Nyolcmillió-ötszázezer euró, több mint kétmilliárd forint. Ennyi lelépési pénzt vehetett fel Noel Forgeard, az Airbus tavaly nyáron lemondott elnök-vezérigazgatója – szivárgott ki két hete az értesülés. Egy egész ország megdöbbent. A sokk erejére jellemző volt, hogy a Franciaországban zajló elnökválasztási kampány híreit is elhomályosította a megütközés. Az „arany ejtőernyősök”, az ehhez hasonló tekintélyes summával távozó nagyvállalati vezetők ügyét mindegyik elnökjelöltnek ildomos volt kommentálnia a kampányrendezvényeken.
De hát Franciaországban is láttak már ennél nagyobb végkielégítéseket! Csakhogy ilyen nagy port felverő és ilyen sok embert érintő ügy nem sok akadt. Ennyire meg nem érdemelt jutalmazás sem. Tavaly tavaszra derült ki, hogy a négy állam együttműködésében készülő óriásgépeket, a „modern Európa” büszkeségét, az A–380-asokat nem tudják a vállalt határidőre leszállítani. Minő véletlen: napokkal a hír bejelentése előtt Forgeard elnök-vezérigazgató és családja megszabadult legalább hatmillió euró értékű Airbus-részvénytől. (Az ügyben rendőrségi eljárás is folyik.) Majd az ezután következő sajtótájékoztatón Forgeard az Airbus strukturális átszervezését is érintette, amely mostanra öltött testet a maga valójában: tízezer dolgozójától kell megszabadulnia a hatalmas európai vállalatnak.
Időközben a nagyrészvényesek előtt – a légügyi egyesülésben 15 százalékban tulajdonos a DaimlerChrysler, 7,5 százalékban egy bankon keresztül a német állam, 15 százalékban részes a francia állam és 7,5 százalékban a Lagardere-csoport – világossá vált, hogy milyen károkat okozott Forgeard figyelmetlensége, halogatása, tehetetlensége. Számokban kifejezve ez legalább 4,8 milliárd euró, de a repülőgépek leszállításának további késésével az összeg akár 12 milliárdra is rúghat. A minden tekintetben – erkölcsileg és alkalmasság terén is – megbukott Noel Forgeard tűnjön el a színről, mégpedig egyetlen cent kárpótlási díj nélkül – ez volt a DaimlerChrysler és a francia Lagardere-csoport képviselőinek álláspontja. Aztán a Challenges magazin értesülései szerint ők is visszafogták magukat, miután megnézték, hogy milyen szerződést írtak alá Noel Forgeard-ral 2001-es hivatalba lépésekor. Ebből napnál világosabban kiderült, ha nem akarják tovább növelni a cég veszteségeit, bizony fizetniük kell. Így hát keserű szájízzel és a legnagyobb titokban fizettek is.
„Botrány!” „Felháborító!” „Undorító!” „Hányingerkeltő!” – a franciák ilyen és még ennél válogatottabb szavakkal minősítették az egész ügyet. Mindenki az államra mutogatott, hiszen az is részvényese a társaságnak. Miért nem lépett közbe Forgeard munkaügyi szerződésének megkötésekor? Persze akkor ki gondolta volna, hogy ilyen válságos időszakot is át kell élnie az Airbusnak? A megrendelésekben a nemzetközi vállalat éppen behozta a Boeinget, hát pont az elnök-vezérigazgatót ne honorálnánk méltón?
Thierry Breton, a francia gazdasági és pénzügyminiszter hiába siránkozott nem egy sajtóorgánumban, hogy egy minden formájában törvényesen megkötött szerződés ellen nem tud fellépni. „Hát épp ez a baj. Hogy ezt törvényesen meg lehet tenni” – mondta az esetről az Airbus egyik jobboldali szakszervezetének vezetője. „Szakadék tátong a vállalatvezetők nagy része és a dolgozók között” – állapította meg egy baloldali szakszervezetis, aki szerint munkások tízezrei egy fillér végkielégítés nélkül kerülnek az utcára, miközben a vezetők busás hozzá nem értési díjat élveznek. Egy e tárgyban készült amerikai felmérésre hivatkozott: 15 évvel ezelőtt a csúcsvezetők fizetése és egyéb juttatása összesen 140-szerese volt egy dolgozó átlagfizetésének. Ma ez a szám 500-szoros.
Korántse gondoljuk, hogy Forgeard végkielégítése olyan rendkívüli volna Franciaországban. A csúcstartó Antoine Zacharias, aki tavaly szerény 13 millió eurós díjért vált meg a Vinci nevű építőipari cég elnök-vezérigazgatói székétől. Hátralévő életében valószínűleg nem lesznek anyagi gondjai, ugyanis a vállalat ezt megtoldotta egy 200 millió euró értékű részvénycsomaggal, ami mindenképpen a világon az egyik legnagyobb ilyen juttatás. Még a múlt század utolsó évében köszönt el a volt nagy francia olajcég, az Elf Aquitaine éléről Philippe Jaffré jelentős összegű készpénzzel és részvényjuttatással, amelynek értékét ma 30 millió euróra taksálják. A Carrefour kereskedelmi lánc első embere, Daniel Bertrand 2005-ben távozott a cégtől, 9,5 millió eurós végkielégítéssel. Jean-Marie Messier 2002-ben csak az igazságszolgáltatás fellépésének hatására volt hajlandó lemondani a Vivendi több mint húszmillió eurós végkielégítéséről.
Serge Tchuruk, a híradás-technikai Alcatel főnöke, mielőtt cége tavaly az amerikai Lucent Technologiesszal egyesült volna, az adott évben 8,2 millió eurót vett fel fizetésként. „Eddig csupán zsetont kerestem” (elmondása szerint évi 100 ezer eurót) – védekezett Tchuruk, ugyanis többnyire az előző év átlagfizetéséből számolják ki a leköszönéskor járó járandóságot. Meg is lett az eredménye: végkielégítésre 5,6 millió euró kapott, és még a vállalat igazgatótanácsába is bevették. A fúzió után Partricia Russo, az immár az egyesült Alcatel–Lucent vállalat első embere bejelentette, hogy a világon 12 500 munkahelyet számol fel a cég, így három év alatt 1,7 milliárd euróval csökkenti kiadásait. Az utóbbi időkben legalább még hat francia nagyvállalatnál kaptak a volt vezetők 10 millió eurónál nagyobb összegű végkielégítést.
De ne csupán rossz példákat soroljunk! Az Alstom közelmúltbeli elnök-vezérigazgatója, Pierre Bilger elutasította a neki járó 4,1 millió eurós búcsúpénzt, mondván, hogy ő is tehet a vállalat korábban nem tapasztalt nehézségeiről. Vagy emlékeztethetnénk az Airbus jelenlegi elnök-vezérigazgatójára, az anyacég EADS társelnökére, Louis Gallois-ra, aki még korábban szerényen beérte a francia államvasutak vezetőjeként kapott 30 ezer eurós fizetésével: neki és családjának ennyi pénz tökéletesen elég. Ami ilyen körülmények között, láthatjuk, egyszerűen mesébe illő csoda.
„Mindenki megérti, hogy ha sikeresen elvégzünk egy munkát, az azért kapott díjazás arányos lesz a vállalt felelősséggel – nyilatkozta a párizsi parlament többségi pártjának, a jobbközép Népi Mozgalom Uniójának (UMP) egyik vezetője. – Ami elfogadhatatlan, az az, hogy valaki nem veszi figyelembe az arányokat, sőt el is bukik a feladat végrehajtásánál, mégis bezsebeli a pénzt.” A kampány során Franciaországban az egyik elnökjelölt a másikat túlharsogva követelte az „arany ejtőernyősök” ügyének törvényes tisztázását. Egy hét múlva meg is tudjuk, ki tehet elnökként gyors intézkedéseket.
origo.hu
Így lesznek nyitva a boltok a hosszú hétvégén
