Vízibiciklivel Riga falai körül

Három, egymástól teljesen különböző, csodálatos ország, mégis egyként kezeli őket a világ: Litvánia, Lettország és Észtország. Lakóik nem is szeretik az összemosást, bár nem reagálnak annyira ingerülten a Baltikum és a balti államok kifejezésekre, mint mi Budapest és Bukarest összekeverésére. Sajnos ennek az utazásnak is az a fő tapasztalata, hogy a mi Budapestünk behozhatatlanul lemaradt az európai versenyben. A szovjet iga alól alig másfél évtizede felszabadult országok fővárosait gyönyörűen rendbe hozták, az emberek pedig példátlanul kedvesek.

Amagyar főváros az egyetlen a világon, ahol alig vannak fák az utcákon. E kijelentés szinte minden külföldi utazás alkalmával elhangzik baráti társaságunkban, legutoljára a Baltikumban állapítottuk meg ezt a tényt. Vilniusban, Rigában és Tallinnban csak a legszűkebben vett belvárosban nem ültettek fákat az utcák szélére, például a sétálóutcákon vagy a kanyargós, szűk sikátorokban. A városokban egymást érik a terek és a parkok. Rigában a régi városfal mentén húzódó vizesárkot sem tüntették el: meghagyták vizesároknak, a partját parkosították, és pihenőhelyeket építettek. Az egykori vizesárkot bérelhető vízibiciklivel vagy hajóval bárki végigjárhatja.
A három országot érdemes egyszerre megnézni, részint, mert ahhoz elég messze vannak, hogy külön-külön utazzunk el mindhárom helyre, másrészt pedig így sokkal nyilvánvalóbbá válik a különbség a három ország és fővárosaik között. Természetesen vannak hasonlóságok is: a rendben tartott, tiszta városok, a felújított vagy felújítás alatt álló fővárosok, tiszta, kulturált, működő tömegközlekedés, a remek konyha és a kedves, több nyelven beszélő helyiek. Hasonlít az időjárás is – mármint annak kiszámíthatatlansága.
Vilniusban a nyár közepén pulóvert kellett vásárolnunk, mert a hátizsákban lévő kettő nem volt elég, Tallinnban egy héttel később rövid ujjúban is melegünk volt.
Litvánia és Lettország nyelve nagyon hasonlít egymásra, az észteké pedig talán a miénkre, lévén ők is a finnugor népcsaládhoz tartoznak.
Litvániában ottjártunkkor a változás volt a legjellemzőbb: szinte nem találtunk olyan utcát, ami ne lett volna feltúrva, és rengeteg a felállványozott épület is. Vilniusban a leggyakoribb tömegközlekedési eszköz a trolibusz, ennyi áramszedő valószínűleg sehol nincs a világon. És mindenki mosolyog, mindenki kedves, mindenki segítőkész: a trolibusz vezetője, a recepciós a szálláson, a felszolgáló az étteremben, a helyi buszpályaudvaron a pénztáros, az eladó a pulóverboltban, a kalauz a vonaton. Megdöbbentő, de úgy tűnik: a litván szolgáltatóiparban dolgozók szolgáltatnak, a vendéget, ügyfelet, utast, vevőt ennek megfelelően tisztelik is. Rigában ez már nem volt ilyen feltűnő, de valószínűleg azért, mert addigra ezt tűnt a normális viselkedésnek. Litvániában a vonatokon harmadosztályú kocsi is van. Ez viszont tisztább, kulturáltabb, mint Magyarországon bármelyik másodosztályú vagon, bár a fűtést akkor sem kapcsolták be, amikor 15 fokra csökkent a hőmérséklet a kocsiban.
Kulturális értékeikre vigyáznak, a lerombolt épületeket most, a szabadság elnyerése után, ha kell, újra felépítik. Ilyen például a Vilniustól 30 kilométernyire lévő Trakaiban a Szigetvár. Az üdülőtelepülés egy tó partján fekszik, ennek egy szigetén nemrégiben húzták fel újra a Szigetvárat. Nyaranta koncerteket, színházi előadásokat tartanak itt, illetve a környékbeli házasulandók is itt készíttetik el esküvői képeiket. Az aktív pihenés Trakaiban a legegyszerűbb: vitorlás, kenu, kerékpár egyaránt bérelhető a tóparton.
A litván konyha remekeit mindenképpen meg kell kóstolni: a céklaleves annyira finom volt, hogy emiatt szakácskönyvet vásároltunk Vilniusban. Legkedveltebb fűszerük a kapor (a letteknek is), ezt szinte minden ételhez használják, ami furcsa, de nagyon finom.
Riga nagyon más: profi. A lettek valamit nagyon jól csináltak a Szovjetunióból való kiválás óta. Valutájuk, a lat 380 forintot ér, fővárosuk belvárosa lényegében teljesen fel van újítva. Ez utóbbival persze jóval kevesebb feladatuk volt, mint a vilniusiaknak, Riga belvárosa ugyanis lényegében változás nélkül megőrizte egységes, eredeti középkori városképét. Épületeinek többsége klasszicista, de van egy szecessziós negyed is. A halpiacon érdemes megkérdezni minden termékről, hogy pontosan mi az. E sorok szerzője egy finomnak tűnő, füstölt cafatról például ránézésre azt gondolta, hogy lazachús, és csak a vásárlás után derült ki, hogy a hal zsíros része, lényegében a hája volt. Ezt is érdemes megvásárolni, Rigától 15 kilométernyire a tengerparton lehet vele sirályokat etetni és közben látványos fotókat készíteni a rajokban repülő madarakról.
Tallinn óvárosa hangulatában egy kicsit Szentendrére emlékeztet: szűk, kanyargós utcák. Az épületek a középkort idézik, ottjártunkkor éppen Hanza-fesztivált tartottak várjátékokkal, jelmezes felvonulásokkal, fantasztikus hangulattal. A kirándulókkal itt bánnak a legjobban. Egy csoportnyi fiatal például egy sátorba kitelepülve mindenben segít: szállást találni, taxit hívni, jegyet rendelni, mindezt ingyen. Ők alternatív városnézést is javasolnak: elkísérik az érdeklődőket olyan helyekre, ahol turista alig fordul meg. A fiatalokkal egynapos kerékpáros túrát is tehetünk.
Észtországban egy-kétféle olyan sör létezik, amit gyárban készítenek. Az éttermek, kocsmák mindegyike saját magának főzi a sört, így ahány helyre beülünk, annyifélét ihatunk. Az Olde Hansa étterem mézes barna söre miatt valószínűleg a szilveszter éjszakát is ebben a városban töltjük el.