Lesz-e eurorealizmus?

Úgy látszik, Nicolas Sarkozy új életet lehel az unióba: az euroszklerózis, euroszkepticizmus és eurovoluntarizmus után talán az európai ügyek reális szemlélete is teret fog nyerni a közösségben. Szerdai brüsszeli sajtókonferenciáján az új francia elnök sok kérdésben az uralkodó felfogással szemben álló, ám annál inkább valóság közeli nézeteket hangoztatott. Egyértelművé tette például, hogy Törökország nem lehet az unió tagja, míg az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso a tagságról szóló tárgyalások folytatása mellett foglalt állást. Szerinte Törökország „elidegenítése” problémákat okozhat, mert Ankara esetleg más partner után néz. Az uniós főképviselők azonban nem az európai polgárokat képviselik, hiszen senki sem választotta meg őket, kormányközi háttéralkuk nyomán kerültek jelenlegi pozícióikba. Sarkozy viszont elmondhatja magáról, hogy a franciák impozáns többséggel küldték a hatalomba, mégpedig azon program alapján, amit a brüsszeli sajtótájékoztatón is képviselt. Ez egyébként önmagában is kuriózumnak számít, hiszen a választók félrevezetése megszokott normává vált az unióban.
Sarkozy másik újítása – ami a közeljövőben minden bizonnyal az Európai Bizottsággal való jelentős súrlódás forrása lesz – az, hogy a tagállamok kapjanak több beleszólást az Európai Központi Bank politikájába. A közismert neoliberális doktrína szerint a központi bankoknak a kormányoktól függetleneknek kell lenniük, és csak az infláció megfékezése a feladatuk. A munkanélküliség és a szociális problémák megoldása tehát a kormányok felelőssége, miközben az egyik legfontosabb gazdaságpolitikai eszközt, a monetáris politika irányítását kivették a kezükből. A De Gaulle-i eszméken nevelkedett Sarkozy ezen most változtatni akar, ahogy azon is, hogy a globalizáció és a világkereskedelmi tárgyalások oltárán feláldozzák a francia mezőgazdaság érdekeit. A francia elnök ebben számíthat a Brüsszel túlhatalmát korlátozni kívánó kormányokra, és a nyugat-európai közvéleményre, amely nagyra értékeli szókimondását.
Ha Sarkozy következetesen folytatja azt a politikát, amit választóinak ígért, és amit Brüsszelben is képviselt, akkor elképzelhető, hogy a tehetetlenség (szklerózis), a kiábrándultság (szkepticizmus) és a megalapozatlan nagyotmondás (voluntarizmus – lásd lisszaboni program) után az európai együttműködést végre reális alapokra lehet helyezni.