Emlékeikről és e jelenségről beszélgettünk Sárközi Mátyással, Molnár Ferenc Angliában élő unokájával, Törőcsik Marival, aki a könyv máig legnépszerűbb filmváltozatában szerepelt, Kúnos László könyvkiadó-igazgatóval, aki a regény angol és német nyelvű változatainak a megjelentetéséről gondoskodik, Léner Péter színházigazgatóval, aki tizenöt éve tartja színpadon az elbeszélés dramatizált változatát, valamint Szanyi Péterrel, akinek a szoborkompozíciója ércnél maradandóbban hirdeti majd a történet állítólagos színhelyén, hogy a magyarok mégiscsak becsülik az egyik legismertebb magyar irodalmi alkotást.
A hetvenesztendős Sárközi Mátyás saját emlékei szerint nyolc-kilenc éves lehetett, amikor először olvasta A Pál utcai fiúkat.
– Mivel már akkor is eléggé szentimentális voltam, én bizony megsirattam a kis Nemecseket – mondja. Akkor még nem tudta, hogy komoly felnőttek is meg szokták beszélni egymás közt, hogy ki mikor sírt a könyv olvasása közben. Akkor-e, amikor szegény Nemecsek nyakig merül a vízbe, vagy amikor hősi halált hal.
– Be kell vallanom, akkor is elérzékenyültem, amikor tizenöt évvel ezelőtt megnéztem Fábri Zoltán filmjét Budán, az Ugocsa moziban.
Érdekes módon annak ellenére, hogy angol gyerekszínészek játszottak benne, Angliában nem vetítették A Pál utcai fiúk 1968-as filmváltozatát. Sárközi Mátyás szerint a producer valamilyen formai hibát követett el, amikor a forgalmazási szerződést megkötötték, és emiatt az angliai mozik nem játszhatták a koprodukcióban készült filmet.
Amelyet szinte ugyanolyan lelkesen fogadott a világ, mint a XX. század első évtizedeiben magát a könyvet. A Fábri Zoltán rendezte mozifilm magyar közreműködőit – szomorú tény – ma már nem lehet szóra bírni, de a fiatal fejjel a történet főhősének, Nemecsek Ernőnek a szegény, megtört édesanyját eljátszó Törőcsik Marit igen.
*
– Tudom, hogy fiatalon is meg lehet halni, de hetvenkét évesen, bizony, szembe kell néznie az embernek azzal, hogy voltaképpen leélte az életét – mondja Törőcsik Mari, a harminckilenc esztendővel ezelőtti forgatás egyetlen felnőtt túlélőjeként. Aztán arról kezd mesélni, ami számára a legemlékezetesebb volt A Pál utcai fiúk felvételei alkalmával.
– Csodáltam, hogy Fábri Zoltán milyen jól kezeli a fiúkat. Persze csodáltam a Pál utcaiakat és a vörös ingeseket játszó angol gyerekszínészeket is. Remekül válogatták össze őket. És van egy nagy büszkeségem is A Pál utcai fiúkkal kapcsolatban. Én ugyan soha nem értettem ezzel egyet, korábban, ha külföldi színészekkel játszottam, igyekeztem ragaszkodni hozzá, hogy mindenki a saját anyanyelvén mondja a szövegét – így ugyanis sokkal könnyebb szinkronizálni az egész filmet –, de ezúttal a koprodukciós partner kikötötte, hogy mindenkinek angolul kell beszélnie. A magyar közreműködők nagyrészt tudtak angolul, én egy szót sem. Ennek ellenére, amikor Fábri Zoltán hazajött Londonból az utószinkron-munkálatok után, azt mondta, Mari, csak téged tudtak teljes egészében könnyedén szinkronizálni. No igen, mert én leültem a Nemecsek Ernőt játszó fiúval, Anthony Kemppel, és megtanultam vele a szöveget. Addig ismételtette velem filmbéli gyermekem a helyes kiejtést, amíg hibátlanul nem mondtam az angol szövegemet. Nagy bánatom, hogy amikor az egyik televíziós társaság – meglepetésként – magyarországi találkozást szervezett számomra az immár felnőtt „Nemecsekkel”, azaz Anthony Kemppel, levert a lábamról valami rövid ideig tartó, de ronda fertőző betegség, és nem tudtam találkozni a „fiammal”. Utólag aztán, a televízió előtt ülve, örömmel nyugtáztam, hogy Anthony Kemp is úgy emlékszik a forgatásra, mint én: Fábri Zoltán munka közben úgy bánt velük, a gyerekszereplőkkel, mondta, mint a felnőttekkel.
– Hamvas lányszerepek után nem lehetett könnyű magára öltenie a kamasz fiát elveszítő józsefvárosi szegény asszony alakját…
– Mindig gond nélkül vállaltam koromnál idősebb szerepeket, az első „fiam” Balázsovits Lajos volt. A hetvenedik születésnapomon az volt a kollégáim által előkészített egyik meglepetés, hogy körém gyűjtötték az összes színpadi gyerekemet és unokámat, Blaskó Pétert, Molnár Piroskát… Rengetegen voltak, pedig nem is tudott eljönni mindegyik. Engem soha nem érdekelt az általam alakított személy kora, csak arra vigyáztam, hogy karakterszerepeket is játsszak, kis szerepeket is. Fábri Zoltán felkérésére – a Körhinta után – egyébként is elmentem volna háttal is statisztálni. Jellemző volt a munkamódszerére, hogy amikor igent mondtam A Pál utcai fiúk anyaszerepére, másnap felhívott a gyártásvezetője, hogy a rendező úr kéri, menjek ki próbafelvételre.
– Mikor olvasta a könyvet először?
– Még gyerekként, és csak arra emlékszem, hogy nagyon szerettem. Olyan ember vagyok, akinek kidobja a memóriája azt, amire nincs szüksége. Csak a lényegi dolgokra emlékszem. A Pál utcai fiúkat is azért „raktároztam el”, mert lényeges dolgokról szól. Az is benne van, hogy milyen hatalmas szerepe van az életünkben az egymás iránt tanúsított türelemnek. Isten őrizzen, hogy A Pál utcai fiúkat levegyék a kötelező olvasmányok listájáról! Az ifjúság szeret lázadozni, kibújni a kötelezettségek alól. Emlékszem, egyszer a lányom azzal jött haza az iskolából, hogy az osztálytársaival arról beszélgettek, nem Petőfi-verseket olvasnak ezután, hanem Pilinszky-verseket. Pilinszky a kor költője, nem a XIX. század poétája. Erre én gyorsan előkerestem Pilinszky Jánosnak azokat a prózai írásait, amelyekben Petőfit méltatja: mutassa meg a diáktársainak, milyen nagyra tartotta a szerintük korszerűtlen költőt XX. századi modern kollégája. Remélhetőleg A Pál utcai fiúk kortól és évszámoktól független értékeire is felhívja majd valaki az SMS-ekben háborgó diákok figyelmét. Erre is jó, hogy a regény születése után száz évvel téma lett Molnár Ferenc és az ő erkölcsi alapértékeket szórakoztató formában, könnyedén megjelenítő írásművészete.
Sárközi Mátyás arra is büszke, hogy a nagyapja A Pál utcai fiúknak köszönhetően két kifejezéssel gazdagította a magyar nyelvet: – Ha azt mondjuk, gittegylet, az mindenki számára azt jelenti, hogy valamilyen jelentéktelen társulásról van szó. De a „rágja a gittet” kifejezés is belekerült a magyar nyelv értelmező szótárába, az érdektelen, eredménytelen tárgyalásokat ma is ezzel a két szóval lehet a legpontosabban megjelölni.
– Molnár Ferenc irodalmi szintre emelte a világvárossá növő Pest utcáinak a nyelvét. Vajon honnan szerezte az ehhez a mutatványhoz nélkülözhetetlen ismereteket az a fiatalember – kérdezem az unokát, aki könyvet is írt a nagyapjáról –, aki kávéházakban, szerkesztőségekben, írók, költők, hírlapírók, színészek társaságában töltötte napjait?
– És olykor napokig bolyongott a vurstliban… Egyik híres mondása volt Molnár Ferencnek, hogy ha az ember témahiányban szenved, menjen el a Józsefvárosba, ott az utcán hever a megírnivaló. Nyitott szemmel és füllel járt a világban, a gyermekek nyelvét is jól ismerte. Tudta, hogy az olyan fiú, mint Csónakos, nem szólíthatja másként a társait, csak apuskámnak.
– Személyesen soha nem találkozott egymással nagyapa és unoka. Pedig találkozhattak volna.
– Molnár Ferenc 1937 szeptemberében járt utoljára Budapesten, én igazán mindent megtettem, hogy megismerhessük egymást, két hónappal korábban, már júliusban világra jöttem – meséli Sárközi Mátyás. – Nagyapám azonban annyira el volt foglalva, vagy olyan rideg viszony volt közte s a családja között, hogy engem, az újszülöttet, nem akart látni. Ennek – és a róla szóló legendák – ellenére Molnár Ferenc műveinek nagy tisztelője s lelkes propagátora vagyok.
– Ma már nem is tudja az ember, hogy a rettenetesen mulatságos és mulatságosan rettenetes molnáriádák közül melyik hihető.
– Például az, amelyik azt beszéli el, hogy éppen abban az évben, amikor A Pál utcai fiúkat a New York kávéház márványasztalánál írta, miért vált végképp reménytelenné a nagyanyámmal, Vészi Margittal kötött házassága. A két teljesen különböző karakter egybekelését dédnagyapám, Vészi József erősen ellenezte, Molnár Ferenc mégis elvette főszerkesztőjének a legidősebb, eszes, világot járt és kibírhatatlan lányát, akinek egyébként Ady Endre is udvarolgatott. Nagyanyámat Molnár Ferenc jellemezte a legtalálóbban: Margit mindig mindenkinél mindent jobban tud, de azonkívül semmit. A történethez persze az is hozzátartozott, hogy Molnár Ferenc házasemberként sem szokott le arról, hogy napjai nagyobb részét kávéházakban töltse, italozott is, mint rendesen. Ha rossz kedve volt, nagy veszekedéseket rendezett, nagyanyámmal folytatott heves vitáik időnként a tettlegességig fajultak. Emiatt azután Vészi Margit, még mielőtt édesanyám megszületett volna, visszaköltözött a szüleihez. Molnár pedig, akinek pénzre volt szüksége, hozzáfogott, hogy folytatásokban megírja A Pál utcai fiúkat. Volt egy kis budapesti folyóirat, ma úgy mondanánk, a tinédzser korosztály lapja, Molnár egykori tanára szerkesztette, ő rendelt meg az akkor már híres szerzőtől egy ifjúsági regényt. Mondják, a hivatalsegéd laponként kapkodta ki a kéziratot Molnár kezéből, és szaladt vele szélsebesen a szerkesztőségbe…
– Annak ellenére, hogy egy ifjúsági folyóiratban jelent meg először, egyre többen kételkednek benne, hogy A Pál utcai fiúk ifjúsági regény. A felnőttek mintha jobban értékelnék…
– Mert felnőtt fejjel olvasva is jó regénynek tartják. Talán az a ma már kissé ódivatúnak tűnő erkölcsi üzenete fogja meg a felnőtteket, amely egyre jobban hiányzik elvadult, nagy lövészárokká vált életünkből, hogy tudniillik a játékszabályokat be kell tartani.
– Feltehetően ez az üzenet érinti meg azokat az idegeneket is, akik Magyarországon nem a fütyülős barackot, hanem A Pál utcai fiúk világnyelveken is megvásárolható köteteit keresik. A Corvina kiadványait.
– A Corvina idegen nyelvű könyveit elsősorban azoknak szánjuk – mondja a kiadó igazgatója, Kúnos László –, akik Magyarországon akarnak idegen nyelven megjelentett magyar irodalmat vásárolni. A turistáknak, a hazánkban élő külföldi munkavállalóknak vagy azoknak a honfitársainknak, akik másokkal is szeretnék megismertetni a magyar kultúrát. Kiadónk alapelve, hogy azokat a vitathatatlan értékeket, főleg klasszikus műveket kell forgalomban tartani, amelyekről azt tartjuk, belőlük és általuk lehet a legjobban megismerni hazánkat, a magyarokat. A kiadó véleménye szerint három ilyen alapmű van: Madách Imre Az ember tragédiája, Gárdonyi Géza Egri csillagok, Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk. Szerény példányszámban adjuk ki őket, ezer-ezerötszáz példányban, másfél, két esztendő kell hozzá, hogy a könyvkereskedők eladják őket. Akkor ismét kibocsátunk ezer-ezerötszáz példányt, és ez így meg tíz-tizenöt éve.
– Hogyan tudja a kiadó befolyásolni, hogy pontos, ugyanakkor korszerű fordítások szülessenek? Hogyan lehet lefordítani az 1900-as évek elejének pesti szlengjét, diáknyelvét? Az einstandot maga Molnár Ferenc írja körül. („Mikor valamelyik erősebb fiú golyózni, tollazni vagy szentjánoskenyérmagba… játszani lát magánál gyöngébbet, s a játékot el akarja venni tőle, akkor azt mondja: einstand. Ez a csúf német szó azt jelenti, hogy az erős fiú hadizsákmánynak nyilvánítja a golyót, s aki ellenállni merészel, azzal szemben erőszakot fog használni. Az einstand tehát hadüzenet is…”) De mi történik a többi sajátos kifejezéssel?
– Azt a hatást kell megteremteni más nyelveken, mint amilyet a XX. század elején keltettek az argóként használt német kifejezések a pesti emberekben. Egyszerre kell a stílusra, a korra s az érthetőségre is ügyelnie a műfordítónak. Szerintem a piacon levő német és angol nyelvű regény mind a három követelménynek megfelel, legalábbis a visszajelzésekből erre lehet következtetni. Egyet szeretnék kiemelni közülük, az Angliában élő Szirtes György által felújított angol kiadás után nem sokkal kaptam egy levelet a szigetországból. Egy családapa küldte, akinek véletlenül került a kiadványunk a kezébe, két kisgyermekének olvasta fel A Pál utcai fiúkat. Elragadtatottan írta, hogy szerinte ez a könyv éppen azt a szellemiséget jeleníti meg, amelyet ő oly nagyon hiányol mai életünkből. Nemcsak azt jelezte ez a levél a kiadó számára, hogy élő közegben milyen hatást válthat ki a regény, de megerősített bennünket az idegen nyelvű változat érvényességében is. Mellesleg szólván ugyanez az olvasónk a leveléhez rövid listát is mellékelt arról, hogy milyen apróbb hibákat – többnyire nyomdahibákat – talált az angol változatban. Ezeket persze gyorsan ki is javítottuk.
– A magyar mítoszokat kötelességünk életben tartani – ezt vallja annak a fővárosi színháznak a vezetősége, amelyik másfél évtizede játssza a regény dramatizált változatát. – A Pál utcai fiúk is nemzeti mítoszaink közé tartozik – mondja Léner Péter, a József Attila Színház igazgatója. – Ennek bizonysága, hogy száz év óta ugyanazt jelenti az olvasónak: remek történetet érvényes morális tanulsággal. A József Attila Színház a család színháza, tehát olyan repertoárt igyekszik kialakítani, amely a család több nemzedékéhez szól, a szülőkhöz, a nagyszülőkhöz és a gyermekekhez is. Szerencsés választás esetén mind a három generáció jegyet válthat ugyanarra az előadásra, erre a legjobb példa A Pál utcai fiúk. Majd húsz esztendővel ezelőtt a színművészeti főiskolán tanító Ádám Ottónak jutott eszébe, hogy az egyik végzős növendékének, Tasnádi Csabának A Pál utcai fiúk legyen a vizsgarendezése. Engem is ő beszélt rá, hogy – tekintettel a színház igen erős női csapatára – fiatal színésznők közreműködésével állítsuk színre A Pál utcai fiúkat. A tizenöt évvel ezelőtti premieren Fehér Anna, Hegyi Barbara, Kocsis Judit játszotta a főbb szerepeket, Nemecseket Ivancsics Ilona alakította. Sikeres előadás lett belőle. Azóta már a harmadik generáció tartja műsoron a darabot, az eredeti társaságból csak a Nemecsek szüleit játszó Szabó Éva és Láng József, a Janó szerepében fellépő Turgonyi Pál és a Rácz tanár urat alakító Katona János maradt meg mind a mai napig. A gyermek nézők nagyobbrészt iskolai szervezésben látogatják az előadást, vidékről is sokan jönnek kifejezetten A Pál utcai fiúk kedvéért Budapestre. De nem jelentéktelen az előadás pénztári forgalma sem, a pénztárnál a szülők, nagyszülők váltanak jegyet. Azok a társadalmi feszültségek azonban, amelyek szétzilálják az életünket, és amelyek erősen hatnak a családokra, az iskolai közösségekre, a 2006–2007-es színházi évadon is nyomot hagytak, még A Pál utcai fiúkból sem lett minden esetben telt házas előadás. Ez persze érzékenyen érinti színházunkat, noha A Pál utcai fiúk nem „bevételes” darab. Sok a szereplője, nem lehet magas helyárral játszani, ez az a produkció, amely épp hogy eltartja magát. Ha a színház közönségszervezői azt mondják, csökken az érdeklődés iránta, vagy ha úgy elkopnak az előadás díszletei és jelmezei, hogy egyre szűkösebb anyagi lehetőségeink miatt nem tudjuk karbantartani és felújítani őket, le kell vennünk a színről.
– Jó magyar szokás szerint a centenáriumi évforduló elmúltával Pesten, a történet eredeti helyszíneinek a közelében szobrot állítanak A Pál utcai fiúknak. Azaz nem is szobrot, hanem szoborcsoportot.
– Az volt a feladat – mondja Szanyi Péter szobrászművész, aki megnyerte a Budapest Galérián keresztül kiírt fővárosi pályázatot –, hogy készítsünk zsánerszobrot A Pál utcai fiúk alapján. Három lehetséges helyszínt jelöltek meg, az egyik a Práter utcai általános iskola előtti terület volt, én ezt választottam. Igyekeztem a regényből olyan jelenetet kiemelni, ami illik ehhez az első pillantásra szoborállításra alkalmatlan helyhez: az einstandot. Különben is, szerintem a történetnek ez az a sarkalatos pontja, ahol először felszikrázik a feszültség a Pál utcaiak és a vörös ingesek között. Három Pál utcai fiút jelenítek meg: Nemecseket, egy úgynevezett úri fiút, aki szurkol neki, meg egy kis kövér gyereket. Természetesen ott vannak mellettük (fölöttük?) a Pásztorok is, két nagyfiú a vörös ingesek csapatából. A jelenet ma is játszódhatna, kirajzanak az iskolából a gyerekek, a kapu melletti falat támasztja az egyik Pásztor, mellette a másik, ők ketten egymással vannak elfoglalva. De azért fél szemmel figyelik, hogy mit csinálnak a kisebbek. Mellettük iskolatáskák, füzetkötegek, az egyik Pál utcai guggol, Nemecsek játékát figyeli, a másik a térdére támaszkodik, úgy kibicel. De látni rajta, hogy már érzi a Pásztorok irányából érkező fenyegetést. Életnagyságú körplasztika mind az öt figura. Mindegyik fiú határozott karakter, de nem érdemes az eredetijüket keresni. Megformálásukkor sok minden befolyásolt, Fábri Zoltán filmje is, a családomban élő hasonló korú fiúgyermekek is, A Pál utcai fiúkkal kapcsolatos első emlékeim is.
– Nem félti már jó előre a kedves kompozíciót a szoborrongálóktól, a fémgyűjtőktől, a képzőművészeti alkotásokkal hadilábon álló ifjúságtól?
– A gyerekek nyilván használni fogják az iskolakapu melletti bronzalakokat. Ráülnek majd Nemecsek hátára vagy a másik két Pál utcai fiúéra, ez nem baj. Számítani lehet a rongálókra is, de ez nem csak erre a szoborra vonatkozik. Soktonnás, bronzból, vasból készült művek is váltak már fémgyűjtők vagy lelkiismeretlen rongálók áldozataivá! A járószinten álló utcai szobor különösen veszélyeztetett. Az utcaszakaszt térfigyelő kamera őrzi majd, és a szoboregyüttesre irányított esti világítás is nyújt némi védelmet. A Pál utcai kompozíció öntvénynegatívjait gondosan őrzöm, hogy bármikor javítani lehessen a bronzalakokat. Újraöntésük sem elképzelhetetlen, de remélem, erre soha nem lesz szükség. Bízom benne, hogy a magukénak érzik majd az emberek a Práter utcai Pál utcaiakat, és vigyáznak rájuk.
Magyar Péter
Magyar Péter gyurcsányi mélységbe zuhant a felelőtlensége miatt
