Olvasóintól

Nyírádi Miklós (Kecskemét): Horváth Ágnes miniszter szerint az irányítása alatt működő egészségügyi intézményekben „gyilkolászás” folyik úgy általánosságban, potenciálisan, de 20-25 százalékban valóságosan is. A lakosság számára ismeretlen, hogy milyen térbeli és időbeli eloszlása van ennek a 20-25 százaléknak. Meghatározható-e ez egzakt módon, vagy a valószínűségek rejtélyes halmazával állunk szemben? Most akkor ezek ismeretében megrémülhetünk, hogy hogyan tovább. Nekünk, mint 20-25 százalékban valós áldozatoknak – vagy ha szerencsénk van, akkor csak potenciális áldozatoknak – mit kellene cselekedni? A gondolkozás terhének jelentős részét az állam már levette a vállunkról (fejünkről), mert megvonta a pénzt az intézményektől, hogy azok ne tudjanak olyan sok pénzből öldösni. Ha szerencsénk van, akkor térben és időben, olyan pozícióban helyezkedünk el, hogy halálos kimenetellel kecsegtető betegségünkkel nem is tudunk eljutni egy gyilkos kórházba. Így ki fog derülni, hogy halálos betegek vagy csak szimulánsok voltunk-e. Közben az OEP (állam) megtakarított egy rakás pénzt. A potenciális, de lehet, hogy valóságosan is adó- és közteherviselés alól bujkáló egyed gyilkolás nélkül is megtérhet teremtőjéhez. Ha sok pénzem van, akkor új dilemma elé kerülök. Rövid gondolkodás után saját pénzemből megfizetem a kezelés, beavatkozás több százezer forintos (milliós) költségét, hogy az életemet megmentse valamelyik potenciális gyilkos kórház kollektívája. Lehet, hogy a pénzem ellenére is megölnek, de ez már az én felelősségem. Ha a soron kívüli beavatkozás után életben maradok, halálomig nyomasztani fog, hogy mi is van akkor itt az esélyegyenlőséggel, az azonos hozzáférhetőséggel, a paraszolvencia felszámolásával és a többi szoclib lózunggal. Első látásra ennyi paradoxon láttán megretten az ember, és napestig gyötri magát, hogyan lehetne ezeket sorjában feloldani. Volna egy egyszerűbb megoldás. El kell zavarni Horváth Ágnes minisztert, és olyan embert keresni a helyére, aki másként látja a helyzetet. A szakmával közösen és az ország közvéleményének figyelembevételével hozza meg a döntéseit. Nem gyötörne ennyi ellentmondás, és rögtön egészségesebbnek érezném magam.

Erdélyi Gábor (Budapest): Hónapok óta figyelemmel követem a nyitrai diáklány, Malina Hedvig ügyét. Kezdődött az egész azzal, hogy a lányt brutálisan megverték és megalázták. Ez tény, az eset után készült megdöbbentő képsorokat a diáklány arcáról bemutatta a média. Az egyértelműen kisebbségellenes ügy elérte az uniós közvélemény ingerköszöbét is. Most mégis úgy áll a helyzet, hogy a sértett ellen akarnak a szlovák hatóságok vádat emelni, hamis tanúzás miatt. Nem elképesztő? Azt vádolják, akit megvertek. Hogy nem is verték meg. Ebben a szégyenletes ügyben a magyar kormány megfutamodott. Semmilyen módon nem segít a magyar Malina Hedvignek, és a szlovákok éppen ezt a passzív és gyáva politikát használják ki magyarellenes frusztrációik kiéléséhez.