Újult erővel merült fel az Irán elleni támadás lehetősége az Egyesült Államokban – állítja a brit Guardian című lap washingtoni forrásokra hivatkozó tegnap megjelent cikkében. A fordulat állítólag egy múlt havi tanácskozáson történt, amikor kiderült, hogy az eddig tett diplomáciai erőfeszítések nem kecsegtetnek sikerrel. Az emiatti elégedetlenségét hangoztató George Bush elnök előtt ekkor szorult a háttérbe a hadi beavatkozást ellenző Condoleezza Rice külügyminiszter és Robert Gates védelmi miniszter Dick Cheney alelnökkel szemben, aki a katonai fellépés híve. Az információk kiszivárogtatója szerint az elnök nem hagyja el a Fehér Házat anélkül, hogy döntő határozatot ne hozna Iránt illetően. Sem Bush, sem alelnöke nem bízik ugyanis abban, hogy a 2009-ben hivatalba lépő új elnök – akár demokrata, akár republikánus – még megoldhatná a feszültséget.
Washington emellett ellenzi, hogy Izrael hajtson végre megelőző akciót Irán valamelyik atomlétesítménye ellen. Patrick Cronin, a washingtoni Stratégiai Tanulmányok Intézetének igazgatója szerint viszont, ha Izrael úgy dönt, hogy megtámadja Iránt, azzal a Fehér Házat is lépéskényszerbe hozza. Washingtonban a jövő évig mindazonáltal még biztos nem születik meg a döntés a közel-keleti ország ellen indítandó esetleges hadműveletekről. Jelenleg az Egyesült Államok 277 hajóból álló hadiflottájának a fele – köztük két repülőgép-hordozó anyahajó is – a Perzsa-öbölben cirkál.
Irán ragaszkodik ahhoz, hogy atomprogramja polgári célokat szolgál, és nemrégiben megállapodott a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel kísérleteinek részbeni feltárásáról, miután az ENSZ BT-ben már gazdasági szankciók harmadik körét dolgozzák ki ellene. Teheránt az Egyesült Államok a radikális síita milíciák felfegyverzésével is gyanúsítja.
Már 1,2 millióan nézték meg, ahogyan Kocsis Máté helyreteszi Magyar Pétert a reptéri zápor kapcsán + videó
