Miközben a rendszerváltozást követő általános hanyatlás szép lassan a magyar sportot is utoléri, a kajak-kenu évről évre szédítő sikereket könyvel el. Példa rá 1988 óta tizenkét olimpiai aranyérem, amelyekből a legutóbbi, athéni játékokra három jutott. E háromból pedig kettő a hölgyekre, s melléjük egy ezüst is. Kis híján a maximum. Tavaly a szegedi világbajnokságon még ezt is felülmúlták a magyar lányok: a sportág történetében egyedülálló módon mind a kilenc versenyszámban diadalmaskodtak. Fábiánné Rozsnyói Katalint zsinórban ötödször választották meg az év edzőjévé, két legeredményesebb tanítványáról, a hat-hat aranyat bezsebelő Kovács Katalinról és Janics Natasáról meggyőződéssel állítottuk, hogy verhetetlenek. A magyar sportvezetés a szurkolókkal együtt elsősorban nekik köszönhetően várta derűlátóan a pekingi olimpiát. Női egyes, női kettes, női négyes – három bajnoki címet kezdtünk számolgatni. Senki sem tudta elképzelni, hogy ezt a fellegvárat bárki, bármi kikezdheti.
Derült égből villámcsapásként hatott a hír, hogy Fábiánné és Janics összekülönbözött. Amikor az eset kitudódott, mindenki biztosra vette, hogy a viszály csak múló női szeszély. Ám a kajak-kenu nem véletlenül férfias sportág, az izmok mellett az akaratot is megedzi: az egyszerű szóváltás kibékíthetetlen ellentétté merevedett.
A legnagyobb sikerek idején sem volt olyan beszédtéma a kajak-kenu, mint most. A sportrajongók nem csupán egymás között találgatták, hogy kibékül-e egymással Fábiánné és Janics, összeül-e a Kovács–Janics duó, hanem különféle fórumokon szavazásra bocsátották a kérdést. A szavazósdit a korszellemen túl az általános döbbenet generálta: miként kaphatnak hajba azok, akiknek csupa fény és csillogás az életük?
Itt kell keresni a probléma gyökerét. A sikerek mögött a rengeteg munkát még csak el tudjuk képzelni, azt viszont kevésbé, hogy miként zajlanak a mindennapok hétről hétre, évről évre. Aligha túlzás: Fábiánné módszerei a legkeményebbek a mai magyar versenysportban. Huszonéves lányok hónapokat töltenek ingerszegény környezetben összezárva, szó szerint egy barakkban Szolnokon, a Holt-Tisza partján. Nap nap után ugyanaz a program: edzés, étkezés, pihenés, edzés, alvás – semmi szórakozás, teljes bezártság. Erős egyéniségek ezt nem bírják huzamosabb ideig. S időről időre mindig akad egy erős egyéniség, aki harcba száll a legerősebb egyéniséggel, „Kati nénivel”. Aki talán joggal hiszi azt, hogy mindent tud a kajak-kenuról.
Tagadhatatlan, van miből merítenie. A kajak-kenu az élete. Kevesen tudják, hogy ő maga is versenyzett, s nem is akárhogyan: 1968-ban ötszáz méteren Pfeffer Annával párban olimpiai ezüstérmet szerzett. Kortársai rendkívül szorgalmas, akaratos sportolóként emlékeznek rá, talán csak fizikai adottságai akadályozták meg abban, hogy nagyobb eredményeket érjen el. Férje, Fábián László szintén kajakos, Urányi Jánossal együtt a sportág első magyar olimpiai aranyérmese. Pályafutásuk végeztével mindketten edzőnek csaptak fel, a versenyzőként eltöltött évekkel együtt kettejük mögött összesen több mint százévnyi tapasztalat van. Ez többet ér, mint a legmodernebb edzéselmélet. Ha valaki arra vetemedik, hogy bírálja a Fábián házaspár módszereit, ezt a körülményt nem hagyhatja figyelmen kívül.
Kati néni 1977-ben – a jelenlegi szövetségi kapitánnyal, Angyal Zoltánnal egy időben – kezdett el edzősködni. Fokról fokra végigjárta a szamárlétrát. Először gyerekekkel foglalkozott, első híres tanítványa, Mészáros Erika nála tanulta meg a lapátforgatást, s az ő irányításával lett 1986-ban világ-, 1992-ben pedig olimpiai bajnok. Már az ő példája is azt mutatja, Fábiánnénak valamiért nem adja meg a sors, hogy üljön a babérjain, évekig örüljön a sikereknek.
Először a szöuli olimpiát követően toborozott rendkívül erős csapatot. Mészáros mellé 1989-ben csatlakozott Dónusz Éva, Kőbán Rita, 1990-ben pedig Czigány Kinga. A női négyes ebben az összeállításban nyerte meg a barcelonai döntőt. Ám az újabb nagy győzelmek kivívása helyett a csapat pillanatok alatt szétesett. Czigány még az olimpia évében elhagyta a sikeredzőt, s Angyal Zoltánhoz csatlakozott. Dónusz és Mészáros a következő évben követte őt a Honvédba, Kőbán Rita pedig Csepelre igazolt. A két szakember útja ekkor keresztezte egymást először, és sokan azt feltételezik, hogy a mostani Fábiánné–Janics perpatvar mögött is a Fábiánné–Angyal rivalizálás áll.
Az edzőnő nem esett kétségbe. Várt az újabb lehetőségre. Az idő neki dolgozott. Nem állíthatjuk, hogy a „tékozló” lányok elfelejtettek kajakozni, de az aranyérmek a következő években elmaradtak a világbajnokságokon. Kőbán Rita azt a tanulságot szűrte le, érdemes vállalni a szenvedést, olykor a megaláztatást is az eredmények érdekében, s 1995-ben visszakéredzkedett korábbi mesteréhez. Hat héttel a világbajnokság előtt. Ahonnan már aranyérmesként tért haza. Ez a bravúr a sportág vezetését is elbizonytalanította. Kőbánnak logikusan nézve helye lett volna a négyesben, ám edzője hallani sem akart arról, hogy más beleszóljon a felkészítésébe. Öt héttel az atlantai olimpia előtt Vajda Vilmos akkori szövetségi kapitány a lehető legrosszabb döntést hozta: Angyal Zoltánt gyakorlatilag kizárta az olimpiai csapatból, a Dónusz–Czigány–Mészáros–Mednyánszky kvartett irányítását pedig Fábiánnéra bízta. Az egység csúnyán leégett az olimpián: utolsó lett. Kőbán viszont győzött. Ember legyen a talpán, aki igazságot tud tenni ebben az ügyben.
Érdekesen kezdődött a következő olimpiai ciklus. Angyal Zoltánt választották meg szövetségi kapitánynak, Fábiánné pedig új csapatot kezdett építeni. Kőbán egy évre leállt, Kovács Katalin, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet és Bóta Kinga viszont az edzőnő irányításával bontogatta szárnyait. Ismét az olimpia évében, 2000-ben került sor összeütközésre. Angyal Zoltán ragaszkodott hozzá, hogy Kőbán egyesben és négyesben is induljon az olimpián, Fábiánné viszont csak egy számot engedélyezett volna neki. A végeredmény ismert. A címvédő szólóban csak hatodik lett, az esélyesnek kikiáltott négyes pedig lemaradt az aranyéremről. Hogy miért, arról megoszlottak a vélemények. Kőbán azt állította, a kajak eleje (Kovács és Szabó) nem húzott eléggé, amit az edzőnő meglehetősen érdes stílusban megkontrázott: a hajónak nehezéket is cipelnie kellett. Ezt csak egy évvel később bökte ki, amikor az ő tanítványai aranyat aranyra halmoztak a 2001-es világbajnokságon, Kőbán pályája pedig leszálló ágban volt. Ha igaz is, amit állított, egy kétszeres olimpiai bajnokkal, korábbi kedves tanítvánnyal talán mégsem volt elegáns ekként leszámolni.
A következő két év krónikája a magyar női kajakozás aranyfejezete. Kovács Katalin egyesben, Szabó és Bóta kettesben, illetve a Kovács–Szabó–Viski–Bóta négyes verhetetlen volt a világbajnokságokon.
Az olimpia éve azonban mindig más. A csapat néhány tagja talán már nem tudta hozni a korábbi évek formáját, Janics Natasa viszont látványosan fejlődött. Ráadásul éppen abban az évben kapta meg a magyar állampolgárságot. Fábiánné nem volt képes kellőképpen kezelni az újabb konfliktust. Szigorúan szakmai szempontok alapján Janicsot be kellett volna ültetnie a négyesbe, ám annak tagjai véd- és dacszövetséget alkottak. Így a szerb születésű versenyző csak úgy juthatott ki az olimpiára, ha legyőzi Kovács Katalint. Legyőzte, kétszer is. Akkor is megmutatkozott a messze földön híres „magyar idegengyűlölet”. Janicsban nem a betolakodót láttuk, aki elütötte az olimpiai részvételtől az ország kedvencét, hanem az új bajnokot. A miénket. Ráadásul kétszeres bajnokot. A feszültség feloldásaként ugyanis Janics Kovács Katalinnal párosban is diadalmaskodott Athénban.
A négyes viszont ismét „csak” második lett. Ezúttal Szabó, Viski és Bóta hagyta el az edzőnőt, Kovács Katalin viszont az eszére hallgatott, nem a szívére, és maradt. Az eredmények ismét Fábiánnét igazolták: 2005-ben a Kovács–Janics kettes tarolt a vb-n, a többiek viszont nem tudták megismételni korábbi sikereiket.
Ismét fordult egyet a mókuskerék. Benedek Dalma kivételével tavaly újból az összes kiváló magyar kajakos hölgy Kati néninél dolgozott, sőt a vb után Benedek is csatlakozott hozzájuk. Túl szép lett volna, ha ez a csapat kitart Pekingig, s az edzőnő álmát valóra váltva elhozza mind a három aranyat. Törvényszerű volt az újabb botrány. Öt hete az egyik edzés után Fábiánné és Janics szóváltásba keveredett, aminek végén az előbbi száján kiszaladt, hogy „ki vagy rúgva”, az utóbbi pedig mintha csak erre várt volna, összepakolt és távozott.
Fábiánné többször elpanaszolta: nem ezt érdemelte. Lányaként szerette és nevelgette Janics Natasát, a súrlódások elsimítása érdekében neki még azt is megengedte, amit másnak soha. Elnézte, hogy olykor kihagyott edzéseket, hogy nem hajtott teljes erőből. Janics mindeddig nem beszélt nyíltan a szakítás okáról, ám nem kérdéses, hogy a bezártságot, a vasszigort nem bírta tovább, miközben fényre vágyott, s meg merte tenni azt, amit a lányok többsége nem: faképnél hagyta Kati nénit. Aki ugyanis erre a lépésre szánja el magát, azt kockáztatja, hogy kikerül a csapathajókból, s egyesben kénytelen érvényesülni. Janics vállalta. Annak árán is, hogy így felrúgta Kovács Katalinnal alkotott párosukat.
Döntését megkönnyítette, hogy nem maradt egyedül. Az ország legerősebb klubja, a Démász Szeged, valamint a sport iránt rendkívül elkötelezett cég, a T-Mobile áll mögötte. Ezt sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Sokan szerették volna már megtörni Fábiánné Rozsnyói Katalin egyeduralmát, ám nem volt hozzá eszközük. Tulajdonképpen Angyal Zoltán bicskája is beletörött. Erővel akarta összeültetni Janicsot és Kovácsot, még lemondását is kilátásba helyezte kudarca esetén, végül mégis ő fújt visszavonulót.
A „Janics-team” úgy érzi, eljött az alkalom. Csonka Gábor, a versenyző menedzsere nem is titkolja, az a céljuk, hogy egy kiváló edzőt és további versenyzőket igazoljanak Janics mellé. Ám azt is beismeri, kockázatos vállalkozásba fogtak. Ugyanis nagyon nagy a tét. Két hét múlva rendezik az újabb válogatót, ahol Janics összecsap Benedek Dalmával és Kovács Katalinnal. Ha kikap, akkor csak kétszáz méteren egyesben indulhat az Európa-bajnokságon. Ami önmagában nem tragédia, hiszen valójában mindenki Pekingre készül. Csakhogy nem könnyű egy periferiális szám kedvéért végiggürcölni a nyarat. Amely nélkül viszont teljesíthetetlen az olimpiára vezető út. Ilyen erős kihívással eddig még Fábiánnénak sem kellett szembesülnie. Két hét múlva tanítványain keresztül többet veszíthet egy versenynél: a kikezdhetetlennek hitt nimbuszt.
A belviszálynak tehát inkább csak vesztese lesz, mint nyertese. Kész szerencse, hogy minderre nem az olimpia évében kerül sor. Mert a történtek dacára még nem kell feladnunk a reményt, hogy női kajakosaink három arannyal térnek haza Pekingből.
origo.hu
A szokásosnál könnyebb volt az idei magyarérettségi, és még a Hunyadi-sorozat is segíthetett
