Mindent kiszivárogtatok (XXVI.)

SZEM(EM)BENÉZÉS
Tulajdonképpen be is fejezhetném ezt a már két hete tartó könyörtelen önleleplezésemet… Egyrészt, mert nem az én jelenlegi állapotomat gyóntam itt meg… csupán figyelmeztetni próbáltam a mindannyiunkra leselkedő „kísértésekre” … Másrészt, mert a már megnyílt ez évi könyvhét jó ürügyül szolgálhatna arra, hogy a FURCSA PÁR-BESZÉD – könyvünkről írjak, amit Nagy Bandóval folytattam, és folytatom is tovább élőszóval… még a Vörösmarty téri dedikálások alatt is… hasonló őszinteséggel és vehemenciával… némi szeretetet is belevegyítve… ha kevesen állnak majd a mi sátrunk előtt… (miatta.)
De nem teszem ezt, nem stílusom az önpropaganda… Bandót meg végképp nem reklámoznám… Tehát nem írok erről a fantasztikus (fél) könyvről… nem is említem meg… (most már…), ha meg szeretné venni valaki (miattam) úgyis megtalál a könyvhéten… (sajnos a Bandó mellett) … igaz, engem is, az ő hívei… (de azok talán nem is olvasnak minket.)
Folytatom inkább (most már) Boros László és még sokak szembesítését… (bár ebben a nem említett könyvheti könyvben is közlöm szemelvényként ugyanezt). Lassan magunkra is ismerhetünk a leírtakból, mert a sok(k) negatívum után lassan a pozitív lehetőségek is kirajzolódnak… (akkor is, ha a felebarát tisztelete már tőlünk is plusz követelményeket támaszt.)
Előtte azonban még egy kis „pokolraszállást”, mert a szörnyűségeink jóval színesebbek mint az elszürkítő, eszköztelen – tehát jóval kevesebb jelzővel kifejezhető – észrevétlen szeretet.

(HA OLYASVALAKI VAN JELEN EGY TÁRSASÁGBAN)
– Aki belül már kiüresedett… az élet „megfagyott” benne… talán még lenyűgöző erőt is tulajdoníthatunk neki. De ugyanakkor valami élettelenség súlyosbodik benne. Van – de nem tapasztalja meg a létet. Gondolkodik – de nem viszi végig a gondolatot. Hat az emberekre – de nem éli át az emberi viszonyt. Képességeivel, elvont zsenialitásával, egész lényüket lángra gyújtó izgalomba hoz másokat, hogy aztán egyszerűen elhajítsa, megbecstelenítse őket, szétrombolja bennük azt, ami nagy.

(DE ELÉG EBBŐL A „NEGATÍV FENOMENOLÓGIÁBÓL”!)
– Lehetne még egyet s mást mondani. Ezt már – azt hiszem – az egyéni lelkiismeret-vizsgálatra hagyhatjuk. Csak azt a lefelé tartó vonalat próbáltam – sokak segítségével – leírni, amely a belső élettelenségbe visz; rámutatni a mindannyiunkra leselkedő veszély mozzanataira, hogy „tisztességtelenné teszük” az életet. Ennek a belső ürességnek a legyőzése talán a leglényegesebb feladatunk a világban és Isten előtt. Ki kell érlelnünk magunkban az életet, mielőtt teljesen formát ölt bennünk és körülöttünk.

(A FELEBARÁT TISZTELETE)
– A másik ember nem közvetlen „adottság” számunkra. Hűségünktől indíttatva mindig újból „föl kell keresnünk”, bizalommal fordulnunk feléje. Megrendítő látvány, hogyan virágzik föl az élet, ha bizalommal vagyunk iránta; hogy megváltoznak az emberek, ha nagyobbra becsüljük őket (és ennek megfelelően bánunk velük); ha csendes, nem tolakodó tiszteletünkkel tanúsítjuk, hogy van bennük jó, szép, szeretetre méltó… valami, ami mint ígéret él bennük, de még ki kell bontakoztatni.

(HA NEM REMÉLHET A NAGYSÁGBAN,
AKKOR ELSATNYUL AZ EMBERI EGZISZTENCIA)
– Elhal maga az élet. Pierre Teilhard de Chardin találóan írja erről: „Ám állítsák úgynevezett egzakt és kritikus gondolkodók, hogy az új nemzedék kevésbé naiv a régebbinél, s nem hisz többé a jövőben, a világ tökéletesedésében. Azok, akik ilyeneket leírnak, gondoltak-e arra is, hogy ha igazuk lenne, minden szellemi mozgás megállna a földön? Úgy látszik azt hiszik, az élet körei békében folynának tovább akkor is, ha meg lenne fosztva a világosságtól, a reménytől és a kimeríthetetlen jövendő igézetétől. Néhány évig talán még puszta megszokásból kivirágoznék és gyümölcsöt hozna. De törzsének már nem volna kapcsolata a gyökerekkel. Még ha az emberiségnek az anyagi energia tömegei állnának is rendelkezésére, az életnek enélkül a szeretete nélkül hamarosan semmi kedve sem lenne olyan művön dolgozni, amely reménytelenségre kárhoztatott.

(LENDÍTŐEREJÉNEK EREDETÉNÉL KAPNA HALÁLOS SEBET)
– Az undor vagy a lázadás szétbomlasztaná és porrá hullna szét.”
– a jövő héten folytatom –