Mindent kiszivárogtatok (XVI.)

KÖZÉRZETEM 1989. MÁRCIUS 15-ÉN
AZ ELŐZETES TERV A FÉLELEM
JEGYÉBEN SZÜLETETT
– Én a Koséban. Úgy terveztük feleségemmel, hogy a legnagyobb rendben és fegyelmezetten, pontban 12 órakor, a kuszófolyosón keresztül kivonulunk a konyhába. Ez mégis előrelépés azokhoz képest, akik semmivel sem törődve, bátran dacolva kokárdát tűznek fel a paplan alatt.
Aztán megembereltük magunkat, elhatároztuk, hogy felvonulunk az alternatívokkal, a jó bokafogó tüntetőcipőmet vettem fel, és gondoltam, a felsőtestemre feltűnés nélkül egy (még) életnagyságú céltáblát akasztok.
Csak nehogy elszakadjunk egymástól felvonulás alatt – biztattuk egymást fiunkkal-menyünkkel-unokánkkal –, mindig lőtávolban maradjunk, mert azt tapasztaltuk sajnos már jó ideje, hogy megoldatlan a családegyesítés. Mikor már majdnem elindultunk hazulról, Václav Havel jutott még eszembe, aki – biztos, ami biztos – eddig is mindehová magával vitte a fogkeféjét.
KINN MÁR MEGJÖTT
A BÁTORSÁGOM AZ ELSŐ SZABADBAN
– Hangoztattam, azért jöttem ki, mert elrettentésül többször bemondta a rádió, hogy végig filmezni fognak, és én fotogén vagyok. Bár meg kell mondanom, eleinte teljesen váratlanul érintett, hogy rajtam kívül más is felvonul. Ennyi titkosrendőr azért nem lehet.
FELTŰNT AZÉRT
Egy-két – három-négyszáz teljesen c i ri l l-ruhás ember, alighanem ez az új titkosrendőri egyenruha, és a megszokottnál jóval kevesebb felvonuló volt álcából közlekedési rendőrnek öltözve.
NAGYON ÖRÜLTEM
– A sok azonosan másképp-gondolkodónak, akinek lehetett, meg is köszöntem, hogy részt vesznek a tüntetésemen.
RENDBEN-SZERETETBEN-LELKESEN
VONULT A TÖMEG A TÉVÉ ELÉ
– Az Apáczai Csere utcán, nem törődve azzal a korábbi rendőri intézkedéssel, hogy ellenkező felől egyirányú. A Koholmány utca viszont – illetve Alkotmány –, egyik irányból sem. Utánunk – állítólag – a csendes, ma még félő, otthon maradt tömeg vonult fel, házikabátban.
KÖZBEN – MÉG A PETŐFI TÉREN
– HELIKOPTER KÖRÖZÖTT A MAGASBAN
– Úgy fél kilométerre az ökölrázásunktól. Egy szirénázó mentőautó suhan át hirtelen az Erzsébet hídon: biztos a kormányt viszi. Kukkerrel vagyok kint, az MSZMP-t a messzelátón figyelem. Ahogy haladunk – a korral –, közérzetet cserélünk:
TE MEDDIG FÉLTÉL?
– Én az Aranykéz utcától a Vörösmarty térig. A helikopter után egy pár élő szárnysuhogásra leszünk figyelmesek: ezek a madarak is valahogy gyanúsak nekem.
ESTE AZTÁN A TELEVÍZIÓBAN
– Fő műsoridőben, a madár, távlatból mutatja, hogyan kölcsönzik a Múzeum kerti hivatalos párezres kirendelteknek a Kossuth téri spontán százezres tömeget. Előrevetítve ezzel a jövő évi esetleges közös megemlékezést. De még éjjel – háromnegyed tizenkettő után két és egynegyed perccel –, tehát még március 15-én, beolvasták a 12 pontot. (Ennyi ideig tartott – a távolság miatt –, amíg bejutott a térről a téren levő stúdióba.)
A TV-SZÉKHÁZ UTÁN ELHATÁROZTUK
– Most már elmegyünk végig minden helyszínre, egészen Turinig. Mindenekelőtt este fáklyával a Várba, hogy kiszabadítsuk Csengeyt.
A TV-SZÉKHÁZ UTÁN AHOGY
ELINDULUNK
– Az amerikai követtel –, arra gondolok, hogy útba ejtjük mindjárt óhatatlanul… a Szabadság téren… szóval, hogy ennyien még soha nem voltak ennél a szovjet emlékműnél. Akkor már követeljük a szovjet címer megváltoztatását is.
A FRISSEN FELOLDOTT KOSSUTH TÉR
FELÉ VONULUNK
– De már nagyon fáradt vagyok, mert az előző napi, március 14-ei zártkörű Parlament előtti koszorúzáson én voltam végig a Kossuth-szobor. De elképzelem, még mennyivel fáradtabb lennék, ha nem békés a tüntetés, hiába, egyre fárasztóbb ez az „osztályharc”.
Különben az esőt jósoló, manipulált meteorológia ellenére végig ragyogó napsütés honolt, másnap már dicsekedtem is: ezt a barnaságot a tüntetésen szereztem!
Ha jól bekrémezzük magunkat, október 23-ig biztos, hogy nem hámlunk le.