Vajon miféle gengszterek klubja a Fidesz vezetősége, és miféle gengszter az újonnan és újból megválasztott elnök, Orbán Viktor? Erre a kérdésre sokan próbálhattak választ keresni, amikor meglátták a standokon a múlt héten a Heti Világgazdaság (HVG) címlapját, amely keresztapaként ábrázolta a Fidesz elnökét, illetve afféle bűntársakként a többi Fidesz-vezetőt.
No és persze óhatatlanul felötlött némelyekben, hogy ha az ellenzéki párt vezetősége bűnszövetkezet, ugyan miképpen nevezhetnénk a kormányt, amelynek sorozatos botrányai – úgy tűnik – még mindig nem érték el a hetilap ingerküszöbét. Legalábbis címlapügyileg: a Gyurcsány-kabinetet mondjuk rendőrruhában, viperával, esetleg közúti ellenőrzésekkor használt zseblámpával ábrázoló címlapra sejtésem szerint egy ideig még várni kell.
Talán ezt a hiátust igyekezett kitölteni a Magyar Demokrata című hetilap e heti száma, amely a HVG címlapjának alapötletét egy az egyben átvéve az eredeti montázs környezetébe a kabinet tagjait ültette be. Úgy tűnik, rohamosan terjed a Photoshop-kultúra, ma már elég néhány kattintás, és kész a fricska: a baloldali bűnszövetkezet kiesett (lemondott, leváltott) tagjait a Demokratában az előzékeny grafikus piros ikszekkel jelölte meg, miközben a miniszterelnök homlokára kérdőjelet rajzolt, hogy még azoknak is egyértelmű legyen az üzenet, akik esetleg nem értenék a célzást.
A Heti Világgazdaság grafikájának persze megvan a saját eredetmítosza. A HVG 1999-ben alkotta meg mind ez idáig legemlékezetesebb címlapját, amelyen az akkori Orbán-kabinet tagjai voltak láthatók a miniszterelnökkel együtt – no, nem akárhogyan: a húszas évek Amerikájának világát idéző divat szerint öltözve, kalapban, gengszterekként ábrázolva. Sok kicsi Al Capone egy újságoldalon sokra megy.
Az emlékezetes szó azért dukál neki, mert bizonyára volt a HVG történetében jobb címlap-kompozíció, de talán kevés olyan akadt, amely több vitát kavart ennél a montázsnál. Ki-ki eldönthette politikai meggyőződése és ízlése szerint, hogy tetszik-e neki az ominózus alkotás, de annyi bizonyos: egyetlen évvel a baloldali koalíció leváltása után az egész kormány cakpakk legengszterezése meredeknek hatott.
Hogy ez miért jutott most eszembe? Először is azért, mert az ember csökönyösen próbál hinni abban, hogy a sajtó feladata elsősorban a hatalmon lévők ellenőrzése, és ennek tükrében legalábbis nehezen érthető az a másfajta csökönyösség, amellyel ilyen régi címlapokat leporolnak. Másrészt divatos a sajtó baloldalán stílusbeli kifogásokat emelni a média jobboldali térfelén cikkezőkkel szemben, most meg – az 1999-es évszámra tekintve – lehetne azon is vitatkozni: melyik volt előbb, a tyúk vagy tojás?
Mondjuk ez legalábbis a mostani HVG–Demokrata asszó esetében egyértelmű.

Ekkor dönthet a kormány az újabb árréscsökkentésről