Erős hazára vágyik a Putyin-nemzedék

Alekszandr Golovko az utóbbi nyolc évben szocializálódott orosz nemzedék egyik jelentős csoportjának tipikus alakja. Megvan benne minden, amilyennek a Kremlben látni szeretnék a fiatalokat. A kilencvenes évek kritikátlan Nyugat-imádata, a birodalom öszszeomlásában, az állam gyengeségében gyökerező önmarcangolása, a folyamatos vezeklés az előző rendszer bűnei miatt őt már nem jellemzi. A 22 éves fiatalember könnyedén sorolja, hogy Oroszország ellenségei a liberalizmus ideológiája mögé rejtőző helyi fasiszták, az olyan náci államok, mint Észtország vagy Grúzia és természetesen az ország meggyengítését és kirablását célzó összeesküvés ihletője, az Egyesült Államok. A Kremlt támogató ifjúsági mozgalom, a Nasi (Mieink) nyári táborába jár, ahol megismerkedett Kátyával, s a fiatalság szenvedélyével keveredő patrióta kötelességtudattal már a gyerekeket tervezik. Példaképük Vlagyimir Putyin, aki a szemükben a hazát ismét megerősítő, kemény kézzel irányító, dicsőségre vivő igazi államférfi.
Túlzás lenne azt állítani, hogy minden orosz fiatal ennyire elkötelezett, mint az a nyugati sajtó sugallja, egyértelmű azonban, hogy az úgynevezett Putyin-nemzedéket jóval inkább jellemzi a hazafias, birodalmi, a kemény kéz politikáját tisztelő gondolkodás, mint elődjét. Ezt a trendet támasztja alá a moszkvai Jurij Levada Elemzőközpont minap nyilvánosságra hozott, az ország 44 régiójában 16–29 év közötti fiatalok gondolkodását vizsgáló felmérése is. Eszerint a többség (26 százalék teljesen, 37 fenntartásokkal) egyetért Putyinnal, aki a Szovjetunió összeomlását a múlt század legnagyobb geopolitikai katasztrófájának nevezte. Mindezt természetesen nem úgy kell érteni, hogy azt a rendszert, még kevésbé életszínvonalat sírnák vissza, jóval inkább azt a befolyást, nagyságot. Ezzel együtt a megkérdezettek többsége negatívan viszonyul a bevándorlókhoz még akkor is, ha azok a volt szovjet köztársaságokból érkeznek. A fiatalok körében komoly az igény a kemény kézre, így 46 százalék bölcs vezetőnek és nem önkényúrnak tartja Sztálint, míg 54 százalék egyetért azzal, hogy Sztálin ugyan követett el hibákat, ám politikája több hasznot, mint szenvedést hozott az országnak. A fiatalok többsége nem kér abból, hogy a külföld kioktassa demokráciából, Amerikát ellenségnek vagy vetélytársnak tartja, európai igényekkel lép fel, ám nem támogatja Oroszország integrációját.
Egyértelmű tehát, hogy a nyugatos és szlavofil, ha úgy tetszik, liberális internacionalizmus és befelé forduló nemzeti-konzervatív szélsőségei között alakuló orosz gondolkodás ingája most az utóbbi felé lendült ki, s igyekezve megfelelő alapot teremteni mindehhez, ezt az igényt jól érzékeli a hatalom is.