonnal világgá is kürtöltek. Most bezzeg nem volt hírzárlat, a nemzeti ünnep békéjét sem igyekeztek megvédeni a szolgálati titok jogintézményének felhasználásával. (Az eset kísértetiesen hasonlít ahhoz, amikor a Gyurcsány Ferenc meggazdagodását vizsgáló bizottság ülésén repült fel „véletlenül” az a hír – s terelte el a figyelmet a lényegről –, hogy a kormányfő cégének adóhatósági adataihoz illetéktelenül akart valaki hozzáférni.) Az ugyanis nem csoda, hogy Táncsics kiszabadításának példájára követői Budaházyt akarták kiszabadítani az Aradi utcai tömlöcből.
Persze Budaházyt sem értem. Mit keresett – még ha parókával próbálta is álcázni magát – a rendőrök által megszállt belvárosban, ahol a fokozott ellenőrzés miatt számítania kellett arra, hogy esetleg igazoltatják, és ha meglátják a nevét a személyi okmányában, nagy valószínűséggel be is azonosítják.
Budaházy György neve a 2002-es választások szavazatainak kézi újraszámlálását követelő tüntetés napján vált közismertté, amikor is, ama július 4-én a Kossuth térre délutánra előre bejelentett tüntetés napján, a délelőtti órákban néhány társával blokád alá vette az Erzsébet hidat.
A Budaházy-ügyre több szót most még kár vesztegetni. Előbb-utóbb tisztul majd a kép.
A figyelmünket irányítsuk inkább arra a március 15-én lezajlott belpolitikai eseményre, amelyről el kívánták terelni a figyelmet a kapóra jött Budaházy-elfogással. A média harsogta a hírt a rendőrség sikeres letartóztatási akciójáról, a radikális fiatalok egy csoportja meg úgy gondolta, hogy ők majd kiszabadítják a Szabadság téri emlékművet elintéző legendás Kossuth téri hőst. Budaházy kiszabadítását célzó tüntetés az Andrássy úton kukaborogatással és gyújtogatással fűszerezett randalírozásba torkollott alkalmat teremtve a tömegoszlatást törvényesen is végrehajtani képes rendőrség bemutatójára, amit ez alkalommal több tévécsatorna is élőben közvetített.
A figyelemelterelés majdnem sikerült. A külföldi hírügynökségeket sikerült ellátni megfelelő témával, hogy ne maradjon idejük és energiájuk azzal foglalkozni, miről szónokolt a legnagyobb ellenzéki párt vezetője a március 15-i ünnepségen a negyedmilliós tömeg előtt. Orbán Viktor az ünnepi alkalmat is felhasználva ismét felsorolta a keserű tényeket az ország katasztrofális állapotáról.
A Fidesz elnöke világossá tette, hogy „a népnek joga van elkergetni a kormányt egy demokráciában is, ha az a népakarat ellenében kormányoz, ha az emberek létérdekét veszélyezteti”. „Joga van egy feltétellel – tette hozzá Orbán Viktor –, ha a népakarat kinyilvánításának már minden eszközét igénybe vette, és a kormány elmulasztja magát alávetni az emberek világos és egyértelmű akaratának”.
Vagyis a Fidesz a népszavazást tartja megoldásnak arra, hogy a kormányt a nép akaratának megfelelő cselekvésre kötelezze, amely ha nem hajlandó a referendum eredményét figyelembe venni, és nem hajtja végre az emberek akaratát, akkor majd kipenderíthető lesz a hatalomból, akkor majd el is lehet kergetni. A népszavazásra jó néhány hónapot még várni kell – hiába, ilyenek a törvényeink, de lassú víz partot mos…
Igaz, hogy közben a lakosság szorgalmas tüntetései ellenére bezárják a kórházak, az iskolák, a postahivatalok egy részét, hogy a különféle megszorító intézkedésektől leginkább sújtott kispénzű gyermekes családok, kisnyugdíjasok már most is alig tudnak megélni egyik hónapról a másikra. Igaz, hogy hiába tüntetgetünk szorgalmatosan, a tandíjfizetésre képtelen diákok számára mégis elérhetetlen lesz a főiskolai diploma, miközben a hatalom füle botját sem mozdítja a tiltakozásokra.
Tény, a kormányt nem érdekli, milyen hatással vannak az emberek életére a különféle megszorító intézkedései, sőt az sem érdekli Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, ha tömegesen tüntetnek az elégedetlenek, hiszen megmondta, előbb-utóbb úgyis megunjuk a tüntető ácsorgást, és szépen hazamegyünk.
Ha az utcai megmozdulások nem érdeklik a kormányt, akkor vajon a népszavazás miért érdekelné őket?
Megmondták jó előre, hogy bármi is legyen a referendum eredménye, nem fog lemondani a kormány.
Válaszolhatnánk persze, hogy jó, de akkor olyan gyakran fogunk népszavazást rendezni a számunkra fontos szociális vívmányok védelme érdekében, amilyen gyakran csak lehet a törvényeink szerint. Kerül, amibe kerül. Legalább majd mi büszke magyarok megvalósítjuk a közvetlen demokráciát. Úgy tekintünk majd a kabinetre mi is, mint a Világbank vagy a multik, mi is bábként kezeljük őket, megmondjuk nekik, miről mit tartunk helyesnek, például a külhonban élő magyarok kettős állampolgárságáról, amiről a referendumra készülődő Fidesz mintha megfeledkezett volna.
Úgy gondolom, ha az ellenzék vezetője mélyen meg van győződve afelől, hogy az a látlelet, amit március idusán kiállított az ünnepi pulpituson az ország gazdaságának katasztrofális állapotáról, akkor kár az időt vesztegetni megfelelő kérdések jóváhagyását is a csak alkotmánybírósági procedúrával kikényszeríthető népszavazásra, hiszen jó előre megmondták a szocialisták, hogy úgysem érdekli őket, ragaszkodnak a tavalyi választásokon megkaparintott politikai hatalomhoz.
Ne legyen kétsége senkinek, ha a referendummal meg is védjük egyik-másik szerzett szociális jogunkat, lesznek újabb ötleteik arra, mit lehet még kisajtolni belőlünk. Ha padlássöprésről, adóprésről, pénzmegvonásról van szó, akkor a fantáziájuk korlátlan.
És akkor a kiötlött újabb megszorítás ellen megint újabb referendummal fogunk védekezni? Szerintem ez nem vezet sehova. Nyilvánvaló, ez a fajta demokratikus társadalmi berendezkedés megbukott. A négyévente megválasztott Országgyűlés többsége pártkatonaként, a kormány cinkosaként viselkedik, így nem is képes arra, hogy kikényszerítse a végrehajtó politikai hatalomból, hogy a választási programjának – az ígéreteiknek – megfelelő kormányprogramot hajtsa végre, hiszen arra kapott felhatalmazást – arra jött létre az íratlan társadalmi szerződés.
Úgy tűnik, társadalmi rendszerünk érett meg egy kiadós reformra. Ha ugyanis a Tisztelt Ház megteheti, és meg is teszi, hogy nem tiszteli a választások eredményéből egyenesen következtethető kormányprogramra kötött társadalmi szerződést, akkor olyan új rendszert kell létrehozni, amely ezt garantálni tudja a népnek. Ha már referendumra költjük a pénzt és a drága időt, célszerű lenne talán azt is megkérdezni a néptől, miként akarja bebiztosítani magát afelől, hogy még egyszer ilyen rútul ne verjék át, és miként kívánja a társadalmi ellenőrzést biztosítani a kormányzati hatalom felett, ha erre a választott Országgyűlés teljességgel alkalmatlan.