Egészségügyi beton

Maffiafilmekben látni ilyet. A „család” ellenlábasát frissen kevert betonba állítják, úgy vallatják; sőt elfajult Kőmíves Kelemenekként akár egy rakomány habarcsot is a fejére öntenek, mert a vasbeton tömb garantáltan őrzi a titkot. Nem véletlen, hogy a közéleti nyelv is bevett formulaként használja a bebetonozás fogalmát. Azt érti rajta, mikor egy választott kormányzat (nem bízva a jövőt a véletlenre meg a változékony választói akaratra) túlterjeszkedik saját négyéves ciklusán, s olyan döntéseket hoz, vagy olyan kötelezettségeket vállal, amelyekkel megköti a soron következő kabinet kezét, bebetonozza az általa létrehozott állapotokat. Ezzel a mesterkedéssel nem csupán a demokratikus váltógazdálkodás eszméje sérül súlyosan, de a piaci verseny tisztaságának sokat hangoztatott alapelve is.
Magyarországon valamilyen rejtélyes okból főként a magukat baloldalinak mondó kormányok élnek előszeretettel eme antidemokratikus stichű eszközzel: elég itt csak a privát autópálya-építések (főleg az M1-es és az M5-ös), illetve az energiaszektor privatizációjának esetét említeni. A sztrádaépítőknek éppúgy államilag garantálták az állami hasznot, mint például az áramszolgáltatóknak – nem foglalkozva azzal, hogy a többciklusnyi elkötelezettség olyan területen történik, ahol a versengő kormányzati filozófiák lövészárkai húzódnak.
A magát liberálisnak állító kétszázalékos koalíciós párt most az egészségügyi biztosítások terepén igyekszik meghonosítani e maffiasztikus módszert. Horn Gáborról – akit azért fizetünk az adóforintjainkból, mert a kormányban két párt van; s aki a második vonalból lassan, de biztosan küzdötte fel magát az élvonalbeli demagógok közé – maga a Gyurcsányt kitüntetgető Népszava rántotta le a leplet. „Hosszú távra szóló magánszerződéssel és pénz-visszafizetési garanciával oldhatja a kormány azoknak az üzleti biztosítóknak az aggályait, amelyek hajlandók beszállni a társadalombiztosítás átalakításába” – tudta meg a kormány közeli lap az SZDSZ koalíciós államtitkárától. Horn Gábor közölte: azt tervezik, hogy az állam magánszerződéseket köt a cégekkel az új egészségpénztárak megalakításakor, s ezekben pontosan rögzíthető az időtartam mellett az is, ha a kontraktusokat az állam felmondja, akkor a biztosítók visszakapják a befektetett pénzüket. Merthogy ez kockázatos, s e piaci szereplők valahogy nem szeretik a kockázatot. S hogy mi a kockázat? A Fidesz, amely egyszer már pikk-pakk visszaállamosította a társadalombiztosítást, s most újfent megerősítette: kormányra kerülve azonnal bezárja a több-biztosítós vircsaftot, visszabontatja a tb-pénzekből finanszírozott profitgyárakat, s nem hajlandó e tekintetben magukkal a biztosítókkal sem tárgyalni. A Fidesz szakpolitikusa, Pesti Imre le is szögezte: sem ő, sem párttársai nem megvásárolhatók. (Ez talán azt jelentené, hogy más pártpolitikusok azok?)
Nem tudom, hogy Horn Gábor (meg a kormányzati ámokfutásért egy személyben felelős Gyurcsány Ferenc) hogyan bírja a bezártságot, de ennek az állami garanciavállalásnak – különös tekintettel arra, hogy az állam egy erősen vitatott ügyben magánszerződést kötne – fölöttébb hűtlen kezelés íze van. Nem csoda, hogy az MSZP éppúgy ódzkodik a nyereségérdekelt több-biztosítós rendszertől, mint a kontraproduktív ingatlanadótól. Schwartz Tibor a regionális őrület ügyében még saját pártelnökével, a kormányfővel is szembement. A Medián felmérése szerint csak az ország egy százaléka ért egyet teljesen a kormányzat egészségügyi reformtörekvéseivel. Még a kétszázalékos párt híveinek is csak a fele. Vajon kit illet akkor az egészségügyi beton?