Közéleti tematizációk

Igaz, az utóbbi napokban a Fidesz vezetői erőteljesebben hallatták a hangjukat nemzetstratégiai jelentőségű ügyekben, de még mindig elmondható: néhány hónapja nem a jobbközép pártok tematizálnak. Talán túl sommás kijelentés ez, de valljuk meg, az egyébként kétségtelenül helyénvaló és fontos népszavazási kérdéseket leszámítva a médiában vezető témákat vagy a balliberális, vagy a radikális jobboldali erők szállítják, ami a Fideszt és a KDNP-t jórészt eseménykövető kommunikációra sarkallja. Csoóri Sándor nagy ívű augusztusi debreceni vitaindítójában arról értekezett: „Az ellenzék nagy hibája, hogy ebből az óriási változásból csak a szóvivőikkel és két-három emberükkel próbálnak új politikát csinálni, immár hónapok óta.” Csoóri kijelentése csupán azért árnyalandó, mert a Fidesz kommunikációjában azért léteznek proaktív elemek, de ezek főként néhány ismert önkormányzati vezetőnek tudhatók be: például Lázár János hódmezővásárhelyi, Kósa Lajos debreceni és Rogán Antal belvárosi polgármesternek. E politikusi megnyilatkozások azonban korántsem mindig tűnnek összehangoltnak egymással, illetve a pártközponttal és a parlamenti frakcióval. Épp ezért olykor telitalálatnak, olykor melléfogásnak, alkalmanként pedig az önállóságot láttatni hivatott akciónak bizonyulnak.
Mindeközben a radikális jobboldaliak a különböző gárdák megalakításával, a cigány bűnözés jelszavával és egyebekkel erősen nyomulnak a médiában, ami a Jobbiknak országos ismertséget, talán előbb-utóbb népszerűség-növekedést jelenthet, még akkor is, ha a Magyar Gárda ügye már lecsengőben van. Mindazonáltal a kormánykoalíciónak jól jön, hogy újra meg újra olyan kommunikációs offenzívát folytathat, amely nem az ország gazdasági és a polgárok egzisztenciális mélyrepüléséről szól, hanem a fasizmus állítólagos újjáéledéséről.
Nos, a fasizmusnak, helyesebben a nácizmusnak – ezt is dilettáns módon keverik a legendásan mértékadó értelmiségiek – nem kell újjáélednie, ugyanis szélsőjobboldali nézeteket valló hülyegyerekek mindig is léteztek. (Például a rendszerváltozás idején és utána még évekig nem volt teljesen elhanyagolható a szkinhedmozgalom.) Ám azt is látni kell, hogy általában olyan, többnyire műveletlen fiatalokról van szó, akiknek rendezetlen a családi hátterük, illetve kifejezetten rossz a szociális helyzetük. Még azok is kacérkodhatnak radikális, illetve szélsőséges nézetekkel, akik a rendszerváltást – Fábry Sándor szavával – csak módszerváltásként élték meg, és a kommunista rendszer okozta családi traumák okán rendkívül nehezen élik meg a hajdani pártelit tagjainak hatalomátmentését. Ám az ilyenek arányaikban idehaza sincsenek többen, mint Európa bármely részén.
Ám nézzük a másik oldalt! Radikális, illetve szélsőbaloldalinak tekinthetők azok, akik Che Guevara-pólóban grasszálnak, talán nem tudva arról – ha igen, akkor tragikus –, hogy az argentin származású forradalmár a legfőbb felelős az első kubai koncentrációs tábor megnyitásáért. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy néhány hónappal ezelőtt Che Magazin címmel újságot indított a Fiatal Baloldal, vagyis az ifjú magyar szocialista csapat. Évek óta téma, hogy a vörös csillagot rehabilitálni kellene, és tudjuk, jórészt jelentős MSZP-politikusok állnak az akció élén. Miért nem rendezett tüntetést egyik esetben sem a sztálinizmus, a bolsevizmus újraéledése ellen az Európában széles körben elismert hazai jobboldal, vagy ha a pártszövetség nem is, akkor az intelligens feladatmegosztás jegyében a patrióta polgári értelmiség? És miért nem szólunk egy újabb Recsk veszélyéről Antall József szobrának vörös festékkel való ismételt leöntése után? Hiszen szélsőbaloldali tendenciák ugyanúgy léteznek, mint szélsőjobboldaliak. Míg az ellenoldal minden labdát lecsap, a jobboldal csak keveset.
Ráadásul a radikális jobbosoknak a saját szempontjukból – és a tavaly őszi események nyomán – érthető törtetése, s az erre minduntalan reagáló, rájátszó balliberális propagandagépezet egyértelműen gyengítheti az Orbán Viktor vezette pártszövetséget. A cél ugyanis jól látható: egyes, radikalizmusra hajló választói csoportok leszakítása a jobbközép táborról, ugyanakkor a szocialistákkal és a szabad demokratákkal nem igazán rokonszenvező centrista szavazók meggyőzése arról, hogy a „radikálisokkal kokettáló orbánizmus” sem alternatíva. Utóbbiakat pedig felszívhatja a lassan, de biztosan izmosodó Magyar Demokrata Fórum, amely ugyan harmadik erőként tetszeleg a nyilvánosság előtt, de az utóbbi esztendőkben többnyire a kormánypártoknak kedvezett, velük tartott. El lehet játszani ugyan a gondolattal, hogy az MDF végül a Fidesz–KDNP-vel köt szövetséget, illetve lép koalícióra, de Dávid Ibolyáék valószínűleg azon oldal mellett döntenek majd, amely többet tud nekik nyújtani. Ne legyenek hát illúzióink: legkésőbb 2010-ben – biztos, ami biztos – olyan választási eredményt kell kicsikarni, hogy a jobbközép erők több helyet szerezzenek az Országgyűlésben, mint az MSZP, az SZDSZ és az MDF összesen. És bizony még azt is be kell kalkulálni, hogy a Jobbik elvisz egy-két százalékot. Ezért lenne szükség egy, az önállóság látszatát végre valóban kialakító Kereszténydemokrata Néppártra, amely intelligens és hatékony politizálással elszívhatná a levegőt a jobboldali radikális erőktől, és hiteles módon még ki is elégítene érthető választói igényeket. Ugyanakkor a Fidesz végre megkezdhetné a tényleges szavazatmaximalizálást a centrumtól a jobbközép erőtérig, nyitva például a mostanság rendkívül aktívnak bizonyuló és húsbavágóan fontos célokért küzdő környezetvédőkre. Még az sem lenne haszontalan, ha bizonyos kérdésekben eltérő álláspontot képviselne a két polgári párt, a Fidesz és a KDNP. Egy a tábor, több a szólam… Az ilyesmi a posztkommunistáknak és az álliberálisoknak már többször bejött.
Az ifjú politikusoknak is ki lehetne adni a feladatot: a fiatal kereszténydemokratáknak meg kellene értetniük a korosztályukba tartozókkal, hogy – Fekete Gyula kifejezésével – első számú sorskérdésünk a népességfogyás, amit ha nem állítunk meg, akkor nemcsak nyugdíj nem lesz néhány évtized múlva, hanem járulékfizető sem. A Fidelitas aktivistáinak végre rendszeresen meg kellene jelenniük vidéken és a fővárosban a piacokon, a kocsmákban, a szórakozóhelyeken, a tömegközlekedési eszközökön, valamint a távolsági vonat- és buszjáratokon. Egyrészt, hogy szondázzák a közhangulatot, másrészt, hogy suttogó vagy nyílt propagandát fejtsenek ki. Mindez elősegíthetné azt is, hogy az illető pártközpontokban a legfontosabb elvek és célok fenntartása mellett kezdeményező jellegű kommunikációra váltsanak.
Mindig szem előtt kell tartani: Gyurcsány Ferenc és köre lehet, hogy tehetségtelen és antidemokratikus módon kormányoz, s alkalmatlan az ország vezetésére, de egyvalamiben professzionális. A szemfényvesztésben, amellyel elfedi a nem kormányzást, valamint a félelmi potenciállal való manipulálásban, amellyel jelentős ingadozó tömegeket tart sakkban. Ennek kellene az ellenszere. Különben az 1998 és 2002 közötti, összességében eredményes és országépítő polgári kormányzás a múlt ködébe vész.