Vegyérték

Százéves a Magyar Kémikusok Egyesülete. E centenárium nem kap nagy hírverést a honi médiában – igaz, az egyesület egyetlen bulvársztárt sem adott a hazának. Adott viszont jó néhány Nobel-díjas és egyéb nemzetközi hírű szakembert, kiváló pedagógusok seregét, újítókat és feltalálókat. Kálmán Alajos elnökkel, Körtvélyessy Gyula főtitkárral és Androsits Beáta ügyvezető igazgatóval az ünnep apropóján a kémikusok hétköznapjairól is szót ejtettünk.

Korántsem előzmény nélküli az 1907-es debütálás: már a reformkorban erőteljes mozgalom kezdődött a természettudományok megismertetésére és fejlesztésére. A természettudományok területén az első szakegyesület a Királyi Magyar Természettudományi Társulat volt, amely Bene Ferenc és Bugát Pál orvosok javaslatára alakult 1841-ben. Lapja, a Természettudományi Közlöny 1869-től már a kémiai ismeretek terjesztésében is jeleskedett, majd Than Károly elnökletével megalakult a Természettudományi Társulat chemiai–ásványtani szakosztálya, amely a legelső kémikusszervezetként 1895-ben megindította a ma is megjelenő Magyar Kémiai Folyóiratot.
Azzal a paradoxonnal állunk tehát szemben, hogy az egyesület tizenkét évvel fiatalabb, mint a folyóirata. Az előző századfordulón a magyar vegyipari cégek száma elérte a kétszázat, s ezek az üzemek húszezer munkást foglalkoztattak. Kohner Ágoston gyáros, a Hungária Műtrágya-, Kénsav- és Vegyipari Rt. elnök-vezérigazgatója köré csoportosulva 1904-ben megalapították a Magyar Vegyészeti Gyárosok Országos Egyesületét, amely 1906-ban kiadta a Vegyészeti Lapok című folyóiratot. Ebben az esztendőben a Magyar Mérnök- és Építészegyletben is különálló vegyészmérnöki szakosztály létesült Kosutány Tamás akadémikus, az Országos Chemiai Intézet és Vegykísérleti Állomás igazgatója vezetésével, a vegyipari szakszervezet pedig megalapította a Magyar Vegyészeti Munkások Országos Szövetségét, amely Vegyészeti Munkás címmel lapot is megjelentetett.
Azt gondolhatnánk, hogy e nyilvánvaló pezsgéssel együtt a hazai kémiatudomány is egyenrangúvá lett a régebbi diszciplínákkal, de ez koránt sincs így: a Magyar Tudományos Akadémián a kémikusoknak 1945 előtt nem volt külön szervezetük, a kémikus akadémikusok a III/A matematikai és fizikai alosztály tagjai voltak. A Természettudományi Társulat sikeresen ápolta ugyan a kémiatudományt és a szakirodalmat, de működése nem terjedt ezen túl. A Magyar Vegyészeti Gyárosok Országos Egyesülete pedig főleg a vegyipar gazdasági kérdéseivel foglalkozva tevékenykedett. Halmi Gyula tett végül javaslatot olyan egyesületre, amely a kémiatudomány haladását és valamennyi vegyész célját egyaránt szolgálja.
Így esett, hogy magyar kémikusok negyven-ötven fős lelkes csoportja 1907 júniusában Budapesten megalapította a Magyar Chemikusok (ma: Kémikusok) Egyesületét (MKE) Fabinyi Rudolf (1849–1920) akadémikus, a kolozsvári I. Ferenc József Tudományegyetem kémiaprofeszszorának elnöklete alatt. Fabinyi a kor egyik legfényesebb pályáját futotta be: a budapesti tudományegyetemen szerzett tanári oklevelet vegytan–természettanból, bölcseletdoktorrá avatták, majd szerves kémiából magántanárrá habilitálták. Külföldi tanulmányútjain Wislicenus, Baeyer és Bunsen mellett dolgozott. Hazatérve 1878-ban kinevezték a kolozsvári I. Ferenc József Tudományegyetem elméleti és gyakorlati vegytan nyilvános rendes tanárának. Ő szerkesztette az első magyar nyelvű kémiai folyóiratot, a Vegytani Lapokat 1882 és 1889 között. A magyar szerves kémia úttörője volt, a róla elnevezett Fabinyi-féle szalicilaldehid-reakciót hosszú ideig használták. A katedrán négy évtizeden át vegyészhallgatók generációit nevelte, a kolozsvári egyetemnek több ízben rektora, illetve dékánja volt.
Az egyesület céljai között szerepelt a kémikusok társadalmi rangjának növelése, a kari szellem ápolása és a kémia tanításának megjavítása. Tagjai felemelték szavukat a vegyészek megfelelő díjazásáért, sőt foglalkoztak a kémikusok baleset-biztosításával is. Beadvánnyal fordultak a kormányhoz szociális és ellátási kérdésekben, például azt kérték, hogy a kémiatanárok harminc év szolgálat után teljes nyugdíjban részesüljenek. Nem tartották helyesnek, hogy az állami intézeti laboratóriumok díjszabásai különböznek a magánvegyészek laboratóriumi díjaitól. Foglalkoztak állásközvetítéssel is, és a testületi szellem ápolása érdekében bevezették a kémikusnapokat, amikor előadásokat tartottak, kiállításokat rendeztek.
Az egyesület létjogosultságát igazolta az idő: nemcsak a világszerte elismert tudományos csúcsteljesítmények, hanem a nemzetközi összehasonlításban ugyancsak jó színvonalú iskolai kémiaoktatás is. A diktatúra, mint minden mást, az egyesületi életet is deformálta, az önállóságért cserében bura alá helyezte a szakegyesületeket. Az MKE ma is a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének (MTESZ) székházában működik, a fenntartáshoz szükséges állami hozzájárulás azonban jószerivel elenyészett: az egyesületnek tagdíjakból és konferenciaszervezésből kell fenntartania magát. A tagdíjak persze nem a vegyészek, vegyészmérnökök és kémiatanárok, hanem a módos vegyipari cégek befizetései miatt jelentősek – s ugyancsak az utóbbiak a mozgatórugói számos hazai konferenciának. Az egyesületnek szembe kellett néznie a mind nyilvánvalóbb globalista tendenciákkal: a nemzetközi tudományos életbe való beágyazódás egyre inkább az angol nyelvű publikálást kényszeríti ki. Ennek ellenére hősies erőfeszítéseket tesznek a magyar nyelvű szaksajtó fenntartására. Változatlanul megjelentetik a kémiai közleményeket tartalmazó Magyar Kémiai Folyóiratot, a Magyar Kémikusok Lapját és a Középiskolai Kémiai Lapokat. Ez utóbbi az iskolai utánpótlás garanciája mindazon tendenciák ellenére, hogy a sorjázó oktatási reformok a hazai kémiaoktatást is mindinkább elsorvasztják az általános és középiskolákban. Szerencsére ez egyelőre nem látszik az Irinyi Jánosról elnevezett diákversenyek mezőnyén: az elit még mindig versenyképes a nemzetközi diákolimpiákon. A centenáriumi év egyik fontos eseménye volt a Kémia élőben, tárgyban és minden pillanatban című verseny középiskolások számára, amelynek részeként kémiatörténeti diákmunkákból poszterkiállítást is rendeztek az Eötvös József Gimnáziumban. Volt kerekasztal-beszélgetés is a kémiatanítás helyzetéről Bazsa György, Nahalka István, Kálmán Alajos, Körtvélyessy Gyula, Pokol György, Náray-Szabó Gábor és Sándor István részvételével.
Kálmán Alajos akadémikus, az MKE elnöke összefüggést érez az egyesületalapító Fabinyi Rudolf kora és a jelenkor között, s arra hívja fel a figyelmet, hogy Ionel Haiducot, a nemzetközileg elismert kolozsvári professzort választották a Román Tudományos Akadémia elnökévé. Haiduc professzor neve az MTA Kémiai Kutatóközpontjában, annak röntgendiffrakciós osztályán is jól ismert: magyar kollégája szerint nemcsak jeles tudós, de személyében is közvetlen, vonzó ember, aki magas tisztségében sokat tehet a magyar–román viszony további javításáért, különösen pedig a kolozsvári egyetemen folyó magyar nyelvű szakoktatás megerősítéséért. Nemcsak közös publikációk jelzik a gyümölcsöző együttműködést, hanem például az is, hogy az erdélyi vegyészkonferencia 10., jubileumi ülését együtt nyitották meg az egykori magyar egyetem dísztermében. Mindezek elismeréseként az MTA az idei közgyűlésén tiszteletbeli tagjai közé választotta Ionel Haiduc professzort.
A centenáriumi év fő eseménye kétségkívül az a nagyszabású nemzetközi vegyészkonferencia, amelyet május 29. és június 1. között rendeznek meg a soproni Liszt Ferenc Konferenciaközpontban. Az ünnepi rendezvényre több mint hétszáz magyar és nyolcvan külföldi résztvevőt várnak. Sajnos, a díszvendégnek felkért Oláh György kémiai Nobel-díjas professzor családi okok miatt nem tud megjelenni, ott lesz viszont Pavláth Attila az Amerikai Kémikustársaságtól, s arról tart előadást, lesz-e elegendő energia 2050-ben a világ szükségletének kielégítésére. Ugyancsak kiemelkedő előadója a rendezvénynek Fráter György Svájcból, aki az illatszerkémia új eljárásait ismerteti. Szimbolikus jelentőségű, hogy mindketten magyarul tervezik elmondani előadásukat – ugyanis a globális tudományban való feloldódás esetén aligha vár újabb száz esztendő a magyar kémiatudományra…