Ahogy Jean Réno szereti…

(Dijon)

Ez a könyv bizony leesett, a nagy igyekezetben kicsúszott Madame Legall kezéből. A kordontól néhány méterre nekünk úgy tűnik, a kötetet a „felületi technikusok” (franciául ez a politikailag korrekt kifejezés a takarítószemélyzetre!) fogják majd beseperni. A hatvanas éveiben járó konzervatív szimpatizánsnak marad maximum egy bátorító „elnöki” kézfogás, a dijoni látogatás után sem lesz olyan példánya Sarkozytől, amelyet a szerző dedikál. Szinte már el is felejtjük ezt az intermezzót, amikor a kordonon belül egy sötét öltönyös úr mindenkit megelőzve lehajol a könyvért, felveszi, és odakanyarítja nevét a borító belső lapjára. Persze nem a teljeset, hiszen ő Nicolas Paul Stephane Sarkozy de Nagy-Bocsa, az elnökjelölt maga. Madame Legall nem hisz a szemének és mi sem…
Tizenegy és fél millió francia támogatását maga mögött tudva érkezett a múlt hétfőn Dijonba, Burgundia fővárosába a magyar származású politikus. Ez volt az első fordulót követő első kampányrendezvény. Idehaza eközben arról cikkeztek internetes portálok, „vér ciki”, hogy sokan magyar származású elnökjelöltként aposztrofálják Sarkozyt, hiszen 1955-ben egy párizsi klinikán született, nem beszél magyarul, ráadásul az édesapjával is felületes a kapcsolata. Ő lenne a „vérmagyar”? – teszik fel a kérdést, és előszeretettel emlegetik azt, amikor Sarkozy egy tévéműsorban azt mondta egy Lille-ben élő nőnek: „Az én szememben ön nem algériai, hanem francia, mint ahogyan én sem vagyok magyar.” Azt a félmondatot viszont általában elfelejtik hozzáfűzni, amikor 2005 őszén a külvárosi zavargások közepette belügyminiszterként így érvelt: „Ha én mint magyar bevándorló gyermeke be tudtam illeszkedni a francia társadalomba, az afrikaiak is képesek erre – mindez csak akarat és hozzáállás kérdése.”
A magyarkártya tehát létezik, sőt Sarkozynél, úgy tűnik, ez az aduász: politikai céljaival összhangban, tudatosan használja. Egyik bizalmasa, Gérard Voisin szerint helyes, hogy most ezt a kártyát talonban tartja, hiszen a veterán, 78 éves Le Pen épp eleget beszélt származásáról, amikor azt mondta: „Egy magyar ivadék ne legyen Franciaország köztársasági elnöke, ha pedig ilyen ambíciói vannak, menjen haza Budapestre.” Persze – teszi hozzá Sarkozy pártjának országgyűlési képviselője – Le Pen stratégiája is sokat finomult az elmúlt években, ezúttal ugyanis nem Sarkozy görög édesanyjának zsidó származását kifogásolta. A radikális politikust így nem lehet antiszemitizmussal vádolni, „szimplán” rasszista húrokat penget.
De a Nemzeti Front akkor sem tud megbékélni a magyar származású jelölttel, ha az ellenfele a második fordulóban az a Ségolene Royal, akit a nyáron egy bulvárlap Franciaország hatodik legszexibb nőjének választott – Le Pen pártelnök ugyanis arra kérte híveit, nem menjenek el vasárnap szavazni. Kérdés azonban, hogy négymillió francia (a szavazók csaknem 11 százaléka) azért voksolt-e Le Penre, mert azt ígérte, ha ő lesz az elnök, a francia sztrádákon akár 150 km/h sebességgel is lehet majd döngetni, vagy azt várták tőle is, mint általában a Sarkozy-szimpatizánsok, hogy oldja meg végre az egyre feszítőbb bevándorlási kérdést.
Franciaországban minden tizedik ember külföldi, öt-hat millió bevándorló él az országban. Persze nincs mindannyiuknak szavazati joguk, mégis beszédes az elnökválasztás első fordulójának hivatalos statisztikája: százból egy muzulmán szavazott Sarkozyre és 64 a szocialista jelöltre. Saját – nem reprezentatív – felmérésünk is ezt igazolta: nem találkoztunk olyan betelepülővel, aki a jobboldali jelöltre voksolt. Arkan, az egyik török srác Maconban azt mondja: ő nem a baloldalra szavaz, hanem Sarkozy ellen, mert a Népi Mozgalom Uniójának (UMP) elnöke szerinte egy Hitlerhez hasonló diktátor.
Bármennyire is hihetetlen, nem csak Németországban vannak török bevándorlók. Maconban, ebben a 40 ezres városkában Lyontól északra háromezres török kolónia él. Vagyis itt minden tizedik ember török, és akkor még nem is beszéltünk az afrikai bevándorlókról, akik legalább ugyanennyien vannak.
Dijonban, Sarkozy kampányrendezvényén találkoztunk külpolitikai tanácsadójával, Michel Barnier-val is. A volt francia külügyminiszter – ahogy a kampány részleteiről diskurálunk vele – azt mondja, el sem tudja képzelni, hogy lehet valaki köztársasági elnök Franciaországban határozott külpolitikai elképzelések nélkül. Félreérthetetlenül a szocialista jelöltnek szól a volt európai uniós biztos kritikája. És akkor még diplomatikusan nem is említi azt, hogy Royal néhány hónapja arról a Kínai Népköztársaságról beszélt, ahol maximálisan tiszteletben tartják az emberi jogokat, és példás gyorsasággal működik az igazságszolgáltatás, miközben a kampány hajrájában úgy nyilatkozott, épp azért vonná meg a 2008-as olimpia rendezésének jogát Pekingtől, mert a Távol-Keleten lábbal tiporják az emberi jogokat. Barnier azt mondta nekünk, az is közrejátszott abban, hogy Sarkozy kevés muszlim voksot kapott, hogy a szocialista jelölt nem utasítja el Törökország uniós csatlakozását, mint ők. A volt külügyminiszter szerint aki azt támogatja – mint például az Egyesült Államok –, hogy a végletekig, a kontinensen túl bővüljön az unió, az akarva-akaratlanul is gyengíti az EU politikai hatalmi súlyát, hiszen például a kurdkérdés így az unió belügyévé válna.
Nincs időnk folytatni, hiszen a csarnok már tombol, azt skandálják: „Sarko président!” Pedig Sarko még meg sem érkezett, az ő „entrée”-jét majd a színpad tövéből rögzíthetik a tévéstábok – mégiscsak jobban mutat alulról fényképezve az egyébként nem túl termetes államfőjelölt, főként ha a De Gaulle-i hagyományokról beszél. Szintén gyakran hivatkozik II. János Pálra és Európa keresztény gyökereire, támadják is érte eleget.
*
Sarko – akinek az édesapja a véreskezű kommunisták elől menekült Franciaországba – rendre hozzáfűzi azt is: részben a pápának köszönhető, hogy a berlini fal leomlott, és Európa újra egyesült. Úgy tűnik, nagy család lett ez az Európai Néppárt – legalábbis a szlogenek szintjén biztosan –, hiszen az elnökjelölt kampányüzenete ismerősen cseng a Fidesz-rendezvényekről: „Együtt minden sikerülhet!” És úgy tűnik, a hajrában Sarkozy kampánystábja is felismerte: a „százból egy” elvén működő muszlim szavazati arányon nincs mit rontani. Itt, Dijonban „háttérképként” színpadra kerültek a fiatalok, mivel április 22-én az első szavazókat nem sikerült megnyernie a konzervatív jelöltnek, és igen, másféle hangsúlyt kapott a bevándorlási politika is azzal, hogy a nagygyűlésen Sarkozy észak-afrikai származású szóvivője, Rachida Dati üdvözölte a szimpatizánsokat. Ráadásul a „díszletben” nem lehetett nem észrevenni, hogy feltűnően sok színes bőrű fiatal drukkol Sarkónak.
Annak a csaknem 19 százaléknak (hétmillió szavazónak) is üzentek, amely az első fordulóban a jobboldalon árulónak tartott koalíciós partnerre, Francois Bayroura voksolt, hiszen amíg a pártelnök Bayrou a harmadik erő, vagyis egy centrumpárt létjogosultságát hirdette, és a szocialista jelölt társaságát kereste, a Francia Demokrácia Uniójának (UDF) parlamenti képviselői sorra álltak Dijonban a mikrofon és ezzel Sarkozy mögé. Fellépett Eric Besson „elvtárs” is, aki néhány hónapja még Royal első számú gazdasági tanácsadója volt. Azért igazolt át Sarkozyhez, mert elmondása szerint időközben felismerte, Ségolene Royal alkalmatlan rá, hogy egy 60 milliós nagyhatalmat irányítson. Besson Aki ismeri Madame Royalt… címmel könyvet is írt; a kötet napokon belül bestseller lett Párizsban. Együtt kampányolnak Sarkozyvel ismert színészek és énekesek is – Jean Reno és Johnny Hallyday elkötelezett hívei a magyar származású jelöltnek. Arcukat és véleményüket felvállalva arra buzdítják rajongóikat, hogy a felkészültebb jelöltre szavazzanak!
Kötelezettség nélkül senki ne kapjon jogokat – hirdeti Sarkozy. Vagyis lehet, hogy a két forduló között a látványkép némiképp „színesedett”, ám a mondanivaló a régi. A magyar származású politikus tisztában van vele, hogy sokan gyűlölik őt. „Miért ez a gyűlölet? Azért, mert azt mondom, hogy akit kitoloncolunk Franciaországból, az öt évig ne kaphasson utána vízumot az országba? Azért, mert családegyesítés címén csak akkor jöhetnek újabb bevándorlók, ha annak, aki őket befogadja, van munkája, és nem szociális juttatásokból, segélyből él? Ezért?!” – világított rá népszerűtlensége okára.
– A szocialisták és a francia sajtó démonizálta Sarkozyt – meséli nekünk egy lyoni szimpatizáns, miközben kezében francia trikolórt markol. – A televízióban naponta ismételték azokat a még 2005-ben készült felvételeket, amikor belügyminiszterként azt mondta a külvárosi gyújtogatókra, hogy „racaille”, vagyis csőcselék – háborodik fel Alain. Szerinte az elnökjelöltek vitájában is azon fognak fáradozni, hogy bebizonyítsák, Sarko egy diktátor, aki élvezi az erőszakot és a hatalmat. A lyoni srác szerint sehol nincs arra példa Európában, hogy ilyen nemtelen eszközökkel próbáljanak meg választást nyerni. Megkérdeztem, Alain még nem járt Magyarországon.
Strasbourgban az első forduló másnapján halálfejes szórólapokat látunk mindenütt. „Ha Sarkozy lesz az elnök, nem fogjuk túlélni!” – ilyen és ehhez hasonló üzenetekkel. Nemhiába itt, hiszen az elzászi város több választókörzetében Madame Royal még dobogóra sem került. Van, ahol még Le Pennél is kevesebbet, csak a szavazatok 14 százalékát tudta begyűjteni, miközben Sarkozy 50 százalék körül teljesített. Persze ha Budapesten történne mindez, meg sem lepődnénk, hiszen nálunk a plakáterdők megjelenése jelzi a választás közeledtét, a galloknál viszont csak a kijelölt helyekre, csak a kijelölt méretben, csak a kijelölt szervezetek – a választáson induló jelöltek – helyezhetik el saját szórólapjaikat. Igaz, nálunk az is elképzelhetetlen, hogy egy május elsejei szakszervezeti felvonulás görögtüzes, Sarkozy-ellenes tüntetésbe csapjon át – idehaza már az is eseményszámba megy, ha felvonulnak. Madame Royal szerint egyébként erélyesebb fellépésre van szükség, hiszen a konzervatív elnökjelölt Lionel Jospinék vívmányát támadja – a 35 órás munkahetet. Sarkozy szerint ez a korlát katasztrofális állapotokat idézhet elő a francia gazdaságban, hiszen 35 óránál az sem dolgozhat többet, aki szeretne, és így nem is kereshet többet. Hogy mennyinél többet? Például a 35 óráért járó minimálbérnél, amely még az 1000 eurót sem éri el. Márpedig sok fiatal bizony nem keres többet a minimálbérnél, ők szívesebben dolgoznának pár órával tovább, ha ezzel növekedne a fizetésük. Gondolom mindenki sejti, a kinti árak mellett mennyit is ér ez az 1000 euró, főként akkor, amikor egy kis lakás bérleti díja négy–ötszáz euró között mozog.
Persze azt az első forduló eredményei tükrözik (például Lille-ben és Toulouse-ban), nem elég a francia munkásnak, hogy Sarkozy meghirdette a teljes foglalkoztatottságot – ez már Magyarországon is „lejárt” lemez. Ráadásul mindezt úgy, hogy közben épp a jobboldali kormány – amelyiknek Sarkozy is minisztere volt – a választások előtt csak politikai nyomásra hozza nyilvánosságra a hivatalos munkanélküliségi rátát. (Beszédes, hogy végül nyilvánosságra hozza, hiszen tavaly áprilisban például Magyarországon a Gyurcsány-kormány a parlamenti választások hajrájában eltitkolta a magyar államháztartás valós állapotát.) Végül kiderült, hogy Franciaországban is minden ötödik pályakezdő fiatal munkanélküli, és igaz, hogy a teljes lakosság körében a munkanélküliségi mutató csökkenő tendenciát mutat – ráadásul 25 éve a legalacsonyabb, mégis nyolc százalék fölött van. Tény azonban, hogy Dijonban a magyar származású jelölt meghirdette a munkahelyek védelmét, azt ígérte, hogy azok a cégek, amelyek külföldre helyezik át termelésüket, több társasági adót fizetnek, és pályázati pénzekre sem lesznek jogosultak. Kérdés azonban, hogy ez elég lesz-e a győzelemhez.
Nicolas Sarkozy nem kap könnyű örökséget Chiractól – ezt Gérard Voisin országgyűlési képviselő is elismeri. Azt azonban – kérdésemre válaszolva – kizártnak tartja a jobboldali politikus, hogy paktumot kötött volna a leköszönő elnökkel. „Sarkozy nem az a fajta ember, aki csak úgy felmentést ad a pártfinanszírozási botrányok alól, ha vannak egyáltalán ilyenek” – teszi hozzá. Ráadásul Sarkozy már az elnökjelöltek vitájában megtette azt, amit Chirac nem volt hajlandó hosszú éveken át: bejelentette, ha elnökké választják, csak két ciklust vállal. „Ezek után mondja neki valaki, hogy hatalommániás!” – mosolyog elismerően Monsieur Voisin.
A maratonira, két és fél órásra nyúló szerda esti elnökjelölti vitában ’68 örökségéről nem esett szó, Royal viszont azzal támadta a volt belügyminisztert – amire senki nem számított –, hogy egyre több az erőszakos bűncselekmény Franciaországban. A szocialista jelöltnek azért érdekes ez a kijelentése, mert a francia választók milliói – jobb- és baloldalon egyaránt – épp azt tartják Sarkozy legnagyobb erényének, hogy helyreállította a közbiztonságot. Royal „testőrt” állítana minden közfeladatot ellátó nő mellé, aki a sötét külvárosokban fél egyedül hazamenni. Miután a magyar származású jelölt a felvetést viccesnek minősítette, a szocialista jelölt kikérte magának a nők nevében! Sőt amikor Sarkozy minden mozgássérült gyermeknek iskolai elhelyezést ígért, Royal felháborodott, és rátámadt ellenfelére, miért törölte el a kormány az ebbe az irányba mutató szocialista törekvéseket. Sarkozy nyugalomra intette riválisát, szerinte ugyanis egy „köztársasági elnöknek nyugodtnak kell lennie”. Royal erre azt mondta: „Nem vesztettem el a nyugalmamat, ez más, dühös vagyok. Ahol igazságtalanság van, ott egészséges düh is van, és köztársasági elnökként is leszek majd dühös.” Ám a szocialista jelöltnek csak magát sikerült felhúznia, Sarkozyt nem – pedig róla írják mindig azt, hogy arrogáns.
Ségolene Royal tanácsadója egyébként azt mondta nekünk, szerinte akkor lesz a szocialista jelölt meggyőző, ha Bayrou témáit a zászlajára tűzi. Gilles Savary szerint Royalnak még a második forduló előtt vázolnia kellene kormánya összetételét, egyelőre azonban úgy tűnik, már a miniszterelnök kiválasztása sem egyszerű feladat: hiszen az a kérdés, hogy Bayrou szavazóinak üzenjenek-e azzal, hogy őt látnánk szívesen a Matignon-palotában, vagy az idős szocialistáknak, például Dominique Strauss-Kahnnak tegyenek gesztusokat. A szocialista párton belül ugyanis nem nézik jó szemmel, hogy Royal és élettársa, Francois Hollande, a szocialisták pártelnöke mindent egy kézben akarnak tartani. Szavazatmaximálás céljából marad az öszvér megoldás – nem döntenek!
Május 6-án eldől, hogy lesz-e – az elmúlt ötven esztendőt tekintve – másodszor is baloldali elnöke, ráadásul elnök asszonya Franciaországnak, vagy magyar származású vezető irányítja majd az országot.
Akárki győzzön is, ő már biztosan az új generációt képviseli. 2007-ben ugyanis egy korszak, amelyet Chirac és Mitterand nevével fémjeleznek, lezárult. Kérdés azonban, hogy a francia baloldal az elmúlt évek sorozatos kudarcai után meg tudott-e újulni, és az V. Köztársaságban képes lesz-e Francois Miterrand-on kívül más baloldali jelöltet is az Élysée-palotába juttatni. Hogy pont egy dühös nőnek fognak-e a gall kakasok bizalmat szavazni?