Egy közülünk

Harmadik miniszterelnöki mandátumára készülhet Ahern: a múlt heti törvényhozási választásokon győzelmet szerzett pártja, a jobbközép Fianna Fáil (A sors katonái). A mostani koalíciós tárgyalások talán nehezebbek lesznek, mint az előző két választás után, ám biztosak lehetünk abban, hogy két hét múlva már beiktatásra készen áll az új ír kormány.

Talán egy kézen megszámolhatók az utóbbi fél évszázad európai politikusai közül azok az államférfiak és -hölgyek, akik végre tudták hajtani a „nagy hármasugrást”. Most az ír kormányfő is csatlakozott a kevesek klubjához.
Mi kell ahhoz, hogy valaki Bertie Ahernhoz hasonló, sikeres politikus legyen? Az ötvenöt esztendős, zömök testalkatú, kerek fejű, pufók arcú politikus bizonyosan rányomja bélyegét a XXI. század elejének történelmére. Hosszú évek óta a legnépszerűbb politikus a négy és fél milliós Írországban. Közvetlen stílusa miatt mindenki csak „Bertie”-nek nevezi. Rajong a rögbiért, ami nem elhanyagolható szempont a szigeten. Mi sem könnyebb annál, hogy valaki kezet fogjon vele, erre jó alkalom kínálkozik például, amikor dublini választókörzetében betér egy pint sörre a kedvenc kiskocsmájába. Ahern főleg a választási kampányok alatt érzi magát elemében, a „népbe vegyülés” korántsem fárasztja, sőt új energiával tölti fel. Az egész ember egyszerűséget és jó kedélyt sugároz. Amikor otthon van, minden hét végén megjelenik a misén. A katolikus ország lakói még azt is meg tudták bocsátani neki, hogy elvált. Két felnőtt gyermeke van, az egyik leány, Cecelia Ahern híres író, magyarul is megjelent már könyve. Egy közülünk – mondják az írek, ha kormányfőjükről esik szó, és nem is rejtik véka alá büszkeségüket, hogy e mindennél többet mondó megállapítással illethetik őt.
Bertie mindig is politikusnak készült. Szegény katolikus családból származik. Mint manapság a nyugati lapok írják: köztársaságpárti és „mélyen nacionalista” nevelést kapott. Ezen azt kell érteni, hogy az apja, mint valószínűleg akkoriban az írek nagy többsége, a sziget egyesülése mellett tört lándzsát, természetesen ír zászló alatt. A fiú végigjárta az összes lépcsőfokot a Fianna Fáilben: 14 évesen plakátragasztással kezdte, 26 évesen lett képviselő, 1987-ben előbb államtitkárnak jelölték, majd többször is miniszteri posztot töltött be, míg 1997-ben – immár a párt elnökeként – megválasztották Taoiseachnak, azaz miniszterelnöknek, ahogyan ősi ír nyelven, keltául nevezik a megbízatást.
Az íreket is elkápráztatta az ír csoda – vélik egyes elemzők a választási eredményeket taglalva –, nem akarnak megválni a nagy „varázslótól”, Bertie Aherntől. Biztosan átfutott a választók agyán az a gondolat, hogy mi lesz, ha mellőzik kedvenc miniszterelnöküket. Talán újra nyomorognia kell majd az országnak, amely ma Európában – Luxemburg után – a leggazdagabb, a legnagyobb GDP-vel büszkélkedhet? Nem, ebből már elegük volt annyi éven át. Inkább maradjon Bertie. A Fianna Fáil öttel kevesebb helyet (78) kapott a 166 fős dailban, az ír parlament alsóházában, mint amennyi kellett volna ahhoz, hogy akár egyedül is kormányt alakítson. Eddig is koalíciós kabinet működött Írországban, a Haladó Demokrata Párt volt a szövetséges, ám ez a május végi választásokon a nyolc helyből, amelyet mostanáig birtokolt, hatot elvesztett.
Egész Európa csodájára jár a rendkívüli gazdasági eredményeknek. Ahern még munkaügyi államtitkár korában megtapasztalhatta, mennyire lényeges a megállapodás az akkor sokkal nagyobb súlyú szakszervezetekkel. Jó tárgyalóképessége révén meg tudott állapodni a különböző tisztségviselőkkel, és ezekről a lényeges momentumokról később, ipari, majd pénzügyminiszter korában sem feledkezett el. Kormányfőként sikerült kialakítania a szociális partnerségi viszonyt, amely az egyik alapeleme az ír gazdasági modellnek.
A „kelta tigris” valóban félelmetes, míg a pannon puma csak néhány e vidéki politikus képzeletében készülődik ugrásra. A kilencvenes években az írek majdnem megkétszerezték az egy főre jutó termelésüket. Röviden összegezzük, miben rejlik az ír csoda lényege. Először is az alacsony adókban: a vállalatok esetében az elvonás értéke 10 százalék. Szabad az út a külföldi-patrióta befektetések előtt: számtalan Amerikába szakadt ír egyszerűen képtelen volt ellenállni a vonzó lehetőségnek, hogy ősei egykori hazájában fektesse be a pénzét. Ők elsősorban csúcstechnológiai vállalatokat alapítottak, ez a korábban 16 százalékos munkanélküliséget a jelenlegi 4,3 százalékos szintre csökkentette, ami Európában ugyancsak irigylésre méltó. Ám a technológiai vállalatokhoz jól képzett munkaerő kellett; néhány év alatt megteremtették a világszínvonalú középiskolai oktatást, amely a munkáltatók igényeihez méri a képzést. Költségvetési pénzekkel támogatták a tudományos kutatást. Ma Írország a csúcstechnika földje, ahol egyre nő az emberi tudás által hozzá adott érték szerepe.
Mindezekkel egyidejűleg valóban csökkentették az állami kiadásokat, 20 százalékkal mérsékelték az állami alkalmazottak számát. Az európai uniós segélyekből az ország infrastruktúráját építették újjá. Az idén mérséklődött a gazdaság növekedése, „csak” négy százalék, de a kilencvenes években ez a mutató szinte minden évben 10 százalék körül járt. A gazdasági növekedés fenntartásához kellett a kétkezi munkaerő is, körülbelül háromszázezer kelet-európai, főként lengyelek örömmel jelentkeztek az ír munkaerőpiacon, amelyen a hazai munkanélküliek igencsak válogatóssá váltak.
Azért korántsem jött el Írországban a Kánaán! Épp a látványos fejlődésből erednek a gondok. Ilyen az egészségügy: kevés az ágy, sok a beteg, alig van orvos. Meg kell reformálni, ebben egyetért mindenki, és jól tudják, hogy a közös pénzből többet kell juttatni a megújuló egészségügynek. A mostanra állandósult közlekedési dugók is ingerelik az embereket, nyilván új utakra, jobb szervezésre van szükség. Kevés a lakások száma, főleg, ha a nagyszámú bevándorlónak is tisztességes körülményeket akarnak biztosítani.
Az utóbbi hónapokban nagy vihart kavart Ahern lakásügye, az ellenzék úgy érezte, hogy most fogást talált rajta. Egyértelművé vált ugyanis, hogy a kilencvenes évek elején csak „baráti kölcsönökből” tudta megvenni jelenlegi otthonát. A kormányfő végül úgy döntött, jobb az egyenes beszéd. Kiállt egy tévéműsorban, és elmondta, hogy akkoriban, a válása után anyagilag is nehéz időszakon ment át. Valóban baráti kölcsönökből tudta megvenni a lakást, a pénzt viszszafizette, és egyetlen kölcsönadónak sem juttatott később előnyöket. Ennyi. A jelek szerint az ír választó megbocsátotta miniszterelnökének még azt is, hogy korábban megcsapta a korrupció szele.
Épp az a férfi, akire baloldali bírálói rásütötték, hogy az anyatejjel szívta magába a nacionalizmust, képes volt arra, hogy az idén tavasszal aláírja az északír békeszerződést. A katolikusok és a protestánsok közötti több évtizedes polgárháború után tett pontot a megállapodás azzal, hogy igazságosan megosztotta a hatalmat a korábban szemben álló felek között. Ha Ahern semmi egyebet nem tett volna, mint hogy egyik közreműködő félként tető alá hozta a brit tartomány békéjét biztosító szerződést, már ezzel beírja nevét a történelemkönyvekbe! A tárgyalások során már-már baráti kapcsolat alakult ki közte és az öreg protestáns lelkész, Ian Paisley között.
Kilenc évvel ezelőtt, 1998-ban is részt vett a nagypénteki megállapodás kidolgozásában. Akkor halt meg édesanyja, akinek épp a tárgyalások idején volt a temetése. Erre a rövid időre Bertie Ahern elutazott a belfasti egyeztetésekről. Most megkérdezték tőle, miért viselt fekete nyakkendőt az idei aláírási ceremónián. Az anyámra emlékeztem – válaszolta.