Vlagyimir Putyin aranyszárnyai

Az elmúlt hónapokban az orosz vezetés számtalan olyan kijelentést tett, és haderejével olyan demonstrációnak is beillő manővereket hajtatott végre, hogy sok nyugati megfigyelő a hidegháború kiújulásának lehetőségéről beszélt. Akármilyen szerepet is szán Vlagyimir Putyin a védelmi szektornak Oroszország tekintélyének helyreállításában, egy biztos: a héten az orosz repülőgép- és hadiipar a MAKS 2007 kiállításon ország-világ előtt bizonyította képességeit.

Egykor a Szovjetunió több ezer titkos városának egyike volt a Zsukovszkij légibázis, amely a vörös birodalom légierejének kísérleti központjaként működött. Bár a Kreml már érezhetően visszavett a kilencvenes évek önfeledt kitárulkozási politikájából, a kiállítás ideje alatt mindenki előtt nyitva állnak a Gromov repülőkísérleti intézet repülőterének (Pentagon-zsargonban: Ramenszkoje) kapui – főleg, ha azok külföldi megrendelők, készpénzben gazdag kínai vagy indiai beszerzők, akiknek dollármilliárdjaiból új élet bontakozhatott ki az iparág szovjet összeomlást követően hátramaradt üszkös romjain.
A siker szimbóluma a Moszkvában máig politikailag befolyásos Szuhoj tervezőiroda Szu–27-es vadászgépcsaládja, amelynek példányaiból Délkelet-Ázsia országai (és újabban a Washingtont fricskázó Venezuela is) figyelemre méltó védelmi képességeket építettek ki az amerikai stratégiai dominancia árnyékában. A típuscsalád legújabb vásárlói közé tartozik Algéria, ami viszont már annak a jele, hogy Moszkva – nyilván számítva az iraki fiaskó miatt nőttön-növő Amerika-ellenességre – visszahódíthatja pozícióit a közel-keleti fegyverpiacon. S hogy az orosz technológia miként faragja az aktuális biztonságpolitika kontúrjait, arra jó példával szolgálnak azok a MiG–29K gépek is, amelyek az indiai haditengerészet jövendő repülőgép-hordozóiról vetítik előre Újdelhi megnövekedett hatalmát – akár globálisan is. A feltörekvők speciális fegyverzeti igényeikkel egyébként sem fordulhatnak máshoz a Kremlen kívül, amely óvatos „adagolással” saját gyengeségeinek fedezésére is felhasználja megrendelőit.
Míg az export újjászületést tett lehetővé a szovjet–orosz repülőgép- és hadiipar számára, addig ma már az a kérdés, hogy az orosz állam megnövekedett energia- és pénzpiaci bevételeiből finanszírozva tud-e ismét hírneves cégeinek megbecsült kuncsaftjai közé lépni. Az elnök, akinek politikáját itt a védelmi szektorban mindenki az orosz hatalmi reneszánsszal szinonim fogalomként ismeri el, a MAKS keddi megnyitóján nem hagyott kétséget afelől, hogy a válasz igen.
Elemzők azonban sejtetik, hogy a jelenlegi és jövőbeli orosz erőforrások fényében ez a fegyverkezési konjunktúra már nem fejthet ki olyan közvetlen hatást, mint a szovjet időkben. Helyette arra figyelmeztetnek, hogy a stratégiai nukleáris paritás nehezen kommunikálható (silókban lapuló, vagy tengeralattjárók gyomrában pihenő rakétákra alapozó) törekvése mellett kívánatos a leglátványosabb haderőnem, a légierő fejlesztése is. Talán merész ötlet a Putyin által sokat emlegetett „aszimmetrikus válaszadás” részének tartani, mindenesetre elgondolkodtató, hogy mediatizált világunkban egy-egy, a brit partoknál felbukkanó Tu–95-ös (NATO-zsargonban: Medve) nehézbombázóról szóló híradás nem pótol-e néhány hiányzó rakétát az orosz arzenálban, vagy nem töm-e be néhány milliárd dolláros lyukat a Kreml védelmi büdzséjén.
A légcsavaros Tupoljev mellett egy, az amerikai B–1-esre hajazó Tu–160-as is itt gubbaszt Zsukovszkij betonján, sok tucat korszerűsített vadászbombázóval, Szuhojokkal és MiG–29-esekkel, illetve Kamov és Mil harci és szállító helikopterekkel együtt. Szemközt velük – stílszerűen – pedig nagy békességben azok a gépek álldogálnak, amelyek washingtoni tulajdonosainak szól az utóbbi hónapok putyini kommunikációja. Az amerikai légierő – csakúgy, mint két éve – ezúttal is kitett magáért, és szépszámú küldöttséggel tesz eleget a régi-új rivális meghívásának: vannak itt F–15-ösök és 16-osok éppúgy, mint egy ikonszerű B–52-es, amely szörnyű pusztulást hozott volna erre a vidékre, ha a hidegháború valaha forróra váltott volna. A dinoszauruszkorú bombázó fiatal pilótái akkor még alighanem rajzfilmekkel múlatták az időt, többségük pedig még soha életében nem látott közelről orosz harci technikát. A Moszkva légvédelmi rendszerében minap felavatott, a MAKS 2007-en először kiállított Sz–400-as légvédelmi rakétakomplexum (az Almaz-Antey légvédelmi mamutcég terméke) exportálva könynyen pontot tehet karrierjük végére a jövő egyik még ki sem talált, a demokrácia terjesztéséért vívott háborújában.