Megszenvedi az ország mélyrepülését a hazai nonprofit szektor is, és helyzetét tovább nehezítik az utóbbi idők botrányai: az Egymásért, Egy-Másért Alapítvány vám- és áfacsalási ügyének, valamint a Gyermekrák Alapítvány erősen vitatható gazdálkodásának következtében megkérdőjeleződött az egész ágazat hitelessége. A múlt héten felkeresett alapítványok és szervezetek szinte kivétel nélkül attól tartottak, végzetes következményekkel járna nevük említése az egyszázaléknyi felajánlások hajrájában, s bár a személyi jövedelemadó-bevallások benyújtásának határideje e hét hétfőn lejárt, szerkesztőségünk mégis úgy döntött, egyetlen civil szervezetet sem nevezünk meg, hogy ne befolyásoljuk olvasóinkat az adóforintjaikkal kapcsolatos döntésben a jövőben sem. A történet viszont elgondolkodtató.
Ha egy civil szervezet munkatársa odatéved a SAZ Dialog Agentur Kft. honlapjára (www.saz.hu), eszményi világban találja magát. „Egy jobb világért dolgozunk”, „öröm számunkra, hogy már évek óta segíthetjük a hazai nonprofit szervezetek munkáját” – írják, kifejtve, hogy sikeres forrásteremtő és adományszervező tevékenységet kívánnak megalapozni Magyarországon, miközben hathatós segítséget nyújtanak a civil szervezeteknek. Az nem derül ki egyértelműen a honlapról, hogy a SAZ kőkeményen profitorientált cég, méghozzá az eredményes fajtából: osztrák–német anyacége évtizedek óta milliárdos forgalmat bonyolít le a direkt marketing területén. Itt fontos a látszat, és az sem hátrány, ha nincs konkurencia, ezért aztán a SAZ a nagy hazai direktmarketing-rendezvényeken (például a szakszövetség konferenciáján) igen visszafogottan, csak résztvevőként jelenik meg, talán abban bízva, hogy a versenytársak figyelmét továbbra is elkerüli a nonprofit szegmensben rejlő pénz. A szerénység azonban nem mindig követendő stratégia: a világ egyik legnagyobb adománygyűjtési konferenciáján, az évente megtartott International Fundraising Congress elnevezésű rendezvényen már főszponzorként van jelen, hiszen itt a potenciális ügyfelekkel találkozhat.
Abban nincs semmi kivetnivaló, ha egy üzleti alapon működő cég segíti a civilek munkáját, ám az már elgondolkodtató, ha az idős nénik által karácsonykor a nemes cél érdekében csekken befizetett ezer forintból csak ötven vagy száz jut el az alapítványhoz, a többit a kampányt lebonyolító cég vágja zsebre a költségei és a jól megérdemelt haszna fejében. A SAZ esetében gyakran ez történik, és az sem ritka, hogy a vele kapcsolatba lépő alapítvány rövid idő alatt jelentős adósságot halmoz fel nála.
A cég 2002-ben érkezett Magyarországra, és kezdetben a képviselői keresték meg a nagyobb civil szervezeteket (mára változott a helyzet, az egyre nehezebb helyzetben lévő alapítványok is bekopogtatnak az irodába, a SAZ segítségével remélve kiutat a pénztelenségből). Információink szerint úgy keresték az ügyfeleket, hogy megvizsgálták az alapítvány ismertségét, illetve azt, hogy az általa képviselt ügy mennyire képes megnyitni az emberek pénztárcáját. Úgy tudjuk, a SAZ számítógépen vezeti és értékeli a különböző témákat aszerint, hogy azok mennyire nyitják meg az emberek könnycsatornáit.
A jelenlegi toplista: rák (lehetőleg gyermek), állatvédelem (elsősorban háziállat), fogyatékossággal élők.
A megkeresett szervezetnek hosszú távú kapcsolatot ajánlanak, olyan kampányt, amellyel megtalálja és megtartja a cél érdekében áldozni is hajlandó személyeket. „Ahhoz, hogy az adományozók hosszú távú támogatókká váljanak, a szervezetnek ápolnia kell velük a kapcsolatot. Ha sikerül velük baráti viszonyt kialakítani, akkor mellettünk maradnak az elkövetkezendő 10–15 évben” – írják, és a módszer működik is Európa nyugati felén. Utána bemutatnak egy impozáns bevételt felcsillantó kampánytervet (a birtokunkba került példányon éves szinten hetvenkétmillió forintos bevételt prognosztizáltak egy alapítványnak, igaz, harminchatmillió forintos kiadással). Ez is csak a negyedik évben – az elsőben két és fél milliós bevétel mellett harminchárommilliós tartozást adtak meg irányértéknek akkor, ha sikerült huszonötezer támogatót találni. A levélkampányok költségeit különben meghitelezi a vállalkozás, lehet később fizetni, például az adományokból.
*
Nehéz döntés elé kerül a kipécézett szervezet vezetője: önerőből valószínűleg soha nem lenne képes kifizetni egy nagyszabású kampányt, és legalább ilyen nehéz létrehozni a címlistát tartalmazó adatbázist. Ha aláírja a szerződést, megindul postaládáink felé a több tízezer – esetenként akár százezer – levél. Elsőnek úgynevezett „hideg levelek” érkeznek. Ezeknek az a feladatuk, hogy kiszűrjék a lehetséges támogatókat, akiket aztán már „meleg levelekkel” lehet megkeresni. Ez utóbbi kampány a hatékonyabb – míg a hideg leveles megkeresésekre az egy-egy arány már jónak számít a nemzetközi gyakorlatban (magyarán egy befektetett forintra egyforintnyi adomány jut), a meleg leveleknél már „illik” behozni a pénz két-háromszorosát. Ezek a kampányok igen drágák – a SAZ egy levél előállítására nettó száz forint felett számláz az ügyfélnek (erre jön még a postaköltség, amelyet a megbízó külön fizet), így a tartozás gyorsan sokmilliósra duzzadhat, amelyet a bejövő adományokból fizetnek majd, már ha elég lesz erre a pénz.
A SAZ nemcsak kétnyelvű keretszerződést köt a civil szervezettel (amelyben vállalja, hogy „a megbízó alapszabályának megfelelő feladatok és célkitűzések keretében felvilágosító- és oktatómunkát végez információs kampányok szervezése, különösen az érintett lakossági körök közvetlen megszólítása útján”), hanem egy kiegészítő fizetési megállapodást is. Ebből kiderül: a megbízó a bevételekből első körben mindössze öt (!) százalékot kap, a többihez csak akkor jut hozzá, ha a kampány minden költségét kifizette. A SAZ-nak beszedési joga van az adományszámláról, látja a forgalmát, így ő biztosan a pénzhez jut – persze csak akkor, ha érkezik elegendő adomány. A szerződés féléves felmondási idővel szüntethető meg, ám ebben az esetben minden kifizetés azonnal esedékessé válik – az eladósodott alapítvány így nehezebben menekülhet az egyre fojtogatóbb szorításból. A vállalkozás nem garantálja a reklámkampányok sikerességét, a kampánytervben feltüntetett bevételek becslésen alapulnak. Egy lapunkhoz eljuttatott kivonatból kiderül, hogy a pénzügyi év zárásakor több hazai alapítvány és szervezet óriási (esetenként több tízmilliós) összeggel tartozott a SAZ-nak, miközben újabb és újabb levélkampányokat indított. Úgy tudjuk, volt olyan civil szervezet is, amelynek vezetője előbb aláírta az együttműködési megállapodást, majd néhány napon belül – ügyvédi konzultációt követően – elállt a szerződéstől.
A napokban megkerestük a vállalkozás szinte valamennyi korábbi és jelenlegi ügyfelét. A néha meghökkentő figyelemfelkeltő akcióikról elhíresült világméretű környezetvédelmi alapítvány hazai képviselői elmondták: 2003 tavaszán befejezték az együttműködést a SAZ hazai leányvállalatával annak ellenére, hogy nyugat-európai társszervezeteik évek óta elégedettek a szolgáltatással. Az itteni minőség meg sem közelítette az ottanit – mondták, példának említve egy százötvenezres, igen drága levélkampányt, amely a várt két-háromszoros pénz helyett a befektetett költség alig tizedét hozta viszsza. A kudarc okaként elsősorban a hibás, elavult címlistát jelölték meg – azt már más forrásból tudjuk, hogy sok esetben már elhunytaknak is küldtek adománykérő levelet. A szomorú „csúcstartó” egy ilyen kampány során megkeresett huszonöt éve halott személy volt…
Beszéltünk olyan ügyfelekkel is, akik nemrég szüntették meg az együttműködést. A daganatos betegeket segítő szervezet elnöke, Vasváry Artúrné elmondta: a céggel korrektnek nevezhető kapcsolatuk volt, a legutolsó kampány kivételével nyereséges akciókat szervezett számukra. Igaz, nem igényeltek előfinanszírozást – a szakításra azért kerül sort, mert véleményük szerint a külföldi vállalkozás nem ismerte kellőképpen a magyar társadalmat, az általa javasolt módszerek itt nem működnek. „Nyugdíjasokra itt nem lehet kampányt építeni” – fogalmazta meg az elnök.
A SAZ jelenlegi ügyfelei közül többen nem akartak nyilatkozni, mások levélben válaszoltak. Egy genetikai rendellenességgel született embereken segítő alapítvány vezetője, Gruiz Katalin ingerült hangú levélben jelezte, hogy a birtokunkba került adatok nem helyesek, nekik semmi bajuk a vállalkozással. A kuratórium azért döntött a direkt marketinges adománygyűjtés mellett, mert a hatékonyabb adománygyűjtés érdekében mindent kipróbálnak és alkalmaznak, ami csak létezik, másrészt mert úgy látták, hogy hosszú távon ez a módszer biztos alapot teremthet az egyre csökkenő állami támogatások világában. „Külföldi társszervezeteink sikerrel gyűjtenek adományt ezzel a technikával – írta –, és ami nagyon fontos, fenntartható módon. Magyarországon […] nehéz állandó adományozókra lelni, akik éveken át kísérik figyelemmel és segítik egy-egy szervezet sorsát, tevékenységét.”
Olyan közösségeket lehet létrehozni a cég által felkínált módszerrel, mint a focidrukkerklubok, de ehhez állandóan tájékoztatni kell a „klub” tagjait: mi történik, éppen mire gyűjtenek, mire fogják költeni a pénzt. „Mikor lenne lehetőségünk arra, amire a direkt marketinges kampány lehetőséget ad, hogy több tízezer család olvas a szindrómáról, a betegek életéről?” – tette fel a kérdést az elnök, aki bírálta levelében a sajtó konfliktuskereső gyakorlatát. „Maguknál jobban senki sem tudhatja, hogy az adományozók kedvét mivel lehet meghozni, és mivel lehet elvenni. […] Több száz ember sorsa függ attól, hogy elő tudjuk-e teremteni a szükséges összegeket. […] Abban segítsenek, hogy legyen adakozás! A nehéz anyagi helyzetben, amelyben az ország van, elsőként csökkennek az állami támogatások (nálunk 2006-ban húszmillióval maradt el az állami bevétel a tervtől), aztán az állami pályázati lehetőségek, végül pedig az adományok is bedugulnak.”
A levél kézhezvétele után felhívtuk Gruiz Katalint, aki elmondta még, hogy két és fél év múltán nagyjából nullszaldósak a SAZ-zal való együttműködésben, de az idén már nyereséget várnak. Helytelenítette kérdésfelvetésünket, miszerint adományozóik eddig egy profitorientált cég tevékenységét finanszírozták a nemes cél helyett. Szerinte kiépült egy állandó adományozói kör, és ezt ők egyedül nem tudták volna létrehozni. A hibás címlistákról annyit mondott: a kézbesíthetetlen levelek száma nem nagyobb, mint Nyugat-Európában.
Levelet kaptunk egy másik közhasznú társaság vezetőjétől is. A genetikailag meghatározott, az értelmi képességeket befolyásoló ritka betegségben szenvedőket segítő szervezet vezetője, Pogány Gábor bevezetőjében az újságírók felelősségéről írt: véleménye szerint sok-sok lelkes ember évtizedes munkáját és az ügybe vetett hitét, segítőkészségét is kockáztatjuk, ha nem a valóságnak megfelelően tájékoztatunk. „A SAZ szolgáltatásával kezdetben volt problémánk, néhány túlméretezett és drága kampánnyal, de folyamatos egyeztetéssel, szoros ellenőrzéssel és a SAZ-szolgáltatás színvonalának javításával a későbbiekben egyre kedvezőbb eredmények születtek” – írja, majd így folytatja: „A SAZ által elszámolt költségek mögött általunk ellenőrzött és folyamatosan elszámolt szolgáltatási tevékenység áll, amelynek teljesítését folyamatosan ellenőrizzük, és összevetjük a tervezett költségekkel. A SAZ évtizedes nemzetközi gyakorlattal, ennek megfelelő szakszerű és törvényes kampánymódszerekkel és szoftverrel végzi sorstársaink megtalálására kiadványunk terjesztését, valamint a potenciális támogatóink informálását, adományaik gyűjtését és nyilvántartását (ami szintén óriási és igen felelősségteljes feladat), törvényesen megvásárolt levelezési listák felhasználásával. A levelezőlisták folyamatosan javultak az eltelt időben. Velünk mindig törvénykövető és jogszabályszerű kapcsolatot folytattak, nem fordult elő, hogy bármilyen törvénytelen eljárásra akartak volna minket rávenni.”
Mindkét levélíró meghívta e cikk szerzőjét, hogy személyesen győződjön meg az általuk vezetett szervezet munkájáról.
A cikk készítése közben közlemény jelent meg a SAZ honlapján: „Cégünknek meg kellett válnia egy munkatársától, aki milliós nagyságrendű betanítása, kiképzése ellenére munkakörét nem tudta kielégítően ellátni. A munkaviszonyának közös megegyezéssel történő megszüntetése ellenére úgy tűnik, hogy korábbi munkatársunk nagyszabású bosszúakciót indított cégünk és ügyfeleink ellen” – írja Marion Zednicek ügyvezető. „Az ügyfelek, akiknek ez a korábbi munkatársunk megpróbál ártani, keményen és becsületesen dolgozó szervezetek, akik jelentős szociális támogatást nyújtanak az országnak. Szégyen, hogy nevüket ez a tisztességtelen személy bemocskolja. Nyilvánvalóan bizalmas anyagokat tulajdonítottak el irodánkból. Az anyagok azonban hiányosak, és ezért félrevezető képet mutatnak. […] Ezeket a névtelen leveleket, információkat értéktelen személyeskedésnek tekintjük, és kérjük, Önök is tekintsék ezeket hasonlóképpen. Amennyiben kérdéseik vannak, szívesen állunk rendelkezésükre.”
Éltünk a lehetőséggel, és bekopogtattunk a vállalkozás elegáns budai irodájába. Az osztrák igazgató asszony nagyon kedvesen fogadott, és kifejezte sajnálatát, hogy ilyen kínos ügy miatt kellett találkoznunk. Bemutatta a SAZ nemzetközi referenciáit (valóban impozánsak), elbeszélgettünk arról, hogy a botrányok szkeptikussá teszik az embereket, és ez végzetes hatással lehet a civil szférára, majd megkérdeztem, hogy a nem túl gazdag Magyarországon elfogadhatónak és etikusnak tartja-e, ha egy – esetenként maga is rászoruló – adományozó pénzének nagy része adminisztratív költségekre megy el, és nem azt a célt szolgálja, amelyre az adományt adták.
Marion Zednicek kifejtette: ők nemcsak adományt gyűjtenek, hanem márkát építenek, informálják az embereket az adott szervezet céljairól, és ez pénzbe kerül. A levélküldésnek megvan a maga költsége, a pénzt nem elteszi valaki, hanem szolgáltatásokat adnak érte cserébe. „Meg kell találnunk azt az adományozói kört, amely az adott alapítványt hosszú távon eltarthatja, ez pedig időbe és pénzbe kerül – mondta. – Költséges módszer, de jelenleg nincs olcsóbb.”
A vállalkozás vezetője osztrák és német legfelsőbb bírósági és pénzügyminisztériumi határozatokat mutatott, amelyek értelmében ott nem tilos az alapítványi cél népszerűsítése direkt marketinges eszközökkel, majd kifejtette, hogy Magyarországon is a törvények és az adószabályok maximális betartásával működnek. A környezetvédelmi szervezettel való együttműködés sikertelenségének okaként azt jelölte meg, hogy akkor még kicsi volt a cég, nem tudtak megfelelően hatékony munkát végezni. „A nemzetközi gyakorlatban a nagy példányszámú levélküldéseknél az öt–tíz százalékos retúr elfogadott nagyságrend, mi ez alatt vagyunk – nyilatkozta –, és három munkatársunk folyamatosan javítja az adatbázisunkat a beérkezett visszajelzések alapján. Sajnos Magyarországon nagyon rossz tapasztalatokat szereztünk, a gyakran változó címek mellett a kézbesítés minősége sem megfelelő.”
A fentiekből azonban az derül ki, hogy ami működő és etikus gyakorlat lehet egy gazdag országban, ahol nagy hagyományokkal és legfőképp bizalmi tőkével rendelkeznek a civil szervezetek, megütközést kelthet egy olyan országban, ahol kevés jut adakozásra, az adományozók pedig – talán épp ezért – joggal várják el, hogy jótékonykodásra szánt pénzüket a meghirdetett célokra költsék, és ne bélyegre vagy a szervezetek munkatársainak fizetésére.
Ráadásul, ahogy a magyar adakozási kultúrára, úgy a magyar civil szervezetek egy részének gazdálkodására is jellemző, hogy kevésbé mondható kielégítőnek, mint nyugati társaiké. A HVG című hetilap néhány napja Jótékony homály címmel írt cikket a témáról. Eszerint miközben a támogatók bizalma a legfontosabb, a jótékonyságra szerveződött alapítványok gazdálkodásának átláthatósága finoman szólva nem kielégítő, a hatósági ellenőrzés pedig hézagos. Az adóhatóság vizsgálhatja a szabályos elszámolást, de abba nem szólhat bele, hogy mire mennyit költ egy alapítvány. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, 2004-es adatai szerint az alapítványok nagyobb arányban költöttek bérre és bérjárulékra, mint amennyi pénzbeli támogatást szétosztottak.
Magyar vizsla trónol egy nagy-britanniai állatvédő szervezet kutyáknak tartott teadélutánján, amelyet látványos adománygyűjtő eseménynek szántak. A gazdagabb országokban jó eredményeket tud felmutatni a profi marketing és a jótékonykodás együttműködése, ám a szegényebb Kelet-Európában visszás helyzeteket is teremthet a gyakorlat
origo.hu
Súlyos hibákat tártak fel a Flórián téri hídon, jól halad a felújítás
