Felejthetetlen nap volt. Eperjes Károly színművész állt a tihanyi kálváriadombon, és istenes verseket mondott. Közben – nem szakadva ki a jelenből – verselemzéseket tartott. Háta mögött az 1960-ban lerombolt golgota ma még ideiglenes fakeresztjei magasodtak. A délelőtti felhők délutánra messze nyargaltak, s a tájnak szalonspicce volt a tavasztól. Az embereknek meg a versektől. Ezen a szent helyen, a magyarság ősi fészkében a szavak úgy szaladtak ki a művészből, mint a fájdalom a testből. A sebgyógyítás első állomásaként jótékonysági ünnepnapot tartottak a kálvária körül, hogy elhelyezzék egy közeljövőben megépítendő kápolna alapjait. Erre a néhány órára a hosszú évek óta álomba szenderült tihanyi visszhang is felébredt Csipkerózsika-álmából, hogy messze visszhangozza a reményt: közös adakozásból és akarásból, politikai viták nélkül újra megépülhessen a Károly király kálvária úgy, ahogy nyolcvan évvel ezelőtt, 1927-ben átadták a polgároknak. Korzenszky Richárd tihanyi perjel az apátsági templomban az ismert szólásra építette gondolatait. – Navigare necesse est – mondta –, de a hullámok csapkodása közben nagyon fontos az irány. Az irány, amely az ünnepeinket jelöli ki számunkra. Ünnepeink egy részét kapjuk, másik részét mi határozzuk meg. És eközben, mint ezen a jótékonysági napon is, különböző gondolkodású embereket tudunk egységbe tömöríteni.
Miről szólt ez az ünnep? A pénzről is, hiszen a kálvária felépítéséhez sok pénz szükségeltetik. De Magyarországon nem ez lesz az első emlékhely – a szobrokról nem is beszélve –, amely országos adakozásból épül fel. A magyar ismeri a közös adakozás erejét a széthúzás, nehéz évjárás idején is. És félre tudja tenni a gondokat a nagy célok érdekében. A perjel ezt egy hasonlattal fejezte ki, amikor azt mondta: különböző utakon kell a hegyre felmenni. De a csúcs táján már közel vagyunk egymáshoz. Ezen a ponton találkozik az ég a földdel. Bennünk kell hogy találkozzon az ég a földdel. Ezt a gondolatot erősítette az apátsági templom énekkara és orgonája.
A Balatoni Fejlesztési Tanács – segítendő a kálvária megvalósulását – a közeljövőben pályázatot ír ki. Ugyanezt teszi a Veszprém megyei közgyűlés is. A példa követésre serkenthet másokat is, hiszen a tihanyi örökség valamennyi magyaré, határon innen és túl.
A kálvária története az utolsó magyar király, IV. Károly tihanyi tartózkodásáig nyúlik vissza. Miután második kísérlete is kudarcba fulladt a trón visszaszerzésére, utolsó magyarországi napjait – 1921. október 26–31-ig – a kéttornyú apátsági templom titkos helyén töltötte. Ezután száműzték Madeira szigetére, ahol 1922. április 1-jén meghalt. Unokája, Habsburg György, aki megtisztelte jelenlétével az ünnepnapot, a család boldogságát sugározta, amikor arról beszélt, hogy nagyapja 2004-es boldoggá avatása után most újabb valóság számukra, hogy néhány éven belül régi fényében állhat a IV. Károly- kálvária.
Diderot óta tudjuk, hogy a távolság nagyban növeli a csodálatot. De IV. Károly szenvedéseiben Trianon után Magyarország szenvedését is visszatükrözte a kálvária, éppen ezért 1927-ben a pénzügyi hátteret a vármegyék biztosították: az önálló vagy összevont vármegyék egy-egy stáció felállítását vállalták a történelmi Magyarország mind a 63 vármegyéje nevében.
Korzenszky Richárd az irányról elmélkedett. Hozzátehetjük: ha nem tudjuk, hová tartunk, minden út megfelel. De az út Krisztushoz csak egyetlen úton át vezet. Ezt sugallták Eperjes Károly versmondásában és -értelmezésében a szavak és a mondatok. A hangütés megrendítő volt azon a helyen, ahol 1960 májusában – felsőbb parancsra – a rombolás után a mindig gondozott, virággal tele kálvária úgy nézett ki, mint valami páncélos csata színhelye.
Márai Sándor írta 1941-ben Naplójában: „Először, valamikor régen, boldog akartam lenni. Aztán tökéletes. De nincs messze az az idő, amikor az ember csak lenni akar boldogtalanul is, tökéletlenül is, lenni, még egy kis ideig, mert süt a nap vagy esik az eső.”
Vagy mert Márffy Gyula veszprémi esperes a tihanyi kálvária- dombon megszenteli egy kápolna alapkövét, miközben a távolban a Balaton figyel, és az apátság tornyai visszaköszönnek. A visszhang beintésére.
origo.hu
Kifogták a legendás halat, Magyart – fotó
