Harminc éve szárnyal a grúz Sólyom

Immár harminc éve, hogy bemutatták a szovjet filmművészet mára klasszikussá vált alkotását, a Miminót. Georgij Danyelija filmje 1977-ben rögtön első díjat nyert a moszkvai szemlén, s a kis grúz faluból indult pilóta, becenevén Mimino (Sólyom) azóta sem hagyja közönyösen a nézőket. A posztszovjet térségben a középnemzedék mindenhol szívesen dúdolja a tragikomédia kicsiny madárkáról szóló fődalát, „csito-grito csito-margalito da”, kívülről fújják Mimino (Vahtang Kikabidze) és Ruben (Frunzik Mkrticsjan) szállóigévé vált szlogenjeit.
A történet egyszerű. A csodálatos grúz hegyek között egy helyi helikopterjáraton dolgozó Mimino többre vágyik, és ezt a vágyat csak erősíti a találkozás a nemzetközi járatot vezető osztálytárssal, akinek Tu–144-esén teljesít szolgálatot egy csinos légiutas-kísérő. Larisza Ivanovna megdobogtatja Mimino szívét, aki Moszkvába indul, hogy megpályázza az átsorolást. Ott öszszetalálkozik az örmény sofőrrel, Rubennel, s néhány nap alatt elverik az összes pénzüket. A szovjet időket jól jellemző kalandokon esik át a két jó barát, míg végül az elkeseredetten hazatérni készülő Miminón egy befolyásos csinovnyik segít, s „Valiko” elindulhat meghódítani a világot. A nyitott és jószívű Mimino azonban csak csetlik-botlik, nem igazán érzi otthon magát a nagyvárosok forgatagában, s honvágytól gyötörve hazatér Telaviba.
„Ma már kevesen hiszik, de a Mimino lényegében forgatókönyv nélkül készült, s történet vázát az improvizáló színészek öltöztették fel” – emlékezik Danyelija, aki bevallása szerint az elmúlt harminc évben egyszer sem nézte újra a filmet. „Enélkül is emlékszem minden jelenetére” – mondja a rendező, felelevenítve, hogy a bemutatón egyáltalán nem ott nevetett a közönség, ahol arra a készítők számítottak. A főszereplő, Vahtang Kikabidze három évtizede nem gondolta volna, hogy a filmből igazi klasszikus lesz, s már a bemutató után levelek özönét zúdítja rá a hálás publikum. A borítékokon csak az állt: „Tbiliszi, Mimino”. A legtöbben pénzt kértek. „Valiko, te igazi férfi vagy, ezt a kérést nem utasíthatod vissza!” – állt a levelekben. „S Mimino az igazi férfi megtestesítője lett egy ilyen figurákban nem igazán bővelkedő korban” – fogalmaz Kikabidze, hozzátéve, hogy a film jóval filozofikusabb annál, hogy csupán komédiaként értékeljük.
Danyelija nem különösebben ünnepli a jubileumot, mondván, készített 17 filmet, s ha minden évfordulót megülne, az egészsége bánná. Pedig lenne hol, hiszen a filmet több mint száz étterem neve idézi a posztszovjet térségben. A hősöknek Moszkvában szobrot is kívántak emelni, azonban az utolsó pillanatban az önkormányzat illetékes bizottsága elutasította a tervet. Állítólag hódolói túl jó helyet néztek ki Miminónak.