Ne merjétek!

Különleges misén vettem részt családommal a minap. A helyszín a józsefvárosi Orczy Fórum udvarán a zöld gyepbe süllyesztett katakombakápolna volt, amit Kévés György építész álmodott és valósított meg. A modern lakó- és irodaházak ölelésében egy piros-fehér-zöld térbeli kereszt hívja fel a figyelmet erre a szakrális emlékhelyre, melynek fotófreskói az 1848-as és 1956-os forradalmunk dicső jeleneteit idézik, a belső tér pedig óriás kokárdát formáz. A közelgő március idusa jegyében rendezett ökumenikus alkalmat Vértesaljai László jezsuita szerzetespap celebrálta, akit október 23-án azért vert meg a tobzódó magyar rendőrség, mert mérsékletre intette őket. A prédikációban arról szólt, hogy a felelősségvállalás az Írás szellemében egyéni és választható, ám a felelősségre vonás közösségi és kötelező feladat. Nyomatékul rámutatott az akkor is vele lévő nemzeti trikolórra, melynek fehér sávjában még azóta is ott éktelenkedik a rendőrbakancs olajos nyoma.
Nincs ez jól így: a nemzet adójából fizetett rendőreinknek semmilyen körülmények között nem illik a nemzeti lobogón tapodni. Nem illik védtelen, fegyvertelen adófizetőket a földön rugdosni, tiltott viperával fegyelmezni sem, hogy a szemmagasságban leadott gumilövedékekről már ne is szóljunk. Ám ez még mentegethető azzal, hogy az eligazításon a parancsnokaik azt mondták nekik: az utcán kizárólag ellenséges elemek vannak, a békés polgárok otthon maradtak, hogy a tévében, házi papucsban nézzék hermetikusan elzárt miniszterelnökünket. A kommandóseligazításon azonban bizonyosan nem mondták azt, hogy a piros-fehér-zöld ellenséges, provokatív színösszeállítás. Az még símaszkon és rohamsisakon keresztül is felismerhető: jé, ezek a mi nemzeti színeink. Egy ilyesfajta zászlótapodást komolyabb országokban aligha úszná meg a testület a leesett azonosítók bárgyú meséjével.
Hogy Gergényi főkapitány nem úriember, azt azóta tudjuk, amióta a szemünkbe hazudott. Akik ezt követően tüntetően kitüntették, azok vagy szintén nem úriemberek, vagy nem érték a szemükben az úriemberség. Vagy hogy „politikailag korrekt” fogalomhasználattal éljek: az elemi tisztesség. Ezzel nincs mit tenni: nem vagyunk egyformák. A jogállami keret mint nemzeti minimum azonban azt jelentené: a bűnnek legyenek felelősei. Az állami véteknek és mulasztásnak is. Most nincsenek, ezért nemcsak a szabadságunk, de a jogállam is veszélyben van.
A felelősségre vonás kötelező közösségi feladat, a felelősségvállalás egyénileg választható. Választhatjuk azt is, hogy magyar létünkre más magyarok társaságában, az utcán, közösségként ünnepeljük meg a márciusi ifjak nemzeti forradalmát. De választhatjuk azt is, hogy újfent a tévében, kedélyesen sörözgetve tekintjük meg hermetikusan elzárt miniszterelnökünket. Ez utóbbi kényelmesebb, az előbbi viszont nem kevésbé veszélyes, mint ősszel volt. A hatalom a Kossuth tér után már lezárta a légteret is, de azóta sem találja a rendőrpalota kilyuggatóit – talán mert nem néz magába. Szegeden viszont sikerült a zaklatott diákoknál bűnjelként lefoglalni néhány üzleti forgalomban kapható műsoros CD-t. Jómagam a sokadik terrorfenyegetést sem hiszem el a titokfőnök kancelláriaminiszternek, mert ő is megbukott az úriemberi vizsgán: nem talált felelőst a tűzijáték gyilkos mulasztásainak. A „rendes emberek” otthon maradnak, kertészkednek, esetleg vidéki vagy külföldi társasutazásra indulnak – sugalmazza a követendő mintát a mélyrepülésben lévő lojális média.
Nem könnyű a döntés a felelősségvállaló magyarnak. Krisztus azt mondta: ne féljetek! Én annyit teszek hozzá a hatalom felkentjeinek: ne merjétek!