A leértékelt Bokros-mítosz

Bokros Lajos volt pénzügyminiszter azon kesergett az MTV egyik reggeli műsorában, hogy szerinte – a következő három évet 2010-ig ideszámolva – egyértelmű: a magyar gazdaság (és persze a társadalom) szempontjából a rendszerváltás utáni első két évtized egyértelmű kudarcnak tekinthető. Ha én lettem volna a riporter, bizony feltettem volna a kézenfekvő kérdést: Expénzügyminiszter úr, ebben önnek nem volt, nincs valami felelőssége? Nos, ezért a nyilvánvaló kudarcért nem a magyar átlagember túlfogyasztása, nem is a magyar nyugdíjas túl magas nyugdíja okolható, hanem kizárólag kormányai, politikusai és gazdaságpolitikusai.
Ha pedig ki lehet ezen kormányok és gazdaságpolitikusok, valamint programjaik közül emelni valakit, valamit, akkor az éppen az 1994–98 közt regnáló Horn-kormányt kellene, Horn Gyulával az élen, és még inkább második pénzügyminiszterét, Bokros Lajost az elhíresült csomagjával, amelyet 1995. március 12-én hirdetett meg. Ennek az intézkedéscsomagnak a katasztrofális következményeit a magyar gazdaság és a társadalom azóta sem heverte ki. 1994-ben Magyarországon a GDP már 3,1 százalékkal nőtt az előző négy év folyamatos visszaesése után, az export 16,6 százalékkal bővült. Megkezdődött a magyar gazdaság helyreállítási periódusa, a rendszerváltás utáni sokkból való magához térés, amit a beáramló külföldi tőke is elősegített. Ezt a pozitív folyamatot törte meg a Bokros-féle kiigazító terápia, amelynek már semmi értelme nem volt ekkor, sőt csak kárt okozott a gazdaságban. A GDP- és az exportnövekedés dinamikája megtört, 1995-ben éppen a felére esett vissza. Ha a Horn-kormány hagyta volna spontán folytatódni a pozitív folyamatokat, akkor mindenfajta sokkterápia, életszínvonal-zuhanás nélkül, belső automatizmusai révén növekedési pályára állt volna a magyar gazdaság.
A Bokros-csomag iszonyú károkat okozott azáltal, hogy visszapörgette az inflációt 10 százalékponttal (18-ról 28 százalékra), hihetetlenül gyors elszegényedést idézve elő az országban. A magas inflációhoz igazodó kamatlábak elszívtak minden erőforrást a reálgazdaságból, ellenben a nagy pénztulajdonosok évekig kaszáltak, s elképesztő gazdagság halmozódott fel kevesek kezében. Volt olyan időszak, amikor a reálkamatláb elérte a 25 százalékot, ami szinte példátlan a világgazdaság monetáris történetében. Ki volt ekkor a jegybank elnöke? Surányi György… A gazdaság pangott az elképesztő pénzkivonás (magas kamatlábak!) következtében, gyorsan bővült a munkanélküliek száma, terebélyesedett a roncstársadalom. Ugyanakkor rendkívüli módon szétnyíltak a jövedelmi és vagyoni különbségek, elérve a harmadik világ legrosszabb országaiét e téren. A Bokros-csomag egyik fő célja egyébként éppen ez volt: megteremteni úgymond a magyar burzsoáziát minél előbb, a jövedelmek átcsoportosítása révén. Csakhogy pangó gazdaságban ez egyféleképpen mehet végbe: valakik kárára és valakik javára. A kisemberek (bérből élők és nyugdíjasok) zsebéből kiszivattyúzni a forintokat, filléreket, és átszivattyúzni néhány száz újdonsült milliárdos számlájára. A nyugdíjak reálértéke 1989–1996 között 31 százalékkal csökkent.
Természetesen ebből nem modernizáció lett, hanem megnőtt az afrikai szafari- s egyéb luxusutak, valamint a méregdrága autók iránti kereslet (ez utóbbi nagyobb volt volumenében, mint Ausztriában és Belgiumban), s épültek az új parvenük hivalkodó, ám ízléstelen, primitív kinézetű palotái gótikus tornyokkal és más szörnyűségekkel. Ezért volt a Bokros-csomag velejéig erkölcstelen. A „baloldali” Horn-kormány megvalósította a chilei Pinochet-rezsim szélsőjobboldali népnyúzó gazdaságpolitikáját. (A közhiedelemmel ellentétben nem ez a gazdaságpolitika vezette ki Chilét a súlyos válságból, amelybe mellesleg nem Allende, hanem maga Pinochet taszította, hanem Friedman javaslatai nyomán éppen az e politikával való radikális szakítás. Hétévi iszonyatos nyomor után, amikor felhagytak az egyensúlyteremtő fiskális restrikcióval, kezdődött meg Chile kilábalása a nyomorból, a gazdasági káoszból.)
A legutóbbi áfacsökkentésből sem látott semmit a fogyasztó, azt a kereskedők vágták zsebre teljes egészében. A forintleértékelésből származó kereskedelmi haszonból pedig sohasem az agrártermelők részesedtek, hanem a haszon az impexek számláit hizlalta. És lehetne még sorolni vég nélkül. A privatizáció és a Bokros-csomag együttes hatásának eredményeként kialakult Magyarországon egy latin-amerikai típusú, túlkoncentrált tulajdoni és jövedelmi szerkezet a maga minden káros hatásával együtt. Ne gondoljuk, hogy csupán etikai kérdésről van szó. A magyar gazdaság modernizációs kísérleteinek kudarcaiért éppen ez a primitív tulajdoni és jövedelmi szerkezet okolható. Ugyanúgy, ahogy a harmadik világban is.
A privatizáció nálunk követett módja, valamint a Bokros-csomag együttes hatásának eredménye ugyanis éppen az, hogy megsemmisült a még csak csíraállapotban létező középosztály, helyette kialakult a szupergazdagok szűk rétege, valamint a másik póluson a szegények milliós tömege. Az ilyen társadalomszerkezet alkalmatlan a modernizációra, csak újratermeli az egyenlőtlenségeket és mindazokat a súlyos gondokat és feszültséget, ami ebből fakad. Bokros Lajos kesergett a hazai korrupció elburjánzása miatt is. Nos, az ő csomagja, valamint a privatizáció akkori módja (lásd Tocsik-botrány) döntő szerepet játszott az ország korrumpálódásában. Bármely civilizált országban egy Bokroséhoz hasonló népnyúzó csomag meghirdetése másnapján országos sztrájk- és tüntetéssorozat döntötte volna meg azt a kormányt, amelyik azt bevezeti, éspedig teljes joggal. De nem Magyarországon. Nálunk a szakszervezeti vezetők magyarázzák meg, miért van szükség megszorításokra.
Bokros Lajos forintleértékelési politikája és az ebből származó infláció, valamint kamatemelés Nagy Pongrác közgazdász számításai szerint 1996-ban 160 milliárd (akkori) forinttal rontotta az államháztartás egyenlegét. Valójában ha megnézzük 1994 és 1996 makromutatóit (a Bokros-csomag előtt és után), azt látjuk, hogy az összes makromutató jelentősen romlott 1994-hez képest. Bokros közben kesereg a konkurens országok sikerei miatt, emlegeti Szlovákia kilencszázalékos GDP-bővülését. Pedig ott nem volt Bokros-csomag és hasonló dilettáns kóklerkedés. Éppen ez a szlovák, cseh, lengyel, szlovén, újabban román (!) stb. sikerek titka. Primitív, erkölcstelen, népnyúzó csomagok helyett a reálgazdaság serkentésére, a szerkezeti átalakulások elősegítésére, emelkedő életszínvonalra, tehát a humán tényező jobb megbecsülésére építő gazdaságpolitika sikereit látjuk körös-körül. Mi pedig csúszunk lefelé rendületlenül. A gazdasági növekedés alapján 1,2 százalékkal az Európai Unió 27 országa közt sereghajtók vagyunk.
Vagy ott van példának Gyurcsány meggazdagodásának módja, az őszödi üdülő megszerzése. Hitelből „megveszi” az objektumot, majd a kormány visszabérli, vagyis fizeti a hitelek kamatait. Így kell ingyen vagyonhoz jutni.
Lentner Csaba Rendszerváltás és pénzügypolitika című művében (Akadémiai Kiadó, 2005) kifejti, hogy miközben gőzerővel folyt annak idején a privatizáció, aközben az ország adósságállománya nem csökkent, hanem tovább nőtt. Ekkor zajlottak a Gyurcsány- és Kóka-féle vagyonszerzések, amelyeknek módja garantálta, hogy az államkassza egy fillérrel se gyarapodjon, miközben milliárdos vagyonok kerültek magánkézbe. Legyártották annak idején az ideológiát is ehhez: kapitalizmushoz burzsoázia kell, és mi nem várhatunk 100-150 évet erre. A Bokros-csomag is ugyanezt a célt szolgálta: létrehozni a magyar burzsoáziát minél hamarabb, a kisember zsebéből kiszivattyúzott forintok újraelosztása révén.
Bokros Lajos legújabb ötlete: a nyugdíjasok is fizessenek egészségügyi hozzájárulást, mert ők veszik leginkább igénybe ezt a szolgáltatórendszert. Nem tudom, a cinizmusnak hol lehet a határa. Most a parlament módosította a nyugdíjtörvényt, nyolc százalékkal csökkentve a kezdő nyugdíjak értékét. Bokros Lajos meg csak kesereg: elvesztegettünk húsz évet. Nos, az ő személyes szerepe ebben, vagyis az ország kudarcában meghatározó volt. Persze a célt elérték: a magyar burzsoázia kialakult. Milliók szegénysége, százezrek iszonyú nyomora árán. Ettől még nem csökkent az ország adósságállománya, nem javult egyensúlyi helyzete. Viszont sikerült stabilan bebetonozni az országot egy gyarmati jellegű munkamegosztással a világgazdaságba. Alacsony bérek, adómentesség és állami támogatás a multiknak.
Attól tartok, hogy az ország sorsa évtizedekre eldőlt.

A szerző közgazdász, egyetemi docens