A virtus

Szolgáltatás és hatóság közt alapvető a különbség. Az egyik a fogyasztóért, a megrendelőért, illetve a szolgáltatást igénybe vevőért van. A másik, hogy a törvényeket, szabályokat betartassa a törvény útjáról szívesen elcsángáló állampolgárokkal. E két dolog azonban nálunk ötven éve kevereg. A hivatal és hatóság szeret főhatóságként, sőt atyaistenként működni, a szolgáltatók pedig tudomást sem vesznek arról, hogy Gyurcsány Ferenc szerint itt piaci alapon működnek a vállalkozások, és amelyik nem jár a lakosság kedvében, azt faképnél hagyják, hogy felkopjon az álla. Ennek teljesen ellentmond a MÁV, a BKV, a Magyar Posta, a Gázművek vagy a megaplázák munkastílusa, illetve működése. Amennyiben pedig egy szolgáltató monopolhelyzetben van – próbáljon valaki alternatív villamoson utazni a Körúton –, azt tesz, amit akar, úgy pöffeszkedik és tart be a fogyasztónak, ahogyan azt kénye-kedve tartja.
Az emberi tényező. Mindig ez a gyarló faktor. A robotpilóta nem mobiltelefonál, nem gyújt rá, nem hallgat fejhallgatóval zenét, nem dob be két felest az athéni út előtt, nem csipkedi az utaskísérők fenekét, de régen látott katonatársával sem társalog a pilótafülkében, fél kezével élénken gesztikulálva. Sajnos az emberi tényezőre mindez nem érvényes. Az emberi tényező felnéz a magasba, és azt mondja: A képviselők tilos helyen fújják a füstöt, számla nélkül jutnak pénzekhez, a népszavazást szétbeszélték, a rendőrök nem kötik be magukat vezetés közben, az orvosok élen járnak a dohányzásban, amit a kormány megígér, abból egy szó sem igaz, adócsökkentés helyett -emelés, uniós bérek helyett befagyasztás, munkahelyek helyett elbocsátások. Miért kellene betartani bármiféle szabályt, törvényt? – gondolja az emberi tényező, hiszen odafenn sem tartanak be semmit. Ez aztán össznemzeti társasjátékká nőtte ki magát, magyaros virtussá: ki viszi tökélyre a szabályszegést?
Ha igaz – és a tanúknak mi érdekük fűződne a hazugsághoz – annak a villamosnak a vezetője, aki a kocsija mellett vonszolta az idős nőt, azért nem hallotta a vészcsengőt, mert fülhallgatóval zenét hallgatott. Vagy rádiót, a lényeg szempontjából mindegy. A hölgy meghalt, a hozzátartozó pereli a BKV-t. Magánügye. Az azonban nem magánügy, hogy a nyilvánosság előtt miként kenik, kenegetik az ügyet. Egy ilyen idős nő miért száll villamosra? Úgy van, negyvenen túl, aki még nem fekszik a koporsóban, gubbaszszon a kemencén, és forgassa a Bibliát. Micsoda sugallat ez? Esetleg megszédült, meleg volt. Esetleg minek ebből ekkora ügyet kavarni? Van a BKV-nak elég. Egyesek a mama halálán akarnak meggazdagodni.
Csupa okos, higgadt, politikailag korrekt, azaz hazug és álságos érv. Valahogy a fogyasztó, az alany mindig hibás. Ha a kedves vevő reklamál, valószínűleg részeg, alkoholos befolyásolás alatt állt, agresszív, bedrogozott, arrogánsan, flegmán viselkedett, sértegette a pénztárost, raktárost, magtárost, villamosvezetőt, ellenőrt, eladót, sofőrt, portást, recepcióst, asszisztenst, személyzetet.
Nem az a kérdés, hogy mit keres egy nyolcvanéves nő a villamoson, hanem az, hogy milyen alapon van fülhallgató a villamos vezetőjén munka közben (ha tényleg igazat mondanak a tanúk)? Hát virtusalapon. Virtusból mobiltelefonálunk a kórházban, Operában, repülőn, fürdünk a tilosban, dohányzunk a trolin vezetés közben, egyirányú utcában szembehajtunk a forgalommal, benzinkútnál szivarozunk, temetőben pornófilmet forgatunk, tonnaszám etetünk romlott hússal másokat, és köpünk mindenféle tiltásra.
A virtusnak meg az önműködő ajtó szab határokat.