Amikor egy évvel ezelőtt a nyersolaj hordónkénti ára elérte a 80 dollárt, még a kiszámíthatatlan hurrikánokra és a közel-keleti helyzet bizonytalanságára fogták az áremelkedést. Ma, amikor újra rekordközeli magasságokban jár az olajár, immár a valódi tények kerültek előtérbe: a világ több olajat fogyaszt annál, mint amennyit megtermel – írja az Economist brit gazdasági hetilap legfrissebb száma az olajexportáló országok (OPEC) kapacitásának kihasználásáról írt elemzésében. A cikk szakértői becsléseket idéz, melyek még a 95 dolláros árat sem tartják kizártnak, amennyiben az OPEC nem nyitja meg a csapokat. Az OPEC-államok jelenleg napi egymillió hordóval kevesebb olajat termelnek, mint tavaly, miközben a globális szükséglet közel ugyanennyivel növekedett. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) előrejelzései is azt mutatják, hogy az elkövetkezendő években továbbra is magasan maradhatnak az energiaárak, mivel a kínálat továbbra is szűkös lesz, miközben a kereslet évente 1-2 százalékkal is növekedhet. Éppen ezért a világ szeme most az OPEC-en kívül lévő országokon van. A Financial Times adatsora szerint az előttünk álló öt esztendőben Brazília, Oroszország, Kanada és Kazahsztán olajkitermelése bővül majd a legdinamikusabban, miközben visszaesést jósolnak az amerikai, a mexikói, a norvégiai és a brit kutak esetében. A világgazdasági fellendüléssel járó energiaszükséglet emelkedésével az OPEC valószínűleg mégis a többlettermelés mellett dönthet – írja az Economist –, mert senkinek sem lehet érdeke a gazdasági növekedés lefékezése, amely hosszú távon az olaj iránti kereslet csökkenésébe torkollana. Az OPEC-tagállamok most naponta hárommillió hordónyi pluszkapacitással rendelkeznek, így nagy valószínűséggel a csapok megnyitása mellett dönthetnek – spekulál a brit lap, amely keserűen vonja le a tanulságot: az olajkartell még mindig kiszámíthatóbb, mint a hurrikánok vagy a közel-keleti politikai klíma.
Robert C. Castel: Ha zsidókról van szó, akkor mindent lehet
