Körök

Nyírbátor messze van, és az idő nem hozza közelebb. A majdnem kerek, nádassal körülölelt tó azonban évezredek óta nyújtózkodik, évszázadok óta a késő gótikus stílusban épült templom mellett, csak a csepűrágóbanda nincs sehol. A sárkány is ott van a nagy fém sárkányfogakkal, vadkacsák köröznek mellette, csak a másik, a papír, amelyet vízre tettek vasárnap éjszaka, az égett el a bátor Báthori-leszármazottak jóvoltából. Mert bátornak kell lennie annak, aki ma Magyarországon ünnepről álmodik, és meg is valósítja. A szárnyas sárkány hetét tizenöt éve találta ki Dózsa György népművelő a nemzetközi barokk év kapcsán. Hamarosan lelkes csapat verbuválódott köré Szász Zsolt, Tömöry Márta, Néder Norbert személyében, és megkezdődött a tó kitisztítása, a szervezés, a pénzgyűjtés, valamint a faszínház építése. Eleinte nyitott volt a hely, ismeretlen a napijegy, belépőjegy, özönlött is a település lakossága. Aztán néhány visszaélés elkövetése után már pénzt kellett fizetnie annak, aki látni akarta a színes szalagokkal díszített kerek bódékat, a gólyalábasokat, Vitéz László utódait vagy a felhővadászokat.
Mert mutatványosok, zenészek, bohócok nemcsak néhány száz kilométerről utaznak Nyírbátorba a hely szellemének kedvéért, hanem Kanadából, Orosz-, Olasz- vagy épp Franciaországból is idevonzza őket a város, ahol valami más történik, mint az ilyesfajta rendezvényeken szokott. Talán csak Gulyás Laci veszi elő furulyáját a sátorral védett sörpadok egyikén, és a zenére moldvai táncba kezdünk. Aki nem tudja a lépéseket, az csak mozog, mert nem lehet nem felállni a padról. Vagy ha mégis ülve maradunk, azt csak azért tesszük, mert régi barátba botlottunk, és a tíz éve nem látott arc látványa elbűvöl. Lábadi Éváé például, aki Kanadából jött vissza márciusban, ahol, amikor másfél éve leszállt a repülőről, és a légikisasszonynak elárulta a foglalkozását, az nem kapott levegőt. „Spell your job, please!” – kérte, mert bábosokat életében nem látott. Évának úgy tűnt, Kemény Henrik Vitéz Lászlója és utódai egész Amerikából hiányoznak. A bábos lány aztán Torontót odahagyva hazament Temesvárra, mert ott töltődik fel, no meg itt, Nyírbátorban, a tizennégyezer lelkes mezővárosban. Amelynek mezővárosi rangjáért a kurucok is harcoltak annak idején a Báthoriakkal. El is vesztették az ütközetet, vele a rangot is.
A millennium után azonban már pezsgett a szellemi élet, amelynek az első világháborút követő területvesztések vetettek véget. Megszakadt a kapcsolat Nagyváraddal, Nagykárollyal. A település jelentős zsidó lakossága szinte elpusztult. A hatvanas években, amikor a polgári lét nyomait is sikerült eltüntetnie a szocializmusra keresztelt diktatúrának, a gimnázium és a zenei napok jelentették a város lelki újjászületését, amelynek létét a betelepülő ipar biztosította. No meg tizenöt éve a csepűrágó-fesztivál.
Az idő múlását a barátokon csak itt-ott jelzi néhány fehér hajszál. De a mosoly ugyanaz.
Az olasz Luca mosolya sem változott, még akkor sem, amikor tüzet nyelt. Nem úgy, ahogy szokta, egy kicsit a tüdejére ment a forró levegő. Végigcsinálta az előadást, csak utána vitte el a mentő. Luca így a saját bőrén tapasztalta, hogyan is működik Nyíregyházán az egészségügyi reform. Bár a kórházban segítőkészek voltak, hosszas keresgélések után sem tudták megmondani, mennyibe kerül a tüdőröntgen, amely ebben az esetben már nem volt az alapellátás része. Másnap a fiú jobban lett, fizetett és hazament. Nem úgy, mint a többiek, akik – velem együtt – megvárták a finálét. De előtte még kétszer megnéztük a Lúdas Matyit, amelyben a kamasz szereplők hatásosan kiszóltak annál a résznél, amelyben a szegény nép nyomorgatásáról van szó. Kurjongatás, fütty jelezte, érti a nézősereg a majdnem kétszáz éves Fazekas-mű mondanivalóját.
Ja, hogy a körök összeérnek?