Önvédelmi pénz

Az Új Magyarország fejlesztési terv keretéből a kormány döntése alapján több mint kétmilliárd forintot kap a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum. Bővítése, fejlesztése tehát egyike a közeljövő nagy kulturális beruházásainak. Hogy miért épp a skanzen? Talán mert az intézmény vezetése jól érezte meg, hogy mit vár a támogatás fejében Magyarországtól az unió.

A Szentendrére kerülő támogatás az állam által biztosított önrésszel 2 milliárd 180 ezer forint lesz. Ebből épül fel többek között 2010 júniusára az utolsó előtti, még hiányzó tájegység, a Palócföld, amely Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye falusi építészetét mutatja be. A kilenc porta negyvenöt épületében hatezer tárgy kap helyet. Az anyag már régóta a múzeum raktárában várta sorsának jobbra fordulását. A program részeként épül fel 2009 áprilisára az új bejárati épület és fogadótér is, amely, Nagy Gergely tervei szerint, illő lesz a skanzen műfajához, miközben megadja a látogatónak a XXI. század minden kényelmi szolgáltatását.
– Sokat gondolkodtunk azon, milyen lehet az a kép, amellyel először találkozik a vendégünk – mondja Cseri Miklós főigazgató. – Jött az ötlet: ha valaki megérkezik egy faluba, az első látvány a vasútállomásé. Legyen tehát ez a mi fogadóképünk is. Így az 1883-ban épült, helyben védett mezőhegyesi vasútállomás épületének hasonmása lesz az a hely, ahonnan a vendégeink elindulhatnak a skanzenbe. Mellette, a föld alatt pedig megépül az a korszerű, modern fogadótér, amelyben a pénzváltó automatától a csomagmegőrzőn át az e-mail küldéséig vehetők igénybe a szolgáltatások. S ha már van állomásunk, gondoltuk, legyen vonatunk is, amelyikkel megoldhatjuk a belső közlekedést. A hatvanhektáros területen álló 247 épület ma szorgalmas menetelés mellett sem nézhető végig nyolc óránál rövidebb idő alatt. A vonat megteremti az esélyegyenlőséget is, nem kell lemondaniuk a sétáról az időseknek, a mozgáskorlátozottaknak vagy a babakocsival érkező családoknak sem. A Ganz–Jendrassik-féle motorvonatból, amelyet 1916-ban szabadalmaztattak, ma már csak öt darab van. Közülük egy romokban lévőt megvettünk, és felújítjuk. A skanzenvasút 2,4 kilométer hosszan fut, öt megállója lesz, és a terület háromnegyed részét érinti. Az uniós beruházási program harmadik eleme a nyilvános muzeológiai műhely megépítése, amely interaktív látványraktár és új oktatási színhely lesz egyszerre. A látogatók megnézhetik, miként folyik egy-egy múzeumi tárgy karbantartása, közben maguk is részeseivé válnak ennek a munkának. Érezhető, hogy erre is egyre nagyobb az igény.
A szentendrei skanzen az elmúlt években is látványosan fejlődött, új tájegységekkel gyarapodott, és megépült a korszerű irodaépülete, amelyben az évtizedes faházi sanyarúság után méltó munkakörülmények közé kerültek a dolgozók. Mindennek ellenére is sokakban ott lappang a kérdés: miért éppen a szabadtéri néprajzi múzeum lett az a kiválasztott, amelyik már első körben az uniós támogatás nyertesei közé kerülhetett. Hisz nem egy országos múzeumunkra is ráférne a segítség, vannak befejezetlen rekonstrukciók, épület nélküli közgyűjtemények, felújításra szoruló műemlék épületek. (Nem beszélve arról, hogy az idén leálltak a már megkezdett múzeumrekonstrukciók is, a kulturális tárcának ugyanis szinte minden pénzét a PPP-konstrukcióval megépített korábbi beruházásainak a törlesztésére kell fordítania, lásd: Művészetek Palotája.)
Valójában kézenfekvő a siker magyarázata. Fenntartásra, működésre, raktárépítésre az unió nem ad pénzt, azt a nemzeti kasszára bízza. A tavaly decemberi megállapodás után, amelyben a magyar kormány és az unió meghatározta a támogatás keretösszegét, áprilisban az unió elfogadta a kiemelt operatív programjainkat, s ezek között hangsúlyosan szerepel a régió turisztikai vonzerejének, az ehhez kapcsolódó infrastruktúrának a fejlesztése. Bármilyen furcsán hangzik, a szentendrei múzeum pályázata éppen beleillik ebbe a sorba. Nem véletlen, hogy egyaránt támogatta a Közép-Magyarország régió és az Oktatási és Kulturális Minisztérium.
Az 1967-ben a Néprajzi Múzeum osztályaként létrejött, 1972 óta önálló intézményként működő skanzen ma az ország egyik legsikeresebb közgyűjteménye. Évente több mint kétszázezer látogatót fogad, pedig télen zárva tart, egy-egy rendezvényére, így legutóbb a húsvéti programokra húszezren is kíváncsiak. A felmérések szerint a vendégek 67,5 százaléka Budapestről és környékéről érkezik, 25–30 év közötti, magasan kvalifikált, nagyon sok a jól szocializált kisgyermekes család. Ehhez a tömeghez képest méltatlanul és lehetetlenül rosszak a fogadókörülmények, előfordul, hogy nagy forgalmú napokon a budai Flórián térig áll az autósor. Az emberek nehezen tudnak csak kijutni, parkolni, kicsi a kapu áteresztőképessége, emiatt sorok kanyarognak, pedig öt pénztárban árulják a jegyeket. A magas látogatószám, a népszerűség kétségkívül a szentendrei múzeum munkatársainak sikere, de a szabadtéri néprajzi múzeumok világszerte is felmenő ágban vannak, egyre nagyobb vonzerővel rendelkeznek. Mindezek miatt a szentendrei skanzen helyzete is felértékelődött.
– Az emberek a műanyag világból vágynak a hiteles felé – mondja a főigazgató –, a skanzen pedig éppen ezt képviseli a számukra. A felmérések szerint ma az unió múzeumlátogatóinak mintegy harmada a szabadtéri néprajzi múzeumokat keresi fel, pedig ebben olyan nagyágyúk statisztikája is szerepel, mint a British Museum vagy a Louvre. Emiatt mindenhol nagyarányú fejlesztések indulnak. A hollandok például, akik soha nem foglalkoztak történelmükkel, identitásukkal, most azt tervezik, hogy megépítik a skanzen mellé a holland történelem múzeumát. A nemzeti értékek megőrzése, felkarolása és ápolása önvédelmi szerep lehet az egységesülő világban, s ezekhez a szabadtéri néprajzi gyűjtemények jó segédanyagul szolgálhatnak. Ezt ismerte fel az unió is. Kidolgozta és elfogadta a fenntartható fejlődés gondolatát, amely szerint nemcsak a gazdasági, hanem a társadalmi haszon is elszámolható. Egy, a miénkhez hasonló beruházás egyrészt gazdasági hasznot termel, hiszen eltartja önmagát, ugyanakkor munkahelyeket teremt, s végül, de nem utolsósorban a társadalmi tanulás terepévé válik. Itt ismerhetik meg az emberek múltjukat, valamint azokat a régi technikákat, amelyek máskülönben feledésbe mennének. Jó példa erre, hogy a kemenceépítő tanfolyamunknak az idén negyvennégy résztvevője volt, mérnökeink pedig folyamatos internetes szolgáltatást végeznek, válaszolnak arra a számtalan szakmai kérdésre, amelyek magánemberektől érkeznek.
A Szentendrén meghirdetett Skanzen Örökség programba jól beleillik a most tervezett beruházás, hisz ennek lényege, hogy régi tárgyakat mentsenek meg a pusztulástól (így a múlt század eleji motorvonatot is), valamint, miközben a tájegységek látnivalóul szolgálnak, hogy az érintett vidékek lakói is rácsodálkoznak saját értékeikre, hagyományaikra, megtanulják becsülni, ezért menteni is, ami még menthető.
És mi ez, ha nem felbecsülhetetlen, pénzben nem mérhető társadalmi haszon?