Három író volt jelen a februári írószövetségbeli könyvbemutatómon, köztük egy részeg, de ő se volt ügynök – idézi fel Kiszely Gábor. – Mások nem voltak; vajon miért? Ha azért, mert azt gondolják, többet tudok, mint amit leírtam, akkor jól gondolják!” Mindez az állambiztonsági szakértő második könyvbemutatóján hangzott el a Fidesz V. kerületi székházában, érdeklődők sokasága előtt. Kiszely a március 2-i esten büszke volt arra, hogy művében a hatvanöt dokumentálható „irodalmár-ügynököt” néhány kivétellel néven nevezi, ahogyan csaknem 234 hivatásos belügyes, állambiztonsági „irodalom-szakértőt” is – alacsonyabb rangú tartótiszttől altábornagyig.
A Kádár-kori szellemi élet belső elhárítását végző III/III-as csoportfőnökség hálózatához tartozó „irodalmár-ügynök” tág kategória. Belefér író, szerkesztő, kritikus, művész, filmrendező, könyvtáros, népművelő, fordító, újságíró. Már ha beszervezték, rendszerint több célszemélyre is ráállítva őket, besúgási, bomlasztási céllal. Kiszely Gábor egyenletesen teríti művét és annak lábjegyzeteit a Csoóri közelébe feladatszerűen férkőzöttek neveivel, vagy író-olvasó találkozókon, költői esteken erre-arra rákérdezőkkel, nyújtott nyakkal figyelőkkel. „Várom, hogy éljenek jogukkal, jelentsenek fel, én mindenesetre aláírt beszervezési nyilatkozatokkal és jelentésekkel megyek el a bírósági tárgyalásra” – emelte fel hangját a Cukor utcai kötetbemutatón Kiszely.
Neves személyiségek is vannak azok között, akiket a kutató ebben a könyvében ügynökökként tüntet fel. A már elhalálozottak közül ilyen Passuth László író, Annus József Tiszatáj-szerkesztő (az MSZP egykori országgyűlési képviselője), Bódy Gábor filmrendező. Az élők közül az egyik legismertebb Pomogáts Béla irodalomtörténész, akinek Kiszely szerint elsősorban Andorka Rudolf és köre megfigyelésével kellett foglalkoznia. A kutató többek között bizonyos Zeley Lászlóról is állítja, hogy hálózati személy. Szerinte Zeley sokadmagával azzal az operatív utasítással volt megbízva, hogy ilyen-olyan híresztelésekkel éket verjen Ilia Mihály, a Tiszatáj – az irodalompolitika által sok-sok évig kikezdett – főszerkesztője, illetve Csoóri és írótársasága közé. A közemlékezet azonban azt a Zeley László rádióst tartja számon, aki 2004-ben Teller Ede atomtudóst halála előtt arra próbálta rávenni, dorgálja meg a magyarországi ellenzéket. Ez a törekvése ugyan kudarcot vallott, a Népszabadságban mégis megjelent egy ál-Teller-levél Zeley tollából. Aki ügynökként vagy a titkosrendőrség alkalmazottjaként, működtetőjeként kiszolgálta a nemzetiszocializmussal egyenértékűen galád rendszert, az kárt tett az alapvető emberi jogokban – vallja Kiszely Gábor. A hálózati személyeket, ha nem haszonért, előnyökért, hanem kényszerítésnek engedve tették, amit tettek, akkor némileg megérti. Ám azt elfogadhatatlannak tartja, hogy lassan két évtizeddel a rendszerváltozás után sem lépnek a nyilvánosság elé, inkább tovább lepleznék múltjuk szennyfoltjait. Miközben az esten Nagy Árpád egykori tartótiszt arról beszél: részben azonos személyi összetételben ma is működik a hírhedt hálózat – a régi irányt tartva. Ez pedig az elnyomó rendszer szervezése, hírszerzés, bomlasztás, rágalmazás, közösségek és egyének megfélemlítése…
Ám ez a másfél száz oldalas könyv, puha fedelén Csoóri célkeresztbe vont kemény koponyájával, mégis vigasztaló. Kiderül belőle: a költő kezdettől fogva jól tudta, megfigyelik, körüldongják a besúgók. Nem volt diplomata alkat, de arra vigyázott, csak azt mondja – még szűk baráti körben is –, amit nyilvánosan. Szinte egyedülálló módon a diktatúra idején politizáló írók közül képes akárhányszor nemet mondani Aczél Györgynek, az irodalompolitika rettegett, kétszínű irányítójának. Olykor a vígjáték műfajába csap át a történet, ahogy el akarták őt „hárítani”. Kenyérkosarába lehallgatókészüléket helyeztek az étteremben. Leveleit felbontották, utánanéztek, milyen köteteket kölcsönzött ki a könyvtárból. A jelenleg hetvenhét éves író és korabeli irodalmi környezete mindezzel nem törődve kivételes konoksággal tevékenykedett a gondolatszabadságért, nyíltan közösséget vállalva a közép-európai térség emberjogi hőseivel. Csoórinak vezető szerepe volt a szomszédos államok sanyargatta kisebbségi magyarság sorsának közismertté tételében – ha már a kádári államnak egy szava sem volt erről. Kiszely pamfletbe hajló stílusban megírt, ám dokumentációval gazdagon tűzdelt esszéjének nagy értéke, hogy a Csoóriról készült ügynöki és az azokból összeállított BM-jelentésekből tükrözteti a kort és költőnk nemzetmentő mindennapjait.
„Nincs okom mosakodni.” Nincs okom „mosakodni” csak azért, mert valaki kipécéz egy jegyzőkönyv aláírása alapján, holott én sohasem jelentettem, ellenkezőleg: rólam készült rengeteg jelentés – reagált a Kiszely-könyvbeli említésére Pomogáts Béla irodalomtörténész. Felidézte: két ízben tartóztattak le 1959 folyamán. Először 1956-os, MEFESZ-beli (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szervezete) tevékenysége miatt. Mivel éjjel idős és beteg édesanyja letartóztatásával fenyegették, Pomogáts „különféle papírokat” írt alá, vállalva, hogy együttműködik a rendőrséggel. Erre azonban elmondása szerint nem került sor, sőt kijövetele után írásos nyilatkozatot tett, hogy kényszer alatti aláírása semmisnek tekintendő. Az irodalmár elmondta: épp ezért tartóztatták le ismét; fél évet töltött a tököli internálótáborban. További egy évig rendőrségi felügyelet alatt tartották, sokáig nem kapott állást. „Kevesen voltak, akik ennyit áldoztak azért, hogy ne kelljen a rendőrségnek szolgálatokat tenniük… Egyébként akkori esetemet 40-50 barátom, többek között Andorka Rudolf előtt is fölfedtem” – közölte lapunkkal az irodalomtörténész. A rádióriporter, Zeley László munkatársunknak elismerte, hogy közeli ismerőse volt a rendszerváltozás előtt is Csoóri Sándornak, de azt tagadta, hogy ő lett volna a Zombori fedőnevű hálózati személy.
origo.hu
Menczer: Zelenszkij elmondta, hogy ő is irányítja a Tisza Pártot
