Egyeztettek a koalíciós pártok és a kormány képviselői az egészségbiztosítási rendszer tervezett átalakításáról az elmúlt két napban is – közölte Daróczi Dávid, a Kormányszóvivői Iroda vezetője. A találkozón jelen volt többek között Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke és Kóka János SZDSZ-elnök, gazdasági miniszter is.
Úgy tudjuk, a felső szintű politikai egyeztetés ellenére az álláspontok nem közeledtek, a szóvivői iroda tájékoztatója szerint „a felek a tárgyalások további menetrendjéről állapodtak meg”. Erről azonban már két hete, a Lovasberényben tartott koalíciós találkozón egyetértésre jutottak. Május 6-án azzal álltak fel a tárgyalóasztaltól a szocialisták és a szabad demokraták, hogy lehetőség szerint két héten belül folytatni kell a tárgyalásokat. Akkor is szinte ugyanazt közölték, mint most: a szakértők két-három naponta találkoznak majd, hogy tovább dolgozzanak az új biztosítási modell részletein. Daróczi Dávid hozzátette: a két párt és a kormány képviselői ismételten megerősítették, hogy az eredeti megállapodás szerint a parlamenti ülésszak végéig megegyeznek a rendszer részleteiről. Hozzáfűzte: eldőlt az is, hogy a hét végén ebben a témában már nem egyeztetnek a koalíciós pártok vezetői. Nem is igen volna értelme most Lovasberénybe vonulni, hogy utána bejelentsék, még mindig sok a megválaszolandó kérdés.
A Magyar Nemzetnek név nélkül nyilatkozó politikusok állítják, hogy az alapvető különbség továbbra is fennáll a két párt között. Noha megegyeztek abban, hogy a nemzeti kockázatközösség és a társadalmi szolidaritás megtartása mellett erősíteni kell a szolgáltatói versenyt, s ehhez a vegyes modellt kell alkalmazni, az új rendszerben azonban egyelőre eltérően képzelik el a versengő magánbiztosítók szerepét. Az SZDSZ szerint a magánbiztosítók mellett megmaradna az állami is, s mindenki maga dönthetné el, hogy melyiket választja. A szabad demokraták állítják: csak a több-biztosítós rendszer alkalmas arra, hogy valódi szolgáltatási verseny alakuljon ki, jobb legyen az ellátás minősége, finanszírozható legyen az ágazat, és megszűnjön a hálapénz.
Az MSZP és számos szakértő viszont nemzetközi tapasztalatokra hivatkozva úgy látja, a több-biztosítós rendszer külföldön sehol sem bizonyította „jótékony” hatását, nem javítja az ellátás minőségét, növeli az ellátáshoz való hozzáférésben lévő különbségeket, egyre gyakoribbá teszi az egészségügyi korrupciót, nem szünteti meg a hálapénzt, ráadásul mindez a jelenleginél sokkal többe kerül.
A szocialisták eddig nem támogatták az SZDSZ azon elképzelését, amely szerint a gyógyító szolgáltatásokat is magánbiztosítók szervezhessék és vásárolhassák meg ügyfeleiknek. A nagyobbik kormánypárt csak bizonyos területeken – például az ápolási vagy a balesetbiztosítás – engedné be a profitorientált biztosítókat. Emellett „valódi biztosítóvá” fejlesztenék az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat.

Kegyetlen gyilkosságot tervelt ki két rab a szegedi börtönben