Tiszai reneszánsz

k ö n y v e s h á z

Ha a határon túli magyar képzőművészetről szó esik, az anyaországi értelmiség színe-java is zavarba jön. Néhány kiemelkedő alkotót talán fel tudunk sorolni az elmúlt nyolcvan–száz évből, főleg erdélyieket meg olyanokat, akik áttelepültek a mai Magyarországra, de hamar megáll a tudomány. Nem csoda, hogy a felvidékiekről és a délvidékiekről, hát még a kárpátaljaiakról alig vannak ismereteink, bármiféle összefoglaló munkát ugyanis elvétve vehetünk a kezünkbe. Ezért hiánypótló vállalkozás Balázs-Arth Valéria lexikona, amely 402 részletes szócikkben bemutatja az 1900 és 2005 között alkotó délvidéki festőket, grafikusokat, illusztrátorokat, szobrászokat, keramikusokat, grafikai formatervezőket, fotográfusokat és díszlettervezőket, valamint művészettörténészeket s művészeti írókat.
A szerző másfél évtizede ír hasonló tárgyú szócikkeket, méghozzá több jelentős magyarországi ismerettár számára. A Délvidéki magyar képzőművészeti lexikon főként a dokumentálás, az összegzés szándékával született meg, és a teljességre való törekvés jellemzi. Igaz, félszáz alkotó adathiány és sikertelen kapcsolatfelvétel miatt kimaradt a kötetből, de mivel nyolcszor annyian szerepelnek benne, kijelenthetjük: a hajdani délmagyar terrénum elmúlt évszázadbeli képzőművészetéről hiteles képet kapunk.
S hogy mit jelent a szerző-szerkesztő számára a Délvidék? A történelmi magyar hon első világháború után leválasztott déli-délnyugati részét, amely ma Szerbia, Horvátország és Szlovénia között oszlik meg.
Néhány olyan művész is szerepel a kötetben, aki nem csak vagy nem elsősorban a képzőművészetben jelentős, példa erre a Tisza menti reneszánsz ember, Tari István vagy a világhírű, Magyarkanizsán felcseperedett táncos-koreográfus Nagy József, illetve helyet kapott a lexikonban néhány olyan rendező, mint a nemzetközi szinten is elismert újvidéki Vicsek Károly, aki filmeket készített délvidéki magyar képzőművészekről.
Száz meg száz mestermunka között rácsodálkozhatunk – önkényesen válogatva – a szinte egész Bácskát belakó Balázs G. Árpád festményeire, a szabadkai Nemes Fekete Edit megkapóan szép kerámiáira, a szabácsi-kanizsai Dobó Tihamér letaglózó erejű grafikáira, az újvidéki Brezsán Gyula míves fotográfiáira, a bácskertesi-palicsi Dudás Antal festőművész sajátosan játékos képi világára, a muravidéki (szlovéniai) Király Ferenc merészen egyéni faszobraira vagy a fiumei születésű és Szabadkán révbe ért Farkas Béla ragyogó festészetére.
Óriási erénye a kötetnek, hogy az eredeti stílusú naiv festők hasonló súllyal szerepelnek benne, mint az alternatív művészvilág jelesei. Lapunk olvasói ismerősként üdvözölhetik a nagybecskereki-újvidéki illetőségű Léphaft Pált, az első osztályú karikaturistát, ugyanakkor – valljuk meg – a legtöbben valószínűleg itt látnak először alkotást a tíz éve elhunyt szlovéniai, közelebbről lendvai Gálics Istvántól, akinek világraszóló fametszetei még Japánban is díjakat kaptak.
Egyetlen hibát találtam, amennyiben ezt annak lehet nevezni: egy-egy alkotónál olyan fénykép került be, amely nem a legmeggyőzőbb munkáit mutatja. Ugyanakkor a kötet kiállítása magas színvonalú. A szerzőnek és munkatársainak köszönhetően pedig könnyen beláthatjuk: a néhány százezres délvidéki magyarság az elmúlt évszázadban olyan nívójú képzőművészetet produkált, hogy az többmilliós lélekszámú nemzettől sem lenne kis teljesítmény.
(Balázs-Arth Valéria: Délvidéki magyar képzőművészeti lexikon. Timp Kiadó, Budapest, 2007. Ára: 11 990 forint)