Szélsőséges játék, közepes eredmény

A 2005. decemberi szentpétervári női kézilabda-világbajnokság dobogója így festett: 1. Oroszország, 2. Románia, 3. Magyarország. A 2007. augusztusi, győri székhelyű Pannon Kupáé pedig így: 1. Oroszország, 2. Magyarország, 3. Románia. Egy hajszálon, azaz sportosabb mértékegységgel mérve egyetlen gólon vagy pár másodpercen múlott, hogy válogatottunk nem lett első. Meg az is, hogy nem lett harmadik. Csütörtökön ugyanis a románokkal, szombaton pedig az oroszokkal játszott egyaránt 32-32-t, miközben pénteken 34-16-ra elnáspángolta a torna negyedik résztvevőjét, az Eb-8., de roppant tartalékos lengyeleket.
A két döntetlen, ha csak a puszta eredményt és az ellenfelet nézzük, egyaránt roppant értékes, de a románokkal és az oroszokkal szembeni meccs hasonlóságai itt véget is érnek. Mert míg előbbiekkel szemben gyakorlatilag végig hátrányból kapaszkodott csapatunk, és az utolsó percben is Pálinger hetesvédése kellett a ,,remihez”, addig a vb-címvédő ellen már nyolc góllal is vezettek a mieink.
Pedig 3-0-s orosz előnnyel, sok bosszantó hibával, túljátszott, túlcicomázott szituációval vagy éppen érthetetlenül egyszerű módon eladott labdával indult a meccs. Ez utóbbiban talán annak is része volt, hogy a két fél színkombinációjában szinte egyforma szerelést viselt, de a folytatásban sem a mezükön változtattak a csapatok, hanem a játékukon. A magyarok hirtelen roppant gyors, és ami még fontosabb, egyszerre virtuóz és pontos kézilabdába kezdtek, átrohantak a „tömbből faragott” orosz védőkön, és szünetben 19-12-re, majd a második félidőben már nyolc góllal is vezettek. A hajrára azonban saját tempójuktól is elfáradtak, miközben a túloldalon a szégyenérzet mellett az is komoly hajtóerő lehetett, hogy Trefilov mester vészjósló tekintettel várta tanítványait – áldozatait – a kispadnál. Ezért vagy azért, de az oroszok egyre feljebb jöttek, és mert a magyarokkal sokadszor fordul elő, hogy utolsó akciójuknál egy pici időhúzásra sincs koncepciójuk, négy másodperccel a vége előtt kiegyenlítettek 32-32-re.
Egyesek azt idézték, hogy a sydneyi olimpiai döntőben hat-, a zágrábi vb-fináléban hét-, ezúttal pedig nyolcgólos előny is kevés volt a győzelemhez, de a két korábbi trauma a mostanival összevethetetlen.
Az egyéni teljesítményeket kiválóan jellemzi, hogy a rendezők nagy gondban voltak, mert a legjobb kapus díja Pálinger Katalint, a legjobb játékosé pedig leginkább Vérten Orsolyáét illette volna – bár az oroszok ellen a hétgólos Szamoránsky is brillírozott –, de a házigazda sohasem lehet túlságosan mohó. Ezért Vérten helyett az orosz Karejeva kapta a kupát, és a pillanatnyi bosszúságon túl abban mindenki egyetértett: a decemberi franciaországi vb-n a szentpétervári és a győri dobogós sorrendet is örömmel fogadnánk.