Visszaesett a kis- és középvállalkozások (kkv) termelése az év második negyedében – áll a Volksbank Magyarország Zrt. és az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáselemzési Intézet tegnap publikált közös felmérésében. A termelés visszaesését a tanulmány a belföldi kereslet csökkenésével indokolja. A 302 fős mintán alapuló kutatás szerint a kkv-k egyfelől a termelés további visszaesésére számítanak, s az év eleji üzleti helyzetnél is borúsabban ítélik meg kilátásaikat, másrészt viszont enyhe optimizmus mutatkozik a létszám és a kapacitások javuló kihasználása, valamint a jövedelmezőség kapcsán. A magasabb jövedelmet a vállalatok zöme nem áremeléssel, hanem hatékonyságjavulással kívánja elérni.
A megkérdezettek 45 százaléka nem kíván változtatni árain, 28 százalékuk az inflációnak megfelelő áremelést hajtana végre, 20 százalékuk pedig az infláció alatt emelne. A drágítást kilátásba helyezők többsége egyébként a szolgáltatási szektorból került ki. A visszaesés mellett a vállalkozások legnagyobb gondként továbbra is az adminisztrációs terhekre tekintenek. Ezek időigénye a tapasztalatok szerint tovább nőtt: míg tavaly havonta átlagosan 51 órát vett igénybe ez az elfoglaltság, addig idén 14 órával többet, 65-öt. A legnagyobb ilyen jellegű tehernek a cégek a kötelező statisztikaiadat-szolgáltatást tartják, ám hasonló az említési arány a munkabérekhez kapcsolódó járulékok fizetése, illetve annak dokumentálása, és a mérleg készítése esetén is. A tanulmány szerint a kkv-k konjunktúraindexe a 2006. októberi szintre esett vissza.
Tajvan először telepített amerikai rakétákat nyílt hadgyakorlaton
