A riportalany sem szerkeszthet mindig

Érthetetlenül későn, hétfőn éjfél után sugározza a TV2 a Kurázsi című riportműsort, amely arról szól, hogyan boldogulnak külföldön, főként Londonban képzett és képzetlen szegény legényeink, akikkel meg lehet elégedve Gyurcsány miniszterelnök, ugyanis, ha rajtuk múlik, éveken át nem idehaza rontják a levegőt és a statisztikákat.
Néhány hete egy olyan fiatalember volt a riportfilm főszereplője, aki „szervezett” keretek között jutott ki az angol fővárosba mint szakmunkás, de néhány hét alatt rabszolga szerepkörben találta magát, aludt padokon, éhezett, esett cseberből vederbe még akkor is, amikor azt hitte, jobbra fordulhat a sorsa. Végül úgy döntött, ha nem is feltétlenül véglegesen, de hazatér. Történetei, amelyeket fesztelenül a kamerába mondott és a kapcsolódó „hangulatos” helyszínek elvitték az egész riportfilmet.
A mostani hőssel, Tarcsa Gábor fiatal közgazdásszal a korábban elkényeztetett stáb sokkal kevésbé boldogult. Talán azt hitték, ami sikeres, egyúttal unalmas is, s abból nem ágazhatnak ki minidrámák, s nem is lehet részletgazdagon ábrázolni. Ráadásul az egyébként megnyerő arcú férfi elképesztő módon fegyelmezte mimikáját és testbeszédét, gyakran váltott át fesztelen, de lényegre törő mondatokból körülményes bikkfanyelvre. Hogy miért, annak harminc perc alatt nem tudtuk meg az okát.
Gábor angolnyelv-tudás nélkül, friss magyar közgazdászdiplomával a zsebében két éve vágott neki Londonnak. Egy ideig újságkihordó volt, aztán pincér, majd egy nagyon menő étteremlánchoz került mint pénzügyi revizor. Látjuk irodáját, olyan, mint bármilyen nem túl puccos iroda, mutatja az iratpapucsokat a polcokon, amelyekbe iratokat gyömöszöl kilenctől ötig, s hát azokban sincs semmi különleges. A munkáról azt mondja, nem kifejezetten szükséges hozzá, amit itthon öt éven át tanult. Londonban nem a papír számít, hanem hogy el tudja-e valaki végezni a feladatot. Meg az, hogy legyenek kapcsolatai, amelyek révén egy ilyen havi egymillió forintnak megfelelő jövedelmet hozó munkát meg tud csípni.
Azt sajnálatosan nem tudjuk meg, hol lehet Londonban ilyen kapcsolatokra szert tenni. Partikra vagy kocsmákba kell járni, vagy pedig máshova, és kik azok, akiknek a segítségére némi kapcsolatépítés után még egy magyar is számíthat.
Elmegyünk viszont a házba, amelyet bérel a barátnőjével és még egy párral. A film ezen a ponton tragikus, Gábor feje valami lépcsőfordulóban beszél arról, hogy hol hány szoba van, milyen háztartási gépek működnek, és amikor már nagyon unjuk, még unalmasabb, tereket látunk, pedig valamiért főleg a riporternő szerint nagy dolog, hogy ilyen házat tud bérelni Londonban. De csak annyi derül ki, hogy Gábor első albérletében egér volt a tojástartóban és kosz volt. Nem tudjuk meg, hogy ez a londoniaknál alapjárat-e, és miért van, mire készüljön, aki arrafelé akar megcsimpaszkodni.
Semmitmondó utcaképeket látunk ahelyett, hogy megismernénk Gábor Harley–Davidsonon munkába járó főnökét. Azt sem tudjuk meg, hogy valóban hogyan él, szereti-e a mentás csokitortát, mit gondol az angolokról.
Annyi azért kiderül, hogy hoszszú távon a jövőjét nem Londonban képzeli el, és arra is céloz, hogy vannak az itteni életnek árnyoldalai is. Korábban azt hittük, ennek a műsornak épp az a vállalt feladata, hogy ezeket feltérképezze. Csalódtunk.
(Kurázsi, TV2, július 23., 0.10.)