Dübörgő gazdaság

Líbiában nagyot fordult a világ, amióta négy éve feloldották az országot sújtó nemzetközi embargót. A tegnapi ellenségek, a nyugati országok mára barátokká váltak, különösen, ha képviselőik közös vállalat alapításának szándékával érkeznek Tripoliba. A fővárosban – mint arról hírforrások beszámolnak – 2003 óta valóban mellbevágó a változás. Mindenhol építkeznek, a magánvállalkozások száma napról napra növekszik, persze ehhez az is kellett, hogy négy éve elfogadták a gazdasági nyitás programját. Kitárultak az ajtók, és most minden líbiai át akar menni rajtuk: be akarják hozni az elvesztegetett időt.
A kereskedelem a líbiaiak vérében van. Tripoliban a korábban kapható szinte semmihez képest ma minden van: divatcikkek, csúcstechnikai termékek, építőanyag. Ki hitte volna évekkel ezelőtt, hogy ide járnak majd a szomszédos Tunéziából bevásárolni! Nő a hazatelepülők száma a korábban kivándoroltak körében. A szállodák szinte telt házzal működnek, annyi amerikai, angol, német, ausztráliai üzletember érkezik Tripoliba. A világ rádöbbent, hogy Líbiában ma jó üzleteket lehet kötni.
Észak-Afrikában szinte példátlan módon itt a fiatalság nincs tétlenségre kárhoztatva, unalmában nem valamilyen ködös ideológián gondolkodik, hanem a változásokat kihasználva vállalkozást alapít. Az ország gyors felzárkóztatásában az 5,5 millió líbiain kívül a környező országokból érkező kétmillió illegális bevándorló is részt vesz – természetesen a hatóság félrenézésével. A bevándorlók persze lenyomják a béreket, és így Líbiában jelentős munkanélküliséget okoznak. Hiába írják elő törvények, hogy a külföldi vállalkozásoknak legalább 50 százalékban líbiai munkaerőt kell foglalkoztatniuk, ma még nehezen tudnak eleget tenni ennek a feltételnek. A fiatalabb nemzedék a korábbi években nem arról volt híres, hogy idegennyelv-tudást szerzett volna. Most viszont megszaporodott az angol tanfolyamot látogatók száma.
Az olajbevételek révén évi 40 milliárd dollárt irányoz elő a költségvetés, hogy a kormány szubvencionálja a kenyér, az olaj, a rizs, a cukor és néhány konzerv árát. Líbiában senki sem halhat éhen, ezt büszkén állítják magukról. Ez a líbiai szocializmus mosolygós arca, amelyen azonban már megjelentek a kapitalizmusra emlékeztető vonások. A rendszer rohamléptekkel akarja behozni lemaradását a modern világtól. A líbiai vezetők fejében az ideológia helyét a gyakorlat vette át. Így valószínűleg valamilyen megoldást találnak a bolgár ápolónők ügyében is, hiszen nekik sem érdekük a nyugati világgal való újabb összetűzés.
De vajon a gazdasági változások együtt járnak-e politikai nyitással is? Egyelőre nem, a rendszer ezt nem akarja. A többpártiság, a demokrácia nem holnap jön el Líbiába. Az ország lakói, akik a korábbinál bátrabban állnak szóba a külföldiekkel, abban bíznak, talán Kadhafi három fia hozza majd el a valós változást. Ám sokan nem hisznek ebben, mondogatják, hogy egy helyett lesz majd három. A líbiaiak életére, gondolkozására ugyancsak rányomta bélyegét a gazdasági embargó miatti nélkülözés, így hát elsődleges céljuk, hogy jobban éljenek. A többi ráér. Legalábbis egyelőre.