Törökország még egyszer nekigyürkőzik az államfőválasztásnak: az ankarai parlamentben vasárnap rendezik az elnökválasztás megismételt első fordulóját. Közel három hónap múlva, július 22-én pedig előre hozott törvényhozási választásokat tartanak a 73 milliós országban. A dolgok manapság gyorsan változnak Európa keleti kapujában: május első napján a mérsékelt muzulmán kormányfő, Recep Tayyip Erdogan bejelentette, hogy június végén tartják az előre hozott választásokat, valamint felvetette az alkotmány módosításának lehetőségét abban a kérdésben, hogy ezentúl ne a törvényhozás, hanem a nép válassza meg az államfőt is. Kiutat kell keresni a jelenlegi súlyos belpolitikai válságból, amely épp abból adódott, hogy eddig a parlament választotta meg az állam elnökét.
Az ötlet egyszerű, és a demokrácia szempontjából is üdvözlendő. Ám Törökországban, ahol kevesebb mint száz évvel ezelőtt alakult ki az Oszmán Birodalom romjain a modern állam, jóval összetettebb a kérdés. Az ország 99 százalékban muzulmán vallású. A társadalmat azonban két részre osztja a korszerű Törökország megteremtőjének, Kemal Atatürknek az államot és a vallást szigorúan kettéválasztó elve. Az egyik csoport a világi állam mellett teszi le a voksát – nevezhetjük őket kemalista republikánusoknak –, míg a másik csoportosulás, az iszlám gyökerű konzervatívok nagyobb szerepet engednének a vallásnak az államügyekben. Érdekesség, hogy a törökök többsége muzulmán pártra szavaz, ám az államfőválasztásnál – még parlamenti körülmények között is – a világi szempontokat részesíti előnyben.
Amikor 1923-ban létrejött a világi alapokon álló Törökország, ez az elv az egyik tartópillére lett az új államrendnek, amelyre a hadsereg vigyázott. Az elmúlt ötven évben négyszer kellett beavatkoznia a katonaságnak ilyen indokokkal. Az egymilliós hadsereg legutóbb tíz éve járult hozzá iszlámbarát kabinet bukásához, ugyanis a katonák kimentek „tüntetni” a kormány ellen, miközben harckocsikkal biztosították a megmozdulást.
A muzulmán gyökerű Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) lett a törvényhozási választások győztese 2002 őszén. A szavazatok 34 százalékát szerezték meg, ami a parlamentben abszolút többséget biztosít nekik. A radikális iszlamista vezetőből mérsékelt konzervatív muzulmánná váló Erdogan vezetésével eredményesen számolták fel a már-már gazdasági összeomlással fenyegető helyzetet. Épp e program sikerével akarnak kampányolni az előre hozott választásokon. Az egy főre eső nemzeti össztermék értékét öt év alatt majdnem megduplázták, jelenleg ez 6000 dollár felé tart. A kabinet elérte a tárgyalások megkezdését is a majdani európai uniós tagságról. Arról nem is beszélve, hogy a tengerentúlon még mindig valóságos kedvenc az ankarai kormány, hiszen létében igazolja azt a neokonzervatív elvet, amelynek a Bush-kormányzat oly nagy híve: Amerika egy mérsékelt muzulmán országban is kiváló szövetségesre lel.
Hetekkel ezelőtt a közismerten vallásos Erdogan lemondott arról, hogy a világi állam első emberének jelöljék. Törökországban az államfői rang inkább jelképes, igaz, a jelentős kinevezések terén az elnöknek vétójoga van. A jelenlegi államfő, Ahmed Necdet Sezer bíróként dolgozott hét évvel ezelőtti kinevezéséig. Miután a szociáldemokrata ellenzék nyomására Erdogan lemondott jelöléséről – egyébként egy közvélemény-kutatás szerint a törökök 60 százaléka nem kért belőle mint elnökből –, pártja kiválasztotta leghűségesebb fegyverhordozóját, Abdullah Gül külügyminisztert elnökjelöltnek. Az 56 éves közgazdász Gülnek elvitathatatlan érdeme, hogy Európában is komoly és tekintélyes tárgyalópartnerként ismerik el. Jelentős része van abban, hogy megkezdődhettek a csatlakozási tárgyalások. Sokan a világi állam megcsúfolásának éreznék, ha Gül ülne a világi, sőt jakobinus eszméket valló Kemal Atatürk székébe. A török diplomácia vezetője hiába hangoztatja, hogy eleget tenne egyik fő megbízatásának, a világi állam őrzésének, a vád vele szemben is adott: megpróbálná fokozatosan elmosni a határokat politika és vallás között. Azt pedig sokan különösen nem tudnák elviselni, hogy felesége, akinek az „első asszony” szerepét kellene majd játszania, vallási meggyőződésből fátylat visel. Sőt Gül asszony egyike azon nőknek, akik beperelték a török államot az európai emberi jogi bíróságon, mert nem engedélyezi a fátyol viselését az oktatási intézményekben és az állami hivatalokban. A török társadalom erőszakos iszlamizációját nem lehet az AKP számlájára írni, az viszont elgondolkoztatónak tűnik, hogy rendkívül visszafogottan, már-már a közvélemény nyomására, lépésről lépésre haladnak előre a muzulmán vallás terjesztésében. Most újabb állomáshoz értek, ez pedig az államfői poszt megszerzése. Erdogan most is kerüli a közvetlen harcot, a „lassan járj, tovább érsz” taktikájával inkább olyan kompromisszumos megoldásokkal áll elő, amelyek segítségével később pártja sikereket érhet el.
Különösen akkor, amikor április utolsó napjaiban még a hadsereg esetleges puccsa is szóba került, ugyanis a tábornoki kar egyértelműen figyelmeztette a kormányzó pártot: aggodalommal figyeli az elnökválasztást, és emlékeztetett arra, hogy ha szükséges, akkor fellép a világi állam megvédelmezéséért. Vasárnap egymillióan tüntettek Isztambulban a világi állam érdekében, ilyen jelszavakat harsogott a tömeg: „Sem sariát (iszlám törvénykezés), sem puccsot!” Az ellenzéki szociáldemokraták – akik a Köztársasági Néppárt (CHP) nevet viselik – és a hadsereg állt a tömegrendezvény megszervezésének hátterében. A hét elején az alkotmánybíróság megsemmisítette az első elnökválasztási forduló eredményét, amelyen Abdullah Gül a szükséges kétharmados többségnél (367 voks) 10 szavazattal kevesebbet kapott. Az alkotmánybíróság – amelynek 11 tagjából hetet nevez ki az erősen világi és hadseregpárti Necdet Sezer államfő – úgy találta, hogy a képviselőknek kevesebb mint kétharmada volt jelen a szavazáskor, ugyanis az ellenzék bojkottálta az ülést, így az érvénytelen. Jogászok igencsak megütköztek ezen az érvelésen, ugyanis szerintük egy szó sincs az alkotmányban arról, hogy hány képviselőnek kell szavaznia az első fordulóban.
Vajon nem a tábornoki kar üzent még erőteljesebben a kormánynak: mondjon le arról a tervéről, hogy megszerezze az államfői tisztséget? Nyilván akkor Erdogan javaslatát, hogy a nép válasszon elnököt, sem fogják támogatni, hiszen ebben benne van a mérsékelt muzulmánok esetleges sikere. S mint nem egy törökországi megfigyelő felhívta rá a figyelmet, épp a hadsereg hatalmáról van szó, amely állam az államban. A török Nemzetbiztonsági Tanács képes a kormányt irányítani. A hadsereg magánnyugdíjpénztára az öt legnagyobb török konzorciumba tartozik. Számtalan nagyvállalat van a kezében. A kiadásait és bevételeit senki nem ellenőrizheti. A hadikiadásokra hivatalosan a török költségvetés 11 százaléka megy el, míg egyes források ezt a számot 30 százalékra becsülik.
Az Európai Unió, amely határozottan felszólította a török hadsereget, hogy tegyen le a kormány megdöntésének szándékáról, tavaly sürgette a katonaság polgári ellenőrzésének – ha egyáltalán létezik ilyen – megerősítését. Valójában az Európa felé való nagy igyekvés nem tetszik a hadsereg bizonyos köreinek. Demokratikus ellenőrzéstől tartanak. Miközben a világi államot védik, egyben saját előjogaikat is változatlanul hagyják. Egyes törökországi újságírók szerint az elmúlt időszak borzalmas merényletei – az örmény újságíró lelövése vagy a minap a három Biblia-terjesztő meggyilkolása – mögött is jól kitapintható „fegyveres szál” húzódhat meg. Ezek a feltevések azonban valóban messzire vezetnek.
origo.hu
Hiába Magyar Péter trükközése Ukrajnával, ezúttal Manfred Weber buktatta le
