Őszöd árnyékában – ezzel a címmel jelent meg a Századvég Intézet politikai-elemző munkája, amely a Gyurcsány-kabinet elmúlt évét értékeli. Stumpf István szerint a régi-új kormány történelmi lehetőséget szalaszt, illetve szalasztott el azzal, hogy Magyarország nem áll készen az unióból elvileg lehívható összegek fogadására. A választások után bebizonyosodott, hogy a kormány más útra lép, mint amit ígért; ráadásul a reformokról is kiderült, hogy azokból semmi nincs előkészítve. Így világossá vált, hogy csak kapkodva lehet hozzálátni a tervezett intézkedésekhez. – A reformok ügye kudarctörténet – emelte ki Stumpf. Utalt az egészségügy átalakítására, amely éles társadalmi és szakmai ellenállásba ütközik, de a közigazgatási reform anomáliáit is megemlítette. Mint a politológus kifejtette, már a szocialisták jó része sem úgy néz Gyurcsány Ferencre, mint aki egyedüli garancia volna a kormány sikerességére. Ráadásul – tette hozzá Stumpf – a koalíciós partner is egyre erőteljesebben határozza meg saját magát a szocialistákkal szemben.
A koalíciót gyengítő tényezők között van az is, hogy az SZDSZ-es tárcákhoz köthető „reformok” váltják ki a legnagyobb társadalmi ellenállást, az ebből fakadó népszerűségvesztés ugyanakkor a szocialistákat sújtja leginkább. – Attól függetlenül, hogy egyes intézeteket, kutatókat melyik politikai oldalhoz közelinek szokás titulálni, mindenki azt mondja, hogy nem vagyunk túl a nehezén. A kormányzati intézkedések hatásai még nagyobb feszültségeket okoznak majd a társadalomban – mondta Stumpf; hozzátette: egyedül Gyurcsány, esetleg Veres János pénzügyminiszter mondja azt, hogy elértük a mélypontot.
Stumpf István szerint azonban van ok optimizmusra is: a rendészeti törvény vagy éppen a digitális médiaátállás ügyében komoly szakmai egyeztetések folytak a háttérben, és ez – konkrét szakkérdésekről lévén szó – a politikai konszenzusra is esélyt teremtett. Stumpf szerint örvendetes látni azt is, hogy a Fidesz az elvont ideologikus szférából a kézzelfoghatóbb programalkotás felé mozdult el. – Erre példa a Jövőnk vitairat, amely a Fidesz elmúlt tíz évének legjelentősebb politikai dokumentuma – mondta Stumpf István. Az Orbán-kormány volt kancelláriaminisztere szerint egyébként most nem is dolga a Fidesznek, hogy alternatív programmal álljon elő, hiszen most nem ez a párt van kormányon.
A Századvég Intézet vezetője szerint hidegháborús viszonyok alakultak ki a magyar politikában, amiért a minősített felelősség egyértelműen a kormányoldalt terheli.

Ruszin-Szendi "Slava Ukraina" köszöntése csak a jéghegy csúcsa, már a Nemzetbiztonsági Bizottságnál az ügy