Komoly kritikákat fogalmaztak meg a munkaadói szervezetek és a kamarák a kormány egyéves munkájával kapcsolatban. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a kormány megszorító intézkedéseivel sikeresen elkerülte a pénzpiaci összeomlás közvetlen veszélyét, de kedvezőtlen, hogy ez alapvetően adóemelések révén sikerült. Emiatt nagyon erősen „lehűlt” a gazdaság, „a kormány feláldozta a gazdasági növekedés dinamikáját”. A kamarai vezető szerint nem sikerült a gazdasági növekedés és az egyensúly feltételrendszerét megteremteni – közölte a távirati iroda. Parragh a gazdaság kitörési pontját az európai uniós fejlesztési források megfelelő felhasználásában látja, de úgy véli, ezt a lehetőséget elszalasztja az ország.
Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára elmondta: a szervezet támogatta a kormányt abban, hogy a stabilizációs programot végre kell hajtani, de szerintük ezek eszközrendszere nem megfelelő. Példaként említette, hogy a VOSZ szerint a helyes célok elérésére nem jó eszköz az elvárt adó, a házipénztáradó vagy a televíziókészülék üzemben tartási díjának változása. A főtitkár szkeptikus véleményt fogalmazott meg az uniós források pályázati rendszeréről, mert a rendszer bonyolult, így a kis- és középvállalkozások helyzetén nem biztos, hogy segíteni tud.
Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetsége elnöke úgy vélekedett, hogy az egyensúly- és a konvergenciaprogram terheit nem megfelelően osztották meg a kormány az állam, a lakosság és a vállalkozások között, a mikro-, kis- és középvállalkozásokat ezek az intézkedések jelentősen sújtják. Az elnök úgy értékelte, hogy egyelőre nem érzik az „Üzletre hangolva” program hatását, holott az adminisztráció könnyítése fontos a kisvállalkozásoknak. Szűcs György szerint az uniós forrásokból kevés jut a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak; nehezíti a helyzetet, hogy a pályázatokba gazdaságtól idegen elemeket építettek be, ami lehetetlenné teszi a kisebb vállalkozások számára a pályázat elnyerését.
Wimmer István, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége főtitkára elmondta, hogy támogatták a konvergenciaprogramot, a költségvetés konszolidációját, de nem értettek egyet annak tartalmával, részleteivel. A kormánynak a költségvetési egyensúly megteremtésére hozott intézkedései meghozzák az eredményt a költségvetés szempontjából, de a versenyképesség és a vállalatok rövid távú jövője szempontjából nem előnyösek. A tavaly őszi adóváltozások, az energia árának emelkedése és egyéb, az egyensúly helyreállítását célzó intézkedések miatt a távirati iroda által megkérdezett szakmai szervezetek szerint összességében romlott a szállodák és a vendéglátók jövedelmezősége a Gyurcsány-kormány első egy évében.
Háber Tamás, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke elkeserítőnek nevezte az ágazat helyzetét. „Megértjük és elfogadjuk a kormány törekvését az államháztartás egyensúlyának javítására, de fel kell hívni a figyelmet arra, hogy közben a vendéglátás versenyképessége jelentősen romlott” – mondta. Háber kiemelte, hogy általában is túl van adóztatva az ágazat, magasak az adminisztrációs terhek.

Megvan, kiket jelöl a Fidesz alkotmánybírónak