Véghajrához közelít a kampány Franciaországban

Több szempontból is más ez a jelenlegi francia elnökválasztási kampány, mint az eddigiek: új jelöltek indulnak, új párt is alakult, és megváltozott a média szerepe, nevezetesen az internet és az ingyenes újságok terjedésével. A kampányról és a közelgő választásról Dominique Reyniét, a francia politikai életet tanulmányozó központ (Cevipof) politológusát kérdeztük.

Mit lehet tudni a jelöltekről, milyen programot kínálnak a franciáknak?
– Kezdjük a szélsőbaloldallal. Van két trockista jelölt, akik egy forradalmi baloldalt képviselnek. A programjuk elég egyszerű: nem hisznek a választásokban, más rendszert akarnak. A Francia Kommunista Párt – Marie-George Buffet-vel az élen – fontosabb erőt képvisel, de ami a szavazatok számát illeti, eltűnőben van. Noha 1997 és 2002 között a kormány tagja volt, most arra a kihívásra kell válaszolnia, hogy forradalmi elveit feladva beleolvad a Szocialista Pártba, vagy pedig megtartja elveit, és megkockáztatja, hogy eltűnik.
Dominique Voynet és a zöldek is gondban vannak. Ugyanis már mindenki vallja környezetvédelmi gondolataikat. Szerintem ez nem csak Franciaországban van így: tudjuk, hogy a környezetvédelem központi kérdés, mindegyik politikai párt foglalkozik vele. A választók pedig akkor már inkább egy nagy pártra voksolnak, melynek van esélye a kormányra jutásra, és így ezen kérdések megoldására is.
A Szocialista Párt Ségoléne Royallal már klasszikusabb felállás. De bizonyos szempontból ez is eredeti, ugyanis van különbség a párt és a jelölt programja között. A jelöltnek lehetősége van rá, hogy személyiségét belevigye a párt programjába. Ez azt jelenti, hogy van a Szocialista Párt programja, mely igen baloldalinak mondható, például megkérdőjelezi a nyugdíjreformot. És van egy jelölt, Royal, aki sokkal kevésbé baloldali, mint a pártja. Mármint kulturális szempontból, ami a tiszteletet, a családot, az oktatást, a biztonságot vagy a munkát illeti. Legalább ezen öt témában csaknem konzervatív Royal hozzáállása, és ez megváltoztatja a helyzetet. Royal programja alapvetően egy szociáldemokrata programhoz hasonlítható egy kis konzervatív beütéssel.
A másik oldalon, ha ott is a szélsőségesekkel kezdjük, ott találjuk Jean-Marie Le Pent és a Nemzeti Frontot. Ő egy tiltakozó jelölt, aki fel akarja borítani a rendszert. Mellesleg igen liberális gazdasági és társadalmi programja van, a szó kontinentális értelmében: kedvez a piacgazdaságnak, de protekcionista is egyben. De ez annyira nem is fontos, lévén, hogy Le Pen célja a választás megzavarása, nem reménykedik győzelemben.
Nicolas Sarkozy az Unió a Népi Mozgalomért (UMP) favoritja, 2002 óta van hatalmon. Egy új francia jobboldalt akart létrehozni, összekapcsolva olyan elemeket, melyeket azelőtt sosem emlegettek egy lapon: az atlantizmust, a gazdasági liberalizmust, a pozitív diszkriminációt, a világi jelleget a vallásival szemben. Ő maga is egy új jobboldalt képviselt. Mára azonban erről, az új jobboldali elképzeléseiről szinte teljesen lemondott, és visszatért a klasszikus republikánus modellhez.
Egy fontos jelölt van még a centrumban, Francois Bayrou, aki az Unió a Francia Demokráciáért színeiben indul. Szerintem inkább jobboldali, ő azt mondja, hogy se nem jobb-, se nem baloldali, de Franciaországban nem lehet ilyet mondani véleményem szerint. A francia politikai rendszer nehézségeiből akar hasznot húzni, ugyanakkor fél, hogy a két nagy, Royal és Sarkozy, akik mindketten „újoncok”, letarolják. Ő nem új, ő már 2002-ben is indult, és a többiek
is már többedszerre indulnak. Bayrou pillanatnyilag a többiekhez képest definiálja magát, szerintem még nem létezik mint önálló jelölt. Nem tudjuk, hogy inkább liberális-e, vagy konzervatív-e, atlantista-e, vagy sem, az egyetemek autonómiáját támogatja-e, vagy nem. De ez nem lesz elég, tehát hamarosan majd lefekteti, hogy ő milyen, és akkor a kampány egy újabb fázisába lépünk.
– Milyen új elemek fedezhetők fel a mostani kampányban?
– A két favorit jelölt új, de új párt is alakult, az UMP, mely ugyan 2002-ben alakult, de akkor a neve Unió az Elnöki Többségért volt, és egy pártkoalíció volt Chirac támogatására. Azóta pedig párt lett.
Van ingyenes sajtó, ami még alig volt jelen 2002-ben. Most négy ingyenes napilap van. Szerintem ez nagyon fontos tény, mert sok francia ezeken keresztül tájékozódik, és jobban is érdekli őket a kampány, mint hogy ha nem lennének ezek az orgánumok. Ráadásul 2002-ben még csak 16 millió internetező volt, most 24 millió van. Akkor nem voltak még blogok, most 2 millió van. De sokat számít a kontextus is: volt egy sikertelen európai népszavazás, 2005 novemberében a külvárosi erőszakos események zajlottak le, tavaly tavasszal pedig a diákok tüntettek az első munkavállalási szerződés ellen. Ezekre az eseményekre még emlékeznek az emberek.
Fontosak a közvélemény-kutatások is, melyekből naponta több készül. Ami azért érdekes, mert lévén, hogy 2002-ben nem jelezték kifejezetten előre, hogy Le Pen bekerül a második fordulóba, azt hitte volna az ember, hogy idén kevésbé fognak bízni ezen előrejelzésekben az újságírók.
– Nemzetközi téren melyik jelölttől mi várható?
– Folyamatosság várható Bayrou-tól és Royaltól, és változás várható Sarkozytől. Ő ugyanis minden kétséget kizáróan az a jelölt, aki legközelebb áll az Egyesült Államokhoz. Még akkor is, hogyha manapság kevésbé hangoztatja ezt, nehogy elveszítse a választást. Tudjuk, hogy ő sokkal inkább szeretne szorosabb kapcsolatot az Egyesült Államokkal, és hogy kevésbé vonja kétségbe az amerikai politikát. Ugyanis nemcsak ő számít, hanem a tanácsadói is. Például Pierre Larouche – egy nagyon közeli diplomáciai tanácsadója Sarkozynek –, aki kiállt az iraki beavatkozás mellett.