Olvasóinktól

Olasz Zsigmond (Tatabánya): A temető nyugalma minden halottat megillet. Ezt már sokan elmondták. Nem tudom, érdemes-e próbára tenni a Fiumei úti sírrablók szellemi képességét. Kádár János már az életében megbűnhődött. Amikor rádöbbent, hogy mivé lett az ország a keze alatt, meghasonlott. Felismerte, hogy amiért a börtönt vállalta, amire az életét tette, az délibábos álom. Mögötte volt jó harminc év, minden felelősségével, előtte meg egy vergődő ország. Ezzel a lelki teherrel teltek utolsó napjai. Iszonyú bűnhődés lehetett. Rendszere kiölte az emberekből az ambíciót, az alkotókedvet, a sikeréhséget. A halandó nyolc óra munka után megivott néhány üveg sört, aztán hazament és befeküdt az aszszony mellé. Elégedett volt a sorsával. A hatalom is elégedetten dörzsölte a kezét. Kialakult a szocialista embertípus, a kommersz lélek. Biztos munkahely, ingyenes oktatás és gyógyítás, olcsó sör, háromhatvanas kenyér. Ez már majdnem kommunizmus. Ha minden olyan jó volt, akkor miért maradt el a folytatás? A hatalom miért fordított hátat a „sikereknek”? Ezen érdemes lenne eltöprengeni.

Kiss Antal (Miskolc): Napjaink közfigyelmét felkeltő téma az egészségügyi biztosítási rendszer átalakítása. Az SZDSZ a több-biztosítós modelltől reméli a szolgáltatás színvonalának javulását. Szerintük az államnak az egészségügyre nincs pénze, ezért a magántőke bevonása elkerülhetetlen. Hogyhogy nincs pénze az államnak a legfontosabbra, állampolgárainak az egészségére? Hát nem a munkaképes, munkabíró népesség tartja életben az államot, a nemzetet? Autópálya-építésre, 50-60 milliárdos új kormányzati negyedre vagy metróépítésre pedig van? És a befektetőnek a haszna miből származik majd? Természetesen a mi befizetéseinkből. Fizetni fogunk az összes vizsgálatért, mert, ugye, a tőkés nem irgalmas szamaritánus. Akkor talán mégis jobb lenne maradni az államilag ellenőrzött és garantált nonprofit biztosítónál, ahol a beteget nem fejős tehénnek nézik.

Kelen Rudolf nyugdíjas, négy gyermeket felnevelt családapa (Budapest): Az Országgyűlés költségvetési bizottsága nem engedi tárgyalni a családi jövedelemadózásról szóló kereszténydemokrata kezdeményezést. Kékesi Tibor szocialista képviselő szerint bevezetése 35-85 milliárd forintnyi bevételkiesést jelentene a büdzsének (MTI-hír). Ez egyenes beszéd, bár nem annak szánták és fordítva mondták el. Mi értünk belőle. A kormányzat ezzel beismeri, hogy a családosok, elsősorban a nagycsaládosok aránytalanul túladóztatottak, és viszik a hátukon az ország nyakába akasztott teher tetemes részét. Hol van az unalomig hangoztatott igazságosság a közteherviselésben?

Csepeli Sándorné (Budapest): Az 1944-es, Városligetet és környékét sújtó szőnyegbombázásokkor sem került annyira az összeomlás szélére a fasori gyógyintézmény, mint a jelenben (Magyar Nemzet, április 26.). Azóta többször változott a név (ma Városligeti fasor), ami azonban állandósult az évtizedek folyamán, az az első osztályú gyógyítómunka volt. Az immár agonizáló BM-kórházról van szó, amelyben folyamatosan leépül az aktív gyógyítás. Amit nem tett meg annak idején a szövetséges légierő, elvégzi helyette egy olyan szociálisan érzékeny kormány, amelyik annyit sem lát az emberből, mint a bombázópilóta zuhanórepülésben. Félreértések elkerülésére: a BM-kórházban és intézményeiben nemcsak belügyi dolgozókat láttak el, hanem példának okáért újságírókat, közelben lakókat, minden rászorulót. E sorok írójának édesanyján itt hajtottak végre életmentő műtétet; két gyermekének is itt adott életet. Április 13-án ilyen múltra tett lakatot két BM-szakszervezet, egy emberként a kórházat gyászoló gyülekezet, betegsereg. Gyaníthatóan ott a közös gond gyökere, hogy itt a pesti oldalon is és a Budakeszi úton is magasak az ingatlanárak, tehát nagy pénz rejlik az épületekben. Bombajó üzletnek ígérkeznek.