Szkeptikus

K U L T Ú R S O K K

Jó, van liberális hírtévé (CNN) meg konzervatív hírtévé (Fox News), liberális washingtoni lap (Post) meg konzervatív (Times) és még sok minden más az Egyesült Államokban, amely egyre inkább az efféle politikai kettősség jegyében működik – úgyhogy végül is érthető, ha egy derék amerikai konzervatív úgy gondolta, miért ne lehetne konzervatív Wikipédia is.
Ismeretes, az internet egyik nagy sikertörténetét jelentő on-line lexikont lelkes önkéntesek tízezrei szerkesztik (és ami elsőre meglepő, e tízezrek munkája az Encyclopaedia Britannicával versenyképes lexikont hozott létre), így érthető, hogy egyes szócikkeknél parázs politikai vita alakult ki a szerzők politikai nézeteitől függően. Nem kell az angol nyelvű oldalt böngésznie annak, aki az efféle torzsalkodásba bele akar kóstolni: elég, ha megnézi a Wikipédia magyar lapjának (wikipedia.hu) például Kádár Jánosról szóló szócikkét, illetve a szócikk történetét tartalmazó „laptörténet” fülre kattint.
Az amerikai elégedetlenkedők egy része azonban, úgy tűnik, nem éri be vitával, eggyel továbblépett: most új birodalmat alkottak maguknak, ahol az van, amit ők akarnak.
Andy Schlafly, az új Conservapedia nevű (conservapedia.org) honlap megalkotója egyenesen arra panaszkodott: a liberális irányba elfogult szerkesztők átvették az ellenőrzést a Wikipédia fölött. Kanada egyik legnagyobb lapjának, a Toronto Starnak nyilatkozva Schlafly „csőcselokráciának” titulálta a Wikipédiát, mondván, hogy ha valaki a kereszténységet vagy az amerikai történelmet rokonszenvesen bemutató tényeket helyez el a szócikkekben, azt másvalaki cenzúrázhatja vagy felhígíthatja.
Így igaz, itt például nincs „felhígítva” az evolúció címszó, amely – az amerikai „vallásos jobboldal” radikálisabb köreinek világlátását tükrözve – igencsak szkeptikus a darwini tanokat illetően, és a kreacionista tanítást propagálja. Ez önmagában persze még nem lenne baj, ha ez a fajta kultúrkritika nem nyomná rá a bélyegét az eddig 3800 címszóval büszkélkedő enciklopédia majd minden bejegyzésére, és így nem tenné eleve bizalmatlanná az olvasót az ott található tényanyaggal szemben.
Bár – hál’ istennek – az a veszély nem fenyeget, hogy a hazai, politikailag szintén mélyen megosztott internetes társadalomból önálló „tudományos” univerzum buggyanjon elő (leginkább azért nem, mert e megosztottság itt legfőképp „csupán” politikai, és az európai hagyományoknak megfelelően a vallás nem tartja feladatának a tudomány kritikáját), a törekvés az elzárkózásra nagyon is egyetemes jelenség. (Érdemes megjegyezni, hogy a hazai internetes galaxisban az első ilyen kísérlet nem konzervatívokhoz, hanem liberális véleményformálókhoz köthető: az Index ősképe, az Internetto próbálkozott pár esztendővel ezelőtt a konzervatív-jobboldali vélemények hathatós kigyomlálásával vitafórumairól, ami azonban hosszú távon a lap ellehetetlenüléséhez vezetett: kinek van kedve saját magával vitatkozni?)
Nem vitatom, hogy a világlátás és a politikai vélemény egy-egy tudományos szócikkre, sőt egy lexikon szerkesztésére is rányomhatja bélyegét, ám talán egy olyan közösségi kezdeményezés, mint a Wikipédia, saját magát kasztrálná, amennyiben ideológiai alapon zárna ki magyarázatokat a világ jelenségeinek értelmezéséből.
Ugyanakkor tény, hogy – ahogy a tudományban is – a médiában átalakulóban van az objektivitásról alkotott kép. Az objektív újságíró eszményképének megfelelően erényként szokás emlegetni a semlegességet és a kiegyensúlyozottságot. Az igazság azonban az, hogy ezen erények egyike sem feltétele a tényszerű, tárgyilagos és becsületes újságírásnak. De az igen, hogy bizalmatlan.
Szkeptikus.
A gordiuszi csomó átvágható, ha nem az újságírót, hanem a módszereit tekintjük objektívnek. Ezek a módszerek, a források kezelésének bizonyos szabályai ugyanis éppúgy elsajátíthatók, mint ahogy a tudományban is megvannak a bizonyítás kritériumai (ilyen például, hogy az a kísérlet, amelynek révén a tudós új állítást fogalmaz meg, megismételhető legyen, mert így a dolog ellenőrizhetővé válik). Bill Kovach és Tom Rosenstiel, akik néhány évvel ezelőtt kiadott kitűnő könyvükben (The Elements of Journalism) tulajdonképpen újragondolták az újságírás alapelveit, igen határozottan kiállnak e mellett az elképzelés mellett. Sőt messzemenő következtetést vonnak le belőle, amikor kijelentik: „A számos sajtóorgánum által használt szenvtelen, pártatlan hang, a hírújságírásnak ez az ismerős, a feltételezések szerint semleges hangvétele nem tartozik az újságírás alapelvei közé. Inkább arról van szó, ez gyakran hasznos eszköze annak, hogy a sajtó érzékeltesse: olyasvalamit tesz elénk, amihez objektív módszerekkel jutott hozzá. […] Ez a semleges hangnem a források hitelesítésének tudománya nélkül egyfajta üresség leplezésére hivatott csupán. Azok az újságírók, akik azért keresnek forrásokat, hogy igazából saját nézeteiket fejthessék ki általuk, és ezután semleges hangnemet használnak azért, hogy objektívnek látsszanak, a megtévesztés egy formáját valósítják meg. Ez az egész szakma hitelességét rombolja azáltal, hogy fegyelmezetlennek, tisztességtelennek és elfogultnak láttatja.”
A sajtóban tehát lehet létjogosultsága a Conservapedia által megtestesített elkülönülésnek. A tömegmédia korának vége: a kínos kiegyensúlyozottságra való törekvés épp a szűkös közlési lehetőségek egyik következménye, de most, hogy az internet feloldotta ezt a korlátot, várható, hogy a sajtópiac töredezettebb lesz, és a szerzők, alkotóközösségek személyiségét, véleményét egyértelműen képviselő orgánumok számíthatnak nagyobb sikerre. Az amerikai keleti part egyik legjobb közéleti magazinja, az Atlantic Monthly egyenesen arról írt két évvel ezelőtt, hogy a sajtópiac ismét az 1800-as évek sokszínűsége felé fog közelíteni.
A nagy tévétársaságok is felismerték ezt: a konzervatív beszélgetőműsorok, a Fox News sikerét követően tendencia, hogy az erősebb személyiségű, közvetlenebb kritikát megfogalmazó bemondók kerülnek képernyőre, és még a nagyok is igyekeznek bizonyos piaci szegmenseket megcélozni az egész helyett.
Mindez azonban nem azt jelenti, hogy a vélemények erőteljesebbé válásával a Kovachék által alapvetőnek tartott újságírói erényt, a szkepticizmust is sutba lehetne dobni. Sőt a média iránt megroggyant bizalom visszaszerzésének egyik alapfeltétele, hogy a magukat professzionálisnak tartó zsurnaliszták a tudományos módszer szellemiségének megfelelően járjanak el munkájuk során.
A Conservapedia ezért aligha szolgálhat mintául azok számára, akik az olvasók bármennyire elkötelezett, de nagyobb szegmensét igyekszenek majd megcélozni sajtójukkal.