Sokan már akkor rosszat sejtettek, amikor tavaly április végén azt olvasták Gyurcsány Ferenc blogjában: „A magyar gazdaság erős, de kétségtelenül van itt valami, ami aggodalomra adhat okot. Az állam a gyenge pont. Túlköltötte magát. Sokat vállalt, ezért bajban van. (…) Ezért mára az állam akadállyá vált.” Amit azonban az első ízben országosan megválasztott milliárdos már kiskanalanként megpróbált beadni internetes naplóján keresztül, arról a széles közönség előtt még nem mert beszélni 2006. május elsején a Városligetben.
Az egy évvel ezelőtti MSZP-majálison persze már nemcsak az idő volt borús, hanem a szocialista szavazók hangulata is. Hiszen egyre-másra érkeztek a hírek arról: az ellenzéknek volt igaza, és a baloldali liberális koalíció kemény megszorításokat tervez. Ennek volt köszönhető, hogy a vártnál jóval kevesebben, talán ezren látogattak el a napozórétre a kormányfő kedvéért, amit akkor sem lehetett csupán az eleredő eső számlájára írni. Persze a munka ünnepi rövid szónoklatban még kínos gonddal kerülte a multi-miniszterelnök nemhogy a megszorítás, de még a reform, az államháztartás kifejezéseket is. Ne feledjük: a választások után ez volt az első nagyobb közönség előtti szereplése.
Gyurcsány először is megdicsérte a hallgatóságot, amiért megmutatta: van bátorsága ahhoz, hogy jobb világot teremtsen. Fellengzősen úgy fogalmazott: a győztes jutalma, hogy merítve abból az erőből, amit a voksoláskor tanúsított, most elinduljon, és bebizonyítsa: képes lebontani a határokat, amelyek család és család, ember és ember között feszülnek, és egyesült erővel élhetőbb, igazságosabb világot teremtsen. Olyan világot, amely hadat üzen a reménytelenségnek, a kilátástalanságnak; létrehoz egy nagyszerű országot, ahol mindenki egyformán kiteljesedhet.
Szegény szocialista szimpatizánsok még nem sejtették, hogy a Gyurcsány-kormány nem az ember és ember közti határok, hanem a szociális, egészségügyi és oktatási rendszerek lebontásához fog hozzá kérlelhetetlenül. Mint ahogy arra sem gondolhattak, hogy nem a reménytelenségnek, hanem a társadalomnak fognak a kormányerők hadat üzenni az esélyegyenlőtlenségek egész rendszerével. Egy év után még farizeusabbnak hatnak az akkori újabb ígérettirádák, amelyek szerint Gyurcsány olyan Magyarországot akar, amely nem az erőseké, hanem egyformán mindenkié. Továbbá: közös feladatunk kell legyen, hogy egyetlen tehetség se vesszen el a szegénység miatt. Közös feladat védeni a gyengéket, visszaadni a munka becsületét, megteremteni a közös célokért összekapaszkodó országot.
A kitartó publikum számára baljóslatú volt, hogy Gyurcsány kijelentette: az állam, amely gyakran nem az erejét, hanem a súlyát mutatta, most változásért kiált. A kormányfő azonban megnyugtatásként leszögezte, hogy a következő évek feladatainak megoldásához az erősektől, „a fent lévőktől” kér több felelősségvállalást, hogy úgymond megélhető élmény legyen az újfajta szolidaritás, s hogy hazánk a szabadság, a szolidaritás és a rend országa lehessen.
Sokan gyanút fogtak, amiért a választások után már nem emlegeti a kormányfő a kampány legmarkánsabb, sulykolt ígéreteit, amelyeket szórólapokon is milliószámra terjesztettek. A mindenkinek garantált 25 százalékos bérelemés, az általános nyugdíjemelés, a 20 százalékos családipótlék-többlet és a 400 ezer új munkahely teremtése varázsütésre lekerült a miniszterelnöki retorikából a választást követően.
Gyurcsány szokásos modorosságával úgy fejezte be beszédét: „Húzzunk bele!”, hisz sok a munka. Azóta csak a lakosságot ellehetetlenítő intézkedések terén húztak bele, a „megélhető élmény” pedig mind szélesebb tömegek számára a nélkülözés lett. Nyilván ezért került le a 2006. május elsejei beszéd s még a róla szóló híradás is a jelenlegi miniszterelnök honlapjáról.
Egy év alatt nagyot fordult a világ, s ez a mostani majálisbeszédében is megmutatkozott. A műbaloldali milliárdos már nem emlegette a hazánkba özönlő tízezermilliárd forintos európai uniós támogatást meg a huszonöt százalékos béremelést, de még szólamszintű szociális kötelezettségvállalásai is kihullottak verbális eszköztárából. Üzenetértékű, hogy az esélyegyenlőtlenség, a szegénység felszámolására tett ígéreteit már nem ismételte meg, miként a gazdagok nagyobb teherviselését, a gyengék védelmét sem helyezte kilátásba. Nem sulykolta már az „újfajta szolidaritás” kiteljesedését, a munka becsületének helyreállítását sem. Feltűnő továbbá, hogy a korábban nyakra-főre használt „igazságosság” kifejezést szintén hanyagolta. Most mindössze két, kellően ködös szólamot mert megkockáztatni: az úgymond tisztességes baloldali szolidáris, illetve munkáspolitika jövőbeli megteremtését. Implicite tehát elismerte, hogy eddig nem ezt követték.
Meglepő, de tény: a kormány feje frázishasználatában inkább a másfél évvel korábbi kampány előtti retorikához nyúlt vissza, amelynek legjellemzőbb vonása a konkrétumok kínos kerülése. Ismét a siker, lendület, felelősség, bátorság szavak, a „Fogjunk össze!”, „Csináljunk egy jobb országot!” klisék, valamint a küzdelemmel kapcsolatos kifejezések uralták a terepet, s az olyan fiktív beszédhelyzetek, amelyekben másokat győz meg az igazáról.
A kommunikációs nyelvi kiüresedést nyilván a kényszerhelyzet szülte. Olyan kormányfő-pártelnökkel szemben, aki hosszú hónapok óta egyetlenegyszer sem mert nyílt rendezvényen beszédet tartani még híveinek sem, jogos elvárás, hogy beszámoljon az eredményekről és a következő lépéseiről, terveiről. Ha viszont nincsenek még soványka eredmények sem, a jelent és a közeljövőt pedig nem tanácsos firtatni, maradnak a közhelyes lózungok. Új, a kormányzati labilitást eláruló komponens volt viszont az, hogy kevésbé domborította ki saját személyét mint megváltó erőt, s meglepő módon mintegy bevonta a felelősségvállalásba a még kitartó híveket. Eddigi megszólalásaival ellentétben azt a hatást keltette, mintha a mögötte álló tömegek bátorításával, pszichikai segédletével „húzott volna bele” az ország felforgatásába.
Nem véletlenül volt tehát meglehetősen zavarodott és csalódott a városligeti, zömében nyugdíjaskorú közönség. Egy év után ki voltak éhezve a biztató ígéretekre, no meg arra, miért történt mindaz, ami történt az eltelt egy év alatt. Hiszen a vizitdíjak fizetése, az egészségügy leépítése, az áremelkedések, a közlekedés nehezítése és a többi megszorítás őket is súlyosan érinti. Ehhez képest az új pártelnök még az említés szintjén sem szólt az országban zajló radikális változtatásokról. Egyetlen vészjósló mondat sejtette a szomorú jövőt. Gyurcsány ugyanis arra hívott fel: „Fogjunk össze, és most azért tegyük ezt meg, hogy újra, még egyszer lehessenek magasabb bérek és magasabb jövedelem.” Az álbalodali élember még legelvakultabb híveit is lehűtötte: ne reménykedjenek, mert még azért is maguknak kell megküzdeniük, hogy a valamikori életszínvonalat újra elérhessék.
origo.hu
Pacalpörköltből született hazai Guiness-rekord
