A helyközi buszok megállóit sárgával, a vonatok, HÉV-ek, tramtrain-ek megállóit kékkel, a helyi megállókat pedig lila színnel jelölték.
A felületen a felhasználó közelében közlekedő összes helyi és helyközi járat megjelenik, egy-egy állomást vagy megállóhelyet kiválasztva pedig minden olyan autóbuszjárat vagy vonat is, ami az adott pillanatban közlekedik az országban, és a kiválasztott állomáson megáll.
Az egyes megállóhelyek, állomások menetrendje közvetlenül a keresőből is megnyitható az órapiktogram segítségével, emellett az indulási és érkezési adatokon, vágányszámokon, kocsiállásokon túl az EMMA felületén már megjelennek azok a vasúti haváriaüzenetek is, amelyeket az adott állomás fizikai kijelzőin láthatnának az utasok.
A fejlesztések révén a térképen a fenti információk mellett hamarosan azonnal látható lesz, ha egy adott Volán- vagy vonatjárat elérte vagy meghaladta a húszperces késést, amely után bérletkedvezmény vagy pénzvisszatérítés jár az utasoknak.
Közölték, az EMMA térképes felületén feltüntetik majd azt is, hogy egy adott vonatot melyik vontatójárművel, mozdonnyal továbbítják.
Borítókép: Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője (Fotó: MTI/Kocsis Zoltán)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!