Szamár-megye

AN Y A N Y E L V Ü N K

Nádtetős szocializmus, Az Isten háta mögött, Penészlek, Történelem alulnézetben, A látogató… – idézem azokat a műveket, amelyek különböző korszakokban a fizikai és szellemi nyomorról tudósítottak. Ezeken az olvasmányokon nőttem föl, meghatározzák látásmódomat, nem hagyják, hogy érzéketlen legyek a szociális problémák iránt.
Egyik barátom, egy vezető multicég középvezetője (kérésére kellően homályban hagyom a részleteket) mondja, hogy a cég belső információs hálózatában (intranet) helyesírás nem létezik. Nem azért, mert elhanyagolják, hanem azért, mert már senki sem ismeri. Neki „fizikai” fájdalmat okoznak a hevenyészett, setesuta, az írásbeliség kezdeti állapotát mutató levelek.
Melyek a típushibák? – kérdezem. Vannak típushibák, de a feltűnő az, hogy már mindennel baj van. Az még puszta típushiba, hogy a vesszőket nem ismerik. (Igen, kedves olvasóim, tanári tapasztalataim legelején fölfedeztem, hogy a helyesírásból legelébb a vessző marad el. Minek, hiszen anélkül is érthető a szöveg?) Az is puszta típushiba, hogy a mondatvégi írásjelek használatával sincsenek tisztában. Miért, mindenhová pontot tesznek? – kérdezem. Nem, mindenhová felkiáltójelet. Olyan a szövegük, mintha kiabálnának. (Persze lehet, hogy a multiknál szokásos zajban megszokták a kiabálást, és ezt tükröztetik a helyesírásban. Na, tegyünk ide egy mosolyjelet!:))
És talán az is puszta típushibának tekinthető, hogy sem a megszólítás, sem az elbúcsúzás legalapvetőbb szabályait nem ismerik. Vagy nincs megszólítás, vagy rendkívül udvariatlan, vagy nincs elbúcsúzás, vagy nincs… Vagyis nincs.
A magyar dátumozás helyesírása ugye nem olyan bonyolult? – kérdezi tőlem, akit szakértőnek tart. Szerintem nem, válaszolom. Nos, dátumot többnyire írnak, de legalább tízféle módon, természetesen mindegyik hibás. Érthetetlen, hogy miként lehet enynyi szabálytalan változatot létrehozni.
Ezek a típushibák évtizedek óta léteznek – tamáskodom. Mondtam már, idegesíti fel nyugodtságom, hogy ezek csak a típushibák, a feltűnő az, hogy mindennel baj van. Ott van névelő, ahol nem kell, ott nincs, ahol kell. A mássalhangzó-kettőzések (mondd, higgy) ismeretlenek, illetve hallottak valamit róluk, mert ott vannak, ahol nem kellenek (maradjunk ennek a mondatnak a leírt változatánál, valahogy így lenne az intraneten: ot van névellő, aholl nem kel, ot nincs, aholl kel). Már a kollégák nevét is teljes összevisszaságban írják: a Jóska olykor Joska, a Robi viszont Róbi. A kis- és nagybetűk randommódszerrel (véletlenszerűen) szerepelnek. Néha helyesen.
De megértitek, nem? – leszek az ördög ügyvédje. Te normális vagy? És te vagy nyelvész meg tanár? Miattatok, hülye tanárok miatt néz ki így ez az ország! – azzal faképnél hagy.
Én persze tudatosan ironizáltam, és nagyon is megértem (szolidáris vagyok) háborgását. Én is megkérdezem akkor: Hogy a csudába nem lehet megtanulni a magyar helyesírást alapfokon? A magyar helyesírás könnyű, legföljebb „félnehéz”: kiejtésközeli, egyszerűen logikus (szóelemző) és ritka esetekben hagyományos. A kiejtésközeliség azt sugallja: írj úgy, ahogy ejtenéd. A szóelemzésből az következik: gondold meg, mit írsz, hogyan is néz ki az adott szó alapesetben és más esetben, miből adódhatnak eltérések. Ha az alapszabályokat elsajátítjuk, az adott szóalak kikövetkeztethető. Csak a hagyományt kell megtanulni. Ez pedig könnyűszerrel következik az olvasásból, tanulásból. Aki olvas, kicsit is tanul, az nem írja le azt, hogy kiráj, Szabolcs-Szamár-megye, Szeméremség, Madács vagy Vörösmarthi.
A jelek azt mutatják, hogy ma már tömegesen nem tanulják meg a helyesírást. Tudományos körökben is vannak olyan vélemények, hogy nem is kell. A mai iskolások úgysem fognak már kézzel írni, a számítógép pedig majd javítja a szövegeiket. Az én (modern) számítógépem e cikk tudatos helyesírási hibái közül (értelmes voltuk vagy programhiba miatt) a következő szavak helyesírását nem javította: névellő, kel, Szamár-megye, Szeméremség. Aláhúzott viszont számos olyan szót, amelyet tökéletesen írtam le (csakhogy azt ő nem ismeri, mert nem Balázs Géza számára fejlesztették ki). Egyébként pedig megnézném azt a programhasználót, aki antihelyesírással írt szövegét a helyesírás-ellenőrző programmal óhajtaná kijavítani. A programot csak az tudja értelmesen és gyorsan használni, aki ismeri a helyesírást alapfokon.
Ha a magyar helyesírás szétesik különféle technikai, csoportos változatokra, a kölcsönös megértés válik még bizonytalanabbá, s akkor még többet kell értekeznünk majd a szociális és szolidáris értékekről és érzésekről.