Csapkodó veréb

k ö n y v e s h á z

Izgalmas olvasmányt adott közre a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára a nyolcvanas évek végén. Olyan könyvet, amelynek az irodalomtörténeti hozadéka is figyelmet érdemel: Kosztolányi Dezsőné Karinthy Frigyesről szóló írását. A magyar értelmiség azonban ez idő tájt a házhoz szállított függetlenedésével volt elfoglalva, nem a „Karinthy-jelenség” kitűnően megírt legendáriumával. A társadalmi átalakulással együtt járó heves lázak (mámorok?) elmúltával azonban egyszer csak kiderült, hogy milyen sok embert érintett meg és sarkallt újabb karinthyádák megírására, megszerkesztésére a káprázatosan tehetséges írót közvetlen közelről ismerő Kosztolányiné Harmos Ilona visszaemlékezése. („Ez a marha volt közöttünk az egyetlen zseni” – idézi férje híres megállapítását a kilátástalanság éveiben, 1954–1957 között a „Karinthy-korba” visszarévedő exszínésznő, írófeleség, a nem is jelentéktelen prózaírói képességekkel megáldott szerző.) Legutóbb Fráter Zoltánt ihlette meg, aki a Holnap Kiadó Szerelmes magyar írók sorozatában a téma avatott szakértőjének, Karinthy Frigyesnek szánta a kilencedik kötetet. Fráter Zoltán nemcsak nélkülözhetetlen mankóként használja Kosztolányiné munkáját az Egyfülű kosár című kiadványban, hanem egyenesen odáig merészkedik, hogy a kis női gonoszkodásoktól sem mentes könyv információi alapján Karinthy Frigyes asszonyainak sorában – az elemi iskolai tanító néni és a Vadász utcai vihogó lányok után – Kosztolányinénak tartja fenn az első önálló fejezetet. Meggyőző érvelés és elhitető erő nélkül.
De nem ez a legnagyobb baja az Egyfülű kosárnak, hanem az, hogy az a Karinthy Frigyes, akinek számtalan vicces és véresen komoly megállapítása volt a szerelemről, a házasság intézményéről, férfi és nő kapcsolatáról és magáról a női nemről, háttérbe szorul a szerelmeiről szóló kötetben. A háromszáz oldalas kiadványnak mindössze egynegyedét teszik ki az ő írásai, a többit kortársainak, pályatársainak, barátainak és riválisainak a visszaemlékezései töltik meg. A legnagyobb terjedelmet Déry Tibor kapja, az Ítélet nincs című öregkori emlékiratregény azon fejezete, amelyben hosszan – és tapintatlanul – részletezi, hogy miként szarvazta fel öt éven át a nála ezerszer sikeresebb írótársát, Karinthy Frigyest. Felháborító (vagy inkább siratni való?) mondatokban örökíti meg például „lovagias ügyüket” (Németh Andor volt az egyik párbajsegéd), amelynek során nem ontották ki egymás vérét, hanem beérték egy szelíd jegyzőkönyvvel, amelyben Karinthy követte meg Déryt, nem Déry őt…
Az Egyfülű kosárban megidézett magánéleti koronatanúk – Füst Milántól Hunyady Sándorig – voltaképpen mind ugyanazt ismételgetik, hogy tudniillik a szerelmes Karinthy Frigyes mennyit szenvedett. (Németh Andor írja arról, hogy volt benne „valami rettentő hajlandóság arra, hogy ha valaki pofon üti, a másik orcáját is odanyújtsa”.) Ha néha-néha maga Karinthy is szóhoz jut, azt is megtudhatjuk, mit várt ő maga, „mint a csapkodó veréb” az asszonyoktól. „Valódi, áldott nőiességet, amely nem gátolja, de inkább boldogan és örömmel segíti a férfit a sikerért és az elismerésért vívott harcban.” Persze azzal is tisztában volt szegény, hogy ritka és kiveszőfélben lévő tulajdonságokat kerget, mindhiába. Az ő nemzedékének már nem jutott más, mint a nőmegvetés vagy az irónia. A Görbe tükörben írja: „A házasság kölcsönös szerződés férfi és nő között, amelyben kölcsönösen megállapodnak, hogy a szerződés napjától kezdve nem mondják el egymásnak, hogy kivel van viszonyuk.”
A legfontosabbról azonban, arról, hogy a viharos érzelmi háttér miként alakította Karinthy Frigyes életművét – egy-két sornyi kivételtől eltekintve –, szinte semmit sem olvashatni Fráter Zoltán összeállításában. Roboz Imre Az irodalom boudoirjában című dolgozatában azt fejtegeti, hogyan adta el a halhatatlanságát a házasságai miatt szünet nélküli pénzzavarral küszködő Karinthy Frigyes, amikor – viszonylag jól fizetett – sajtómunkásnak állt: „Legjobban az egyhasábos cikkeket fizetik, tehát Karinthy egyhasábokat ír… Tisztában van vele, hogy az egész halhatatlanság egyszerű műfajkérdés. Háromezer aktuális krokit hamarább felejtenek, mint egyetlen regényt.” A Homérosz-fordító Devecseri Gábor, aki már egészen apró gyermekként is rajongott az ő „Frici bácsijáért”, és később sem adta fel ezt az érzelmi alapállást, Roboznál jóval körültekintőbben és bölcsebben ítélkezik: „Nyugodtabb, rendezettebb, a világgal nem ily szeszélyesen, de hát persze nem is ily változatosan és gazdagon érintkező életmód mellett, hajszák, kapkodások, fuldokló küzdelmek nélkül valami más talán teljesebben született volna meg, de ez a mű, a látszólagos csonkaságában is nagyszerű és teljes Karinthy-mű, bizony, soha.” A Holnap Kiadó könyvheti újdonsága – valamennyi vitatható szerkesztői megoldásával együtt – ezt az okfejtést igazolja. És van még egy érdeme a kiadványnak. A címe, Karinthy Frigyes örök érvényű meghatározása a szerelemről: „Egyfülű kosár – olyan nehéz, hogy csak ketten bírnák könnyen, de csak egy füle van, hol az egyik cipeli, hol a másik.
(Egyfülű kosár. Karinthy Frigyes szerelmei. Szerk.: Fráter Zoltán. Holnap Kiadó, Budapest, 2007. Ára: 2100 forint)vérét,